2023. december 27., szerda

Ha ezeket elolvassa , nem élt hiába

 olvasom a főcimet az index ben s alatta, lányom kötetcimét is

Hurrá, én már elolvastam, tehát nem éltem hiába! :)

Egyszerre egy beszéljen

Turi Tímea

2023 / Prae

Dzsubák Tamás

Turi Tímea költő, pont. Szerintünk, persze. Szerinte nem, vagy nem elsősorban. Inkább szerkesztő. A Magvető Kiadó főszerkesztője.

Az Egyszerre egy beszéljen című verseskötet kilenc ciklusra oszlik, és mindegyik egy ilyen című verssel kezdődik: Bevezetés az imádkozásba. Szóval Turi Tímeának fontos a hite. Keresi, éli. Keresné, élné. Nőként. Most, a XXI. században, meg a régmúltban. Ezt teszi a versekben is, a hitét éli, lényének minden árnyalatával: akkor is, amikor a mitológiai alak, mint Odüsszeusz alakjával játszik, vagy amikor a férjét hazaváró (?) feleséget játssza. És minden ciklus első versében is, amikor ceremónia alatt, ima közbe elmélkedik azon, hogyan kell imádkozni, mígnem ráérez: hogyan és miért jó imádkozni.

Turi Tímea így vezeti be saját magát az imádkozásba.

(hogy? nem találom, csak a könyv fotóját)




A szerző sok alakot ölt, remek színész lenne. Hinném, ha látnám. De olvasom, és hallom, hogy bizony ő az. Stílusa kiforrott, tele van iróniával. Nem bántó, érthető. Ez nem gonoszság. Egyszerűen őszinte önmagához, mert jóban van önmagával. S ezáltal jóban lesz velünk, olvasókkal. Jobb így kapcsolódni, könnyebb. Így kell. Érdemes. Ennek van értelme."


hááát, mit mondjak...?! :)


lányom, a költó s a szinész, ki jóban van önmagával s igy velünk is... :)



2 megjegyzés:

  1. Örülök a lányod sikereinek. Nagyon szépen, elismerően és az igazsághoz hűen írtak róla. Sikeres új esztendőt kívánok mindnyájatoknak!

    VálaszTörlés