kenyerek

 zsiros kenyér, lekváros kenyér, vajas (azt hiszem), ritkábban cukros (még ritkábban, ha kifogytunk másból, mert tudtuk, rontja a fogat)

én mindent szerettem, távolról sem éreztem volna , hogy éhezem, egyáltalán nem , vagy hogy lehetne másképp is

néha rácsodálkoztam az iskolában egyesek gazdag uzsonnájára vastag  tojásos kenyerére (utólag jöttem ré, hogy az egyszerű  rántotta volt, de meg nem kérdeztem volna, mi)

mikor elsőben elő lehetett fizetni valami tejes, darás pohárra, mindig egy szegényebb s soványabb lánynak adtam persze titokban  (én utáltam)(a tejeskévét is otthon, attól szédült a hasam..ma is)

néha este mikor úgy éreztem még éhes vagyok, s valami finomat ettem volna, anyám tojássárgáját kevert el cukorral

volt más édesség is: süritett cukrozott tej, az amerikai csomagban kaptuk, imádtam, kiszúrtam a konzervet s úgy szopogattam ki a tartalmát, bár néha azt is kenyérre kentük (sőt anyám még a szőlőt is kenyérrel etette volna meg , de erre mégse tudott rábeszélni, hiába énekelte hozzá: lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér)

a kenyér fontos volt

nem hiába még a deportálásban ez volt az első mondatom: mami, kenyér, (persze ott...minden nélkül is 

jó volt, ha volt)

---

egyébként: mikor éves orvosi vizsgálataink voltak az  iskolában , mindig ez volt a sablonszövegem: közepesen fejlett, közepesen táplált

nem rossz az a közép (arany!:)

----

jut eszembe, a menzán mindig megkérdik, kérek-e kenyeret az ebédhez soha

(ha egyszer  van más,,,)