2017. augusztus 21., hétfő

natura X.

ha augusztus 20, akkor a délutáni program évek (-tizedek) óta művésztelepi zárókiállítás. igaz, ez az újabb keletűnek a most épp pedagógus szolgálati emlékéremmel kitüntetett, (tehát ezt én jól tudom azt is jelenti , hogy tanárként) nyugdíjba vonult de annál aktivabb és agilisebb - Karsai Ildikó művésztanár vezetésével újjászerevezett Natura telepnek éppen csak 10 éves évfordulója, ami egyben a zárókiállitás témája is lett, így római számosan képileg: X...aztán kiben-kiben mit indított el...olyan művek kerültek elénk...



nekem most az a gondolatom támadt, ahogy mindenki jubilált, meg ünnepelt, meg díjat, ajándékot kapott... hogy én is kaphatnék, (meg még néhányan,) valamit, hiszen minden kiállításon ,mindig ott voltam/ vagyok. kaphatnék pl a szorgalmas néző kitüntetést, ráadásul még a blogjaimban be is számolok olykor , mint most is... lám itt ülök (sose legelöl, mindig alig látok), most is takarásban, de azért is, mert jegyzetelek, félre- és lefordítom a fejem. U.i amit Feledy Balázs művészeti író szokott mondani a kiállitott képekről, az figyelemre s rögzítésre is méltó....,












vagy épp fotózok (mindenképp rögzítek...) itt még az ünnepség előtt, az érkezés ziláltságában, de jó is hogy ezt lefotózták, hogy fotózom, mert nekem nem sikerült ezt a képet:) (igaz , bomló hajam nem hiányozna....amit meg se igazítottam, mint pedig Ágnes asszony, nehogy.....

egyébként Aranyról tesz említést a meghívó mottója kapcsán is Feledy, (de sokat és hangsúlyozottan tanítottam annak idején, a Toldi estéje fő és aktualizálható tanulságos mondandójaként:), még mindig megszívlelendő és fontos...lenne (a Lajos király szájába adott intelem)_:

Hajt az idõ gyorsan - rendes útján eljár - 
Ha felûlünk, felvesz, ha maradunk, nem vár; 
Változik a világ: gyengül, ami erõs, 
És erõs lesz, ami gyenge volt azelõtt

hozzá téve még:  más ivadék nő fel, aki ésszel hódit, nem testi erővel...

hát itt a múzeumban, igen, nade kint mi van...(?) (ezt most hagyjuk)

örüljünk annak, ami itt van...

a Makót dicsérő, áttételesen vagy közvetlenül róla szóló de mindenképp itt inspirálódó képeknek, műveknek

s ezek tovább inspirálhatnak....:









2 megjegyzés:

  1. Megszavazok neked egy aranybillentyűzetes tudósító kitüntetést! Nincs Makón (esetleg másutt) egyetlen kulturális esemény sem, amiről ne írnál annyira élvezetesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) (kösz, de tudod, hogy vicceltem, hisz passzióból csinálom, és öröm, ha olvassátok - az már maga jutalom) (de ha mégis: a billentyűzet ne arany legyen, hanem a félreütéseimet rögtön autamatikusan kijavitó:)

      Törlés