a szinpad is tetszett: puritán és elegáns egyszerűségében, a költőhöz illett,,,
még a kezdés is, két szimpatikus fiatal, gitárral, s már éneklik is,,, Pilinszky egyik egyszerűségében is hatásos versét... a dallam bevés, hozzátesz... remek
később is szépek voltak... a dalok, hanem az összekötő beszéd nem autentikus intimpistáskodása szinte elviselhetetlen és méltatlan is a költőhöz, amúgy meg hazug is....olcsó és sekélyes.. szóval minden, ami nem Pilinszky
az majdnem minden mondatban elhangzott hogy "keresztény" költő, bár a konkrétan elhangzó versekben ennek semmi megyilvánulása nem volt, nem is lehetett, hiszen "egyetemes" ahogy egy óvatlan mondatban egymás mellé is került ez a két jelző
egyébként úgy beszélt a költőről (szép, szőke) szinészünk, mintha csupa újszülötthöz szólna mármint olyanokhoz akik életükben semmit se és egy verset se hallottak volna róla, tőle (s olykor valóban a viccmesélés szinvonaltalanságával) ....nekik egyébként valóban tetszett is , sőt el voltak ájulva tőle ,
szerintem jobban fel kellett volna készülnie, avatottabb irodalmi forrásokból, hamár "népművel"...s a laza, pontatlan improvizálást is elhagyni
.....
s a végén a meglepetés is vegyes érzelmeket keltett bennem, bár alapjában örültem neki!
az amúgy is félhomályos szinpad teljesen elsötétedett, és megszólalt a beteg Törőcsik Mari , az Apokrifet felolvasva
kicsit furcsa hangon, de nagyon erőteljesen...
(ifjú szinészünk orra alá rakta a mobilját)
közben egyszer kétszer megállt, mert a könnyektől el-elhomályosodott a szeme...
hát kicsit a miénk is...
ez a felvétel igazán múzeális érték, ajándék
(bár nem tudom, hogy ez-e a helyes módja a közlésének)
én mindenesetre leginkább ennek emlékét hoztam magammal az estről....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése