2017. augusztus 31., csütörtök

egy nagy filmrendező lenyomatai

úgy látszik mostanában a halál összegyűjti kedvenc szín- és filmművészeimet...

most Makk Károlyt vitte el közülük

életében egyszer láttam élőben, amúgy is ritkán, hiszen egy rendező a színészeiben mutatja meg magát "csak", azaz nem is magát akarja mutogatni, hanem valami többet, és mást... ő ilyen volt..nem is igen csinált u.n. szerzői filmeket, inkább irodalmi feldolgozásokat, de amik egyben invenciózus újraalkotások is lettek... igazi filmszerű filmek

látni is nem filmrendezői minőségében láttam,  , hanem  könyvhéten 2014-ben, június 14-én, a Vörösmarty téren, sétálgatva a könyvsátrak közt (azt hiszem Ungvári Tamással ) előttem totyogtak, vonzottak mint a mágnes, aztán megálltak,  hirtelen  kicsit hátranézett Makk, és én észrevétlenül és szégyenkezve a mobiltelefonommal megörökítettem  , (remélem  nem vette észre, vagy ha mégis, nem vette rossznéven), de már nem bánom....

Íme a "lopott" pillanat ,   a képen:



 (novemberben jelent meg a könyve, következő évben láttam is  a kiadói sátornál ült, sajnos nem vettem meg a könyvét (Szeretni kell)  és akkor már fotót se loptam róla)

most itt ez a 3 év előtti kép
a lenyomat
ő halott
de filmjei az igazi lenyomatai:

Liliomfi (1955)
Ház a sziklák alatt (1958)
Fűre lépni szabad (1960)
Megszállottak (1961)
Elveszett paradicsom (1962)
Mit csinált feleséged 3-tól 5-ig (1964)
Szerelem (1971)
Macskajáték (1972)
Egy erkölcsös éjszaka (1977)
Philemon és Baucis (1978)
Egymásra nézve (1982)

 ezeket láttam...úgy látom, későbbi filmjeit saját hibából ill objektív akadályok miatt nem láthattam - , de pótolom)
(Az Egy hét Pesten és Budánt mindenképp meg akarom, meg is akartam, nézni...)

 még felsorolni is sok volt,  és mennyivel szegényebb lennék most nélkülük! Köszönöm, a gazdagodásom általuk! mert mindegyik után kicsit másnak és mindenképp többnek láttam a világot, mint annak előtte

Jól mondja Cserhalmi: "Egy világ ment el megint"

De szerencsére a filmjei itt maradnak.

2017. augusztus 30., szerda

"irigység" (?)

amikor ma megláttam ezt a fotót (Bach Mátéé) ,a szigligeti alkotóházban készült, a JAK tábor 2. napján (tegnap, 29-én), mikor is lányom Nádasdy Ádámot (egyetemi tanárt, költőt, műfordítót) interjúvolja, épp  önfeledten nevetve, felszabadult jókedvvel,



egyből ez az egyébként rég tanított Jevtusenko vers  -különösképp pár sora- ötlött a fejembe

"Irigylem azért, amiért küzdhetett,
én nem voltam oly nyíltszívű, s bátor.

Irigylem azért, ahogyan nevetett,

úgy nevetni engem senki sem látott"




de csak Jevtusenkot idéztem!, ö volt "irigy "...

a teljes vers (még gimiben tanítottam régesrégen orosz órán oroszul, úgy jobb volt:

Irigykedem, de erről a titokról
nem szóltam korábban senkinek.
De tudom, él egy fiúcska valahol,

kit én nagyon-nagyon irigylek.


Irigylem azért, amiért küzdhetett,
én nem voltam oly nyíltszívű, s bátor.
Irigylem azért, ahogyan nevetett,
úgy nevetni engem senki sem látott.

Ő örökké csak kékre-zöldre verve,
nekem az élet mindent megadott,
mindazt mit átlapoztam a könyvekben,
ő elolvasta, ő volt a nagyobb.

Csak mert őszinte és becsületes
rosszat soha nem bocsájt a jóért.
Hol eldobom a tollat, nem érdemes,
azt mondja érdemes, és nyúl a tollért.

