2023. december 17., vasárnap

angyalok kara

 két angyal suhant el mellettem a hagymaház már üres folyosóján

teljesen valószerűnek tűntek (azaz valószerűtlennek valójában)

aztán jutott eszembe, hogy a koncert énekesei lehettek..



s valóban , karnagyuk igy is emlegette őket, a bevonulásuk után

angyalok, a nyiregyházi angyalok

(egyébként az apai dédanyám is odavalósi! Morgenstern Julia)


angyali volt az éneklésük is, nem csak a megjelenésük



sorra hangoztak fel az adventi dallamok



legtöbb Máriáról, az örök anyáról

mivel kapcsolatban megemlitette a karnagy, hogy milyen érdekes, hogy Kocsár zeneszerzőjük református és mennyi Mária dalt is irt...(Kodály meg, ki katolikus, református zsoltárokat)  ez tanulandó

(hát még ha hozzátéve megsúgnám, hogy maga Mária meg zsidó volt, Mirjam -  vagy mint Morgenstern Julia) éljen az okumenia)


varázslatos volt a hangverseny. Én már tudtam mire megyek, sose hagytam ki őket, akkor se mikor a református templomban énekeltek ...

ilyen kristálytiszta hangzást ritkán lehet hallani, akármilyenek is az akusztikai körülmények

bár a karnagy a végén csak lejött a nézőtérre, mert onnan jobb a hangzás szerinte, s hogy legyen neki is jobb...





 
de nekem fönt , a magasban is jó volt!!!! Nagyon jó....





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése