anyám otthonossága

határozottan romlik a szemem távollátása....homályosan látok, későn ismerek fel ismerősöket, és ma egy ismeretlen asszonynak a sziluettje, a fehér haja, és főleg a természetes, szabad mozgása, anyámat idézte fel bennem... én a kocsiúton bicikliztem, ő a járdán jött, valakivel, valamit, egy házat kereshettek, mert ebben a bizonytalanságban is olyan határozott és nincs rá jobb szó, hogy "otthonos" volt, a mozgása...

mint anyám, mikor kiment az utcára a ház elé, felsöpörte az ablakunk alatti járdát, vagy nyári napokon fellocsolta, vagy gyümölcsöt vett a szőlőből hazafelé tartó őstermelőktől, vagy egy karlendítéssel megállítva a kamionokat határozott léptékkel átment a túloldalra, mondjuk a szembeszomszédhoz tojásért...otthon volt (mikor jól volt) nem csak a lakásban, az udvarunkon, hanem az utcán, a városban,  a világban... tán -s remélem - most,  a mindenségben is...

anyám otthon volt a világban

szabadon mozgott rabságban is

mindenkinek megbocsátott

senkire nem haragudott

és ha csak tehette s ha nem

még akkor is csak mosolygott

felülemelkedve minden bajon

még utolsó pillanatában is...

még akkor is mosolygott

(ez a versféleség már második rövidebb,  de gyengébb változat, mint amit megirtam rögtön, hiába, mindig az első, a kipattanó a jobb,de  az abban a minutában, hogy megirtam, teljesen eltűnt, de nem akartam, hogy ez a benyomásom teljesen eltűnjön...mégse...

mert anyu otthonossága, ha nem is volt állandó tulajdonsága, de legjobb időszakaiban igen!),,,, példa.

(s úgy látszik, legalább is külső megjelenésében, van hozzá némiképp hasonló...)