Ahol csomót talált kést vett elő,
én gyáván csak bogozni mertem,
ha szeretett igazi szenvedély volt,
amit soha meg nem érdemeltem.

Mosolygok, elrejtem irigységem,
mert szégyellem azt, hogy ripők vagyok.
Belátom mindenben én tévedtem,
az élet igazat neki adott.

Mennyit gondolkodtam arról,
a sorsa mindenkinek a magáé,
nem felejtem a fiúcskát valahol,
aki többet elért, mint én.

én nem vagyok irigy, mint Jevtusenko arra a kisfiúra, én nem irigy vagyok erre a már nem kislányra, mert ő az én lányom, 

és egyébként épp  aznap, 29-én, ebéd előtt,  a szigligeti beszélgetés előtti percekben lehetett, amikor ezt firkantottam a noteszomba itt Makón : " végül is, ha lányomat önmagam, (életem)  meghosszabbításának tekintem, mindent megvalósitott(am) amit valaha akartam.*Node tekinthetem/e magam annak, (nyilván nemigen, s mindenkinek önmagát kell kiteljesitenie)"

de ha egy pici közöm van hozzá,  ahhoz, hogy ő ilyen lett (túl azon az 50 százaléknyi kromoszomán, ) akkor tán magamra is egy picit büszke vagy legalább is elégedett lehetek, hogy legalább nem akadályoztam meg abban , hogy kibontakozhasson, igaz erre törekedtem kezdettől, de nem is volt ebben nehéz dolgom, valóban csak arra kellett ügyelni, hogy ne gátoljam a tehetsége megnyilatkozásait, ami meglehetősen átütő és feltűnő volt amúgy is! de tán ez se semmi...

és már kiskorától így nevetett sőt mindig mondta, nekem is, hogy nevess, ha búval bélelt voltam - s a nagyanyját mindig fel is derítette...:




és ez a nevetési attitudje nem is változott, úgy látom - maradjon is ilyen,







s mindig legyen sok oka nevetni!


2017. augusztus 29., kedd

a fákat is restaurálják, ugye?









no ezeket a fotókat nem ide, hanem a fotóblogomba akartam, de ha már idetolakodtak, akkor ideteszem az ebbe a szövegblogba szánt gondolatot (verskezdeményt)... az analógiát, ami  még mielőtt a parkba mentem, tehát e képek készitése  előtt jutott eszembe, de persze ez is fák közt az úton....


egy sárga levél zöld lombozatban,
egy fehér hajtincs sötét hajzatban

ugyanazt jelzi

de nem mondom ki

-----


viszont mindehhez hozzá kell füznöm, hogy alig pihentem pár percet a parki padon,  gyönyörködve a fák szépségében s a természet csöndjében, hamar felzavart egy erősen búgó géphang...:


aztán csak néztem
a természet lágy ölében 
hogy az elszáradt ágak
hogy hullnak alá

megadva magukat
a gépfürésznek



(olyan búgást rendeztek a fürészekkel, hogy el is kellett menekülnöm a természet látszatnyugalmából

muszáj serénykedni az embernek mindenhol, a gépeivel...

mert a parkokat is restaurálják, ugye....)

2017. augusztus 28., hétfő

szinésznők s korszakok halála

Lorán Lenke (90) hallom öblös, gurgulázó nevetését, látom túlsminkelt arcát, heves gesztikulálását, s érzem az öniróniát is, amivel magát nézi

Már nem

Pár napja még arról nyilatkozott (?), hogy a színpadra már nem megy vissza. Na de hogy az élet színpadáról is lelép? Igaz , február óta kórházban...

Nem volt u.n. kedvenc szinésznőm - de jelentése volt az én életemben is: a derűé, a jókedvre derítésé! Hogy mindig össze kell szedjük magunkat s mosolyogni a világra. (No, ő se mindig,, egyszer láttam, nem is olyan rég, privát, a Nagymező utcán,egy teraszon ült, egyedül egy asztalnál,szomorúnak és gondterheltnek látszott.De ha szerepelt - sose. Ha tudta, hogy nézik, sose...Akkor mindig minimum mosolygott.



ÉS ma  meg egy francia színésznő Mireille Darc(79) halálhírét olvasom. Olyan hűvös, elegáns, különleges egyéniség volt.fegyelmezett, pontos, tökéletes megjelenése és kisugárzása azt üzente, -mértani pontosságú frizurájával és féken tartott szabályos arcvonásaival is -, hogy lehetünk  ilyen rendezettek...

hiányozni fognak a világunkból. Ebből a máris megváltozott világból. Másképp és máshogyan és más miatt, de mindketten.Hirtelen és lassan se tudnék megnevezni utódokat, kik a nyomukba léphetnének.Megváltozott a világ, Ezentúl már az ő hiányuktól is.

Csonka András kérdi, Lorán Lenkétől:"Mi lesz most?""Ki teszi szebbé vidámságával ezt a rohadt, gyűlölködő világot? 


és ki fog Mireille Darc után  ilyen könnyed eleganciával végigfutni a nyári napsütésben egy parkon, s az életen...








2017. augusztus 27., vasárnap

másodvonalban

ha jött egy másik
konkurrencia
én sose rivalizáltam
félreálltam....

hadd érvényesüljön a másik
ha neki olyan fontos -véltem
nekem nem kell
harc árán semmi
és senki
vigye hát a másik
ha már igy kell lenni

nem bántam meg

hogy  igy éltem

még ha másodvonalban is

de legalább békességben

2017. augusztus 26., szombat

anyám otthonossága

határozottan romlik a szemem távollátása....homályosan látok, későn ismerek fel ismerősöket, és ma egy ismeretlen asszonynak a sziluettje, a fehér haja, és főleg a természetes, szabad mozgása, anyámat idézte fel bennem... én a kocsiúton bicikliztem, ő a járdán jött, valakivel, valamit, egy házat kereshettek, mert ebben a bizonytalanságban is olyan határozott és nincs rá jobb szó, hogy "otthonos" volt, a mozgása...

mint anyám, mikor kiment az utcára a ház elé, felsöpörte az ablakunk alatti járdát, vagy nyári napokon fellocsolta, vagy gyümölcsöt vett a szőlőből hazafelé tartó őstermelőktől, vagy egy karlendítéssel megállítva a kamionokat határozott léptékkel átment a túloldalra, mondjuk a szembeszomszédhoz tojásért...otthon volt (mikor jól volt) nem csak a lakásban, az udvarunkon, hanem az utcán, a városban,  a világban... tán -s remélem - most,  a mindenségben is...


anyám otthon volt a világban
szabadon mozgott rabságban is
mindenkinek megbocsátott
senkire nem haragudott

és ha csak tehette s ha nem
még akkor is csak mosolygott
felülemelkedve minden bajon
még utolsó pillanatában is...

még akkor is mosolygott


(ez a versféleség már második rövidebb,  de gyengébb változat, mint amit megirtam rögtön, hiába, mindig az első, a kipattanó a jobb,de  az abban a minutában, hogy megirtam, teljesen eltűnt, de nem akartam, hogy ez a benyomásom teljesen eltűnjön...mégse...

mert anyu otthonossága, ha nem is volt állandó tulajdonsága, de legjobb időszakaiban igen!),,,, példa.

(s úgy látszik, legalább is külső megjelenésében, van hozzá némiképp hasonló...)

2017. augusztus 25., péntek

pilledezés

-Jól vagy? - integet élénken s kiált át a kocsiút túloldaláról az én  oldalamra kis motorjával szembejövő barátném, elsuhanva mellettem. bár fél lábát lelógatva, leszállásra készen...

Én is visszaintek a biciklimről, s belül bizonytalanul ugyan, de bólintok (jól vagyok(?)

- Akkor jó! Jó egészséget! - kiált át, visszatéve a lábát a pedálra, s robog tovább

- Neked is, - szólok vissza , és közben pedálozok tovább  - bágyadtan... az újratámadó hőségben.

(Fenét vagyok jól!)

rémes rimes aforizmák - kérdésválaszok

kérdezgetném őseim
de hallgat mind
akárcsak isten bennünk
nincs mese
nekünk kell
felelnünk!


.....


engem nem szeret senki
sebaj

jobb szeretni
mint szeretve lenni

.......

arra a kis időre
már nem érdemes...?

az egész élet
kis idő

élni mégis
(s annál inkább)

érdemes


........

2017. augusztus 24., csütörtök

hogy vagyok

a szokásos de kicsit aggodalmaskodó  kérdésre : hogy vagy, nem tudok elég változatosan és reálisan válaszolni , pláne reggelente (a szokványos  köszönöm jólt kerülöm, mint általában a sablonokat, de hát mellébeszélni pláne hazudni se szeretek, de h I kifejezetten rosszul se vagyok, így néha csak azt mondom , hogy megvagyok, (elég is az, milyen sok is, hát nem?,) néha  mondok konkrétumot (mi fáj, mi javult), de a múltkor mintegy summázatnak valami furcsaság jött ki a számon, miután mondtam, nem úgy vagyok, mint 20 évesen, pedig akkor is voltak nagyon is letargikus, redukált pillanataim, is -de miért is? nem kellett volna...de tán most se kéne...)

szóval, ezt mondtam, vagy fél évszázaddal az ifjúkor után:(bár már akkor se éreztem túl ifjúnak magam), naszóval azt, hogy már:

mérsékelt  élet ez 


s rögtön magam is elcsodálkoztam a jelzőmön, honnan jött ez ide, milyen sajátos?, vagy a zenei ismeretekből szivároghatott át , a moderato tempójelzés?(mintha az élet is egy zenemű lehetne?!) 

(egyébként  is az allegrettokat  pláne allegrokat sohase szerettem játszani, inkább az andantinokat, andantéket , sőt leginkább a largokat) (azok mindig tele voltak túláradó s jól lejátszható érzelemmel)


nade ez a moderato?! se gyors se lassú, se ilyen se olyan, semmilyen... van  benne valami visszafogottság, se ilyen se olyanság, korlátozottság... fékezettség, fegyelem, szabályozottság, lassítás, ...rend ...mértéktartás...mértékletesség (sose lehetett jellemzőm egyik sem)


tán most se jellemző az élet(vitel)emre) - a habitusomra még úgyse - csak egy külső kényszer lehet?

na mindenesetre meglepett engem is a saját(nak hitt) szóhasználatom, amivel tulajdonképpen csak frappánsan véget akartam vetni a kínos témának, a válaszoló "beszámolómnak"...


és akkor eszembe jutott Ady: "csak élet ez" 

ahogy a Hunn uj legendában ír  - Hatvany aggodalmaira -másoktól különböző (és mégis ezrekét summázó) életéről ... (minek csak nézői a maiak(az akkoriak)

elő is vettem a verset, és akkor még az én jelzőnek eredetinek  hitt szavamat is megtaláltam benne (de hogy is volt eredeti...az Ady:)

"s életük ez a mérsékelt csodáknak "(kiemelés  tőlem, persze)

megvan a szó, bár közvetlenül a csodák jelzőjeként, mégis az élethez kapcsolódón

hát valahogy igy.... vagyok (Adyval megerősítve)

mérsékelten is jól!

persze, csak a magam  szerényebben motiválható módján (és néha épp ezért is nem eléggé..

de tudjuk azt is, (szintén Adytól) , hogy  az élet nem nagy vigalom, sehol, de ámulni azt lehet (s tán nem csak Párisban)



2017. augusztus 23., szerda

harangok

még mindig a "nádasba" visszatérve...
mit találtam ott? harangok közt... rózsákat, csillagokat
s milyen személyes asszociációkat....vagy koincidenciákat


nos én a legutóbbi időkig harangokat inkább csak hallgattam de nem láttam....
a Nádas könyv címlapján



de a könyvben a harangleirások még fantasztikusabbak és részletgazdagabbak



és eszembe jut, hogy a napokban a helytörténeti túrán én is láttam az itteni református templom négy harangját... egész közelről, a templomtoronyban


Nádas még közelebb megy ahhoz, amit leír , így a Szent Mihály templom harangjaihoz is, a 11 közül
különösen egy harang leírása ragadott meg, a Miatyánk harangjáé.......amit 1538-ban ...Harangöntő János nürnbergi műhelyében öntöttek...Díszes feliratát a maga idejében oly módon öntötték belé, hogy az egyes szavakat rózsamotívumok választják el egymástól.MARIA VIRGO INTERPELLE DEUM PRO POPPOLO CATHOLICO . Mária neve láthatóan nagy kivétel volt Harangöntő János nürnbergi műhelyében. Nem rózsát illesztettek nevéhez, ő csillagot kapott. Világos, ő stella matutina, azaz hajnalcsillag, irányt  adó, akiről tudjuk, hogy rózsa, de tüskéje nincs"

és mi ebben a személyesen engem megszólító ?, hát eszembe juthatott megint, Morgenstern Julia azaz Esthajnalcsillag vezetéknevű dédanyám, apai ágon, és máris összekapcsolhatóan anyai nagyanyámmal, akinek utóneve Mária... aki rózsákat ültetett a kertünkben , de mennyit (babarózsát)... és tényleg nem emlékszem hogy tüskéi lettek volna, lehet, hogy azok is inkább csak csillagok voltak, s ősanyáim, hajnalcsillagok,"irányt adók"....

meg jutott még eszembe ez a dal: "erdő közepében járok...  csillagom vezess..."


---

arról meg most nem irok,(és persze nem is asszociálok), hogy a makói református templom tornyának legnagyobb harangja Horthy Miklósról van elnevezve (1927) , és arról se, hogy (kérdésemre milyen választ kaptam, hogy) miért....




a nagy találkozás

négy unokatestvér egy fotón

s köztünk csak egy billentyűzet

no  meg  az Atlanti óceán




(találkoztunk skypeon...)
ők Ottavában és én
úgy is mint fotós Makón)



2017. augusztus 21., hétfő

sóvirágok


Nádas Péter Az élet sója c könyvében egy sópárlásáról híres német városkáról ír

"Annyit tudhatunk hogy a település neve sót jelentett az alemánban.Történelem előtti időkben, a só miatt gyűlt össze a névtelen folyónál városkányi ember. Sóforrásaik a mai napig buzgón felbugyognak"

s már az első fejezetben említi a sóvirágokat, . amivel - személyes emlékeket idézve-  megragadott

nizzai emlékeket idézett ,1964-ből, amikor is először láttam tengert, pontosabban először fürödtem tengerben (mert az  Északit Lengyel országban látni láttam... Gdansknál,1963-ban,  már, 20 évesen,  de abban nem fürödtem - (nem is kívántam volna , hideg volt és szürke, látványa is borzongató)

A Földközi tengerben, az azur parton, a Cote d' Azuron igen....ott igen, belefeledkezve, otthonosan, otthonabban mint a szárazföldön, remek érzés volt , szó szerint földön túli, forogni a kékségben  és gyönyörködni,  kék tenger alattam , kék ég fölöttem, csak a karom barna csillogása választotta szét ezt a kétfajta kékséget ami tulajdonképpen egy volt, s én szinte a része, de legalább is részesülője...

aztán kijőve a könnyűvé hányó azúr habokból s leheveredve a partra, egyszer csak a száradó bőrömön fehér mintázatok jelentek meg.... a só kivirágzott a lebarnult bőrömön fehér erezeteivel




de minduntalan vissza lehetett menni lemosni azt a tenger sós vizében, a sóvirágok csak akkor csapódtak ki,mikor már a nap  újra felszárította, kipárolta őket.....

azok a sóvirágok... hm

azóta elhervadtak (a bőröm is)

de az emlékek nem ...

lám egy szó egy könyvben életre keltette... kivirágoztatta újra...

sóvirágok

Nádas Péter Az élet sója c könyvében egy sópárlásáról hires német városkáról ír

"Annyit tudhatunk hogy a település neve sőt jelentett az alemánban.Történelem előtti időkben, a só miatt gyűlt össze a névtelen folyónál városkányi ember. Sóforrásaik a mai napig buzgón felbugyognak"

s már az első fejezetben említi a sóvirágokat, . amivel - személyes emlékeket idézve-  megragadott -

nizzai emlékeket idézett ,1964-ből, amikor is először láttam tengert, pontosabban először fürödtem tengerben (mert az  Északit Lengyelországban látni láttam... Gdansknál,1963-ban,  már, 20 évesen,  de abban nem fürödtem - (nem is kívántam volna , hideg volt és szürke, látványa is borzongató)

A Földközi tengerben, az azur parton, a Cote d' Azuron igen....igen, belefeledkezve, otthonosan, otthonabban mint a szárazföldön, remek érzés volt , szó szerint földön túli, forogni a kékségben  és gyönyörködni,  kék tenger alattam , kék ég fölöttem, csak a karom barna csillogása választotta szét ezt a kétfajta kékséget ami tulajdonképpen egy volt, s én szinte a része, de legalább is részesülője...

aztán kijőve a könnyűvé hányó azúr habokból s leheveredve a partra, egyszer csak a száradó bőrömön fehér mintázatok jelentek meg.... a só kivirágzott a lebarnult bőrömön fehér erezeteivel



de minduntalan vissza lehetett menni lemosni azt a tenger sós vizében, a sóvirágok csak akkor csapódtak ki,mikor már a nap  újra felszárította, kipárolta.....

azok a sóvirágok... hm

azóta elhervadtak (a bőröm is)

de az emlékek nem ...

lám egy szó egy könyvben életre keltette... kivirágoztatta újra...




natura X.

ha augusztus 20, akkor a délutáni program évek (-tizedek) óta művésztelepi zárókiállítás. igaz, ez az újabb keletűnek a most épp pedagógus szolgálati emlékéremmel kitüntetett, (tehát ezt én jól tudom azt is jelenti , hogy tanárként) nyugdíjba vonult de annál aktivabb és agilisebb - Karsai Ildikó művésztanár vezetésével újjászerevezett Natura telepnek éppen csak 10 éves évfordulója, ami egyben a zárókiállitás témája is lett, így római számosan képileg: X...aztán kiben-kiben mit indított el...olyan művek kerültek elénk...



nekem most az a gondolatom támadt, ahogy mindenki jubilált, meg ünnepelt, meg díjat, ajándékot kapott... hogy én is kaphatnék, (meg még néhányan,) valamit, hiszen minden kiállításon ,mindig ott voltam/ vagyok. kaphatnék pl a szorgalmas néző kitüntetést, ráadásul még a blogjaimban be is számolok olykor , mint most is... lám itt ülök (sose legelöl, mindig alig látok), most is takarásban, de azért is, mert jegyzetelek, félre- és lefordítom a fejem. U.i amit Feledy Balázs művészeti író szokott mondani a kiállitott képekről, az figyelemre s rögzítésre is méltó....,












vagy épp fotózok (mindenképp rögzítek...) itt még az ünnepség előtt, az érkezés ziláltságában, de jó is hogy ezt lefotózták, hogy fotózom, mert nekem nem sikerült ezt a képet:) (igaz , bomló hajam nem hiányozna....amit meg se igazítottam, mint pedig Ágnes asszony, nehogy.....

egyébként Aranyról tesz említést a meghívó mottója kapcsán is Feledy, (de sokat és hangsúlyozottan tanítottam annak idején, a Toldi estéje fő és aktualizálható tanulságos mondandójaként:), még mindig megszívlelendő és fontos...lenne (a Lajos király szájába adott intelem)_:

Hajt az idõ gyorsan - rendes útján eljár - 
Ha felûlünk, felvesz, ha maradunk, nem vár; 
Változik a világ: gyengül, ami erõs, 
És erõs lesz, ami gyenge volt azelõtt

hozzá téve még:  más ivadék nő fel, aki ésszel hódit, nem testi erővel...

hát itt a múzeumban, igen, nade kint mi van...(?) (ezt most hagyjuk)

örüljünk annak, ami itt van...

a Makót dicsérő, áttételesen vagy közvetlenül róla szóló de mindenképp itt inspirálódó képeknek, műveknek

s ezek tovább inspirálhatnak....:









2017. augusztus 19., szombat

zavaró tényezők

elmondom mi minden zavar újabban...

azt még el kell döntenem, hogy a zavaró tényezők erősödtek fel körülöttem, vagy az én ingerküszöböm ment alább

szóval zavar , hogy lépten -nyomon el akarnak az autósok ütni, miközben tudtommal szabályosan bicklizek,persze nem olyan sebességgel mint ahogy ők száguldoznak , s hajtanának rajtam keresztbe, ha én nem figyelnék jobban, helyettük is

ugyanígy zavar, ha a pincér kontraposztban áll az asztalomnál, vagy futurista vázlatként akár, jelezve, hogy már sietne másfele, mondjam gyorsan mit választottam az értelmezhetetlen fogások közül, az is zavar, ha végre kihozza, és ledobja elém a tányért, jó ha nem törik el (bár a tányérok csorbaságait elnézve, ez is meg szokott esni)

zavar, hogy mindenki (majdnem) úgy tüsszög, hogy el se takarja a száját, a bacikat szabadon ereszti (és még neki mondják neki , hogy egészségére, hát persze, a környezetének nem mondhatják)

zavar hogy mindenki túl hangosan beszél, és telefonál, így olyanokat is meghallok, akaratlanul is, ami nem rám tartozna és nem is érdekel, különösen a töltelékszavaknak meglehetős gyakorisággal használt  trágár kifejezések irritálnak

zavarnak az izléstelen és  dús tetoválások, amik sokszor már nagyobb testfelületetet borítanak, mint amit szabadon hagynak, zavarnak a műkörmök (karmok) különösen, ha azzal fogdossák össze az ételem , és azzal akarnak pénzt visszaadni =a markomba, a karmukkal!) a pénztárnál, Ja, és az is,s hogy közben már takarítanak, és ordibálnak, és már otthon akarnak lenni leplezetlenül - szegények.Na dehát ebből, belőlünk élnek. Nem? Akkor meg miért akarnak elüldözni...

zavarnak a mesterséges, rikitó műhajak, illetve lehetetlen szinűre festések (az én időmben csak a  híres bohócapukáról énekelték, hogy piros haja volt, manapság bárkinek lehet)

zavar ha szól a telefon de még jobban ha nem szól, mikor pedig várok hívást, és ettől fel is megy a vérnyomásom, míg késik...

zavar ha meleg van, de az is ha hirtelen jön a hidegfront

zavar ha napközben álmos vagyok, és zavar, ha csak későn tudok elaludni, és hajnalban felébredek, de aztán vissza kell aludnom

zavar hogy ennyi meg még több dolog is zavar

de most már az is zavar, hogy mindezt szóvá tettem...

s mintha már máskor is?!

(zavar, hogy nem emlékszem mindenre, de zavar, hogy arra nagyon is amit el szeretnék inkább felejteni)

szóval zavar hogy ennyi minden zavar, hogy szinte minden zavar...

a Világ ettől nem fog megváltozni körülöttem
nekem kellene

de én sehogy se akarnék  pl tetováltatni, műkörmöt ragasztatni, hajat rikítóra festetni,trágárul beszélni, hangosan , szájtakarás nélkül másra rátüsszögni,mást nem meghallgatni figyelmesen, se gyalogosokon átszáguldani a biciklimmel...

vesztésre állok(?)

és valószinű , mindennek tetejébe, én is zavarok másokat azzal, hogy nem vagyok olyan, mint ők...

és persze az is zavar ha én zavarok

a kancsó

ha az életteliség
olyan mint
egy teli kancsó
akkor azt hiszem
az én kancsóm
lassan kiürül
kifolyt, elpárolgott
ami benne volt

de az is lehet
sose volt tele
egészen

netán
utántölthető?

csak el ne törjön
előtte!

2017. augusztus 18., péntek

ha verset ir s ha nem

ha verset ír az ember
kinyílt

s a vers csak úgy terem
benne

de ha nem
akkor bedugult

olyankor
légy csak szomorú

s várd
hogy újra nyílj

ne csukódj be örökre



2017. augusztus 17., csütörtök

a strandon

jut eszembe , újabban nem is azt mondom, ha néha kimegyek a Maros-partra, hogy a strandra, pedig mindig csak oda, ha a Marosra, és amikor régen - megboldogult ifjúkoromban - minden számításba jöhető napot a Maros-parton töltöttem, csakis azt mondtam rá, hogy a strandra megyek...



egy idő után lett fürdő is a városban, most Hagymatikumnak hivják (sajna), egy egész komplexus, gyógy- és szórakoztató profilokkal, és most bővitik is...de más...  az igazi mégis csak a Maros-part, a strand... oda szoktam olykor kivágyódni

de érdekes módon, mostanában nem is főszezonban , hanem elő- vagy utóban. (azt hiszem egyre jobban zavar a  tömeg, szárazföldön és vízben is...)

nade hogy egy egész üdülőkisváros épült a Maros mentén a strandra vezető utak minden oldalán/ és el is nevezték Strand körút-nak, nos már ilyenje is van ennek a nagyzoló elvarázsolt kisvárosunknak





más de szomorú változás, ami belépve a strandra rögtön szemembe ötlik, hogy egy fa kidőlt, és csak a talapzatát látni már, azt mondják elpusztult...na de mitől , kiszáradhatott?... félek, hogy a kalandparkos gyötrések nem tesznek jót a fáknak. békén kellene hagyni őket... vagy akkor is kidőlnének? mint az emberek .... (de ők is előbb, ha gyötrik őket)...






a Maros mellett a közvetlen parton vannak szabad fák is, mint ahogy a gyerekek is elég szabadon ugrálnak a homokban, persze és helyesen, a felnőttek szaladgálnak utánuk, meg rájuk szólnak minduntalan .: ne szaladj, mert belelépsz valamibe, ne szaladj mert elesöl (nagyapa egy apró lánynak...de miért is fest ördögöt a falra). egy másik , persze cserfes kislány rá is szól a két kislányunokával vonuló nagyanyjára aki épp őt fedte előbb: ne morogj-azt mondja (nem is morgott, olyan vékony kis hangja van, hogy is morogna vele:)miért parancsolsz folyton, miért mindig te parancsolsz? - hát mert  én vagyok a mamád, és rangidős, és midig az öregebb parancsol... purpalléznak (szegény gyerekek... milyen igazságtalan ez a felnőtt világ...de hát csak így tud vigyázni rájuk?... két kisfiú (ikrek,akkorák mint az unokám) labdázik a közelben, sokszor idejön a nyugágyamhoz a labda, örömmel dobom vissza nekik, bár közel se olyan ügyesen mint ahogy ők rúgják, de sajnos az anyjuk rájuk szól, menjenek távolabb, ne zavarják a felnőtteket... pedig a közelben ülő férfi is olyan szívesen labdázott volna velük...

a nap túl  erősen süt, de a víz csodás... tiszta és alacsony , sziget is van, állunk a vízben,...van egy félsziget is....




tulajdonképpen a lényeg a Maros, simogató érzete, ugyanaz... mikor beleléptem, hiába a mondás hogy kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba,  ez a folyó ugyanaz és ugyanolyan, mint ...70 éve... csak aki belelép más, de képes visszavarázsolni abba az időbe, a korábbi álló időkbe,  mert ugyanazt érzi ha hozzáér a  lágy, simogató vize, mint bármikor, korábban...

no ő nem úgy néz ki, mint régen, nem is lesz fiatalabb tőle, nem is jó látvány a többi öreg se...

de mindig vannak fiatalok, és főleg a futkosó gyerekek, akikre vigyázunk... 

ez a fő...

mi meg így is úgy is előbb -utóbb kidőlünk, mint a fák...







de addig is jövünk a strandra... vagy ahogy újabban jobban a szánkra áll: a Marosra...






2017. augusztus 16., szerda

milyen állat a dinnye

a Pennyben állok a pénztárnál a sor végén

elől egy cserfes szőke kislány, már eszi a kiflit és közben nézeget valami plakátféleséget a szélső fémkorláton, amin tornázik is míg anyja a kasszánál fizet

Milyen állat ez? - mutat rá , ott, valamire (a plakáton, amit én innen nem látok, igy nem tudok segiteni, de engem is kiváncsivá tesz a kérdezgetésével)

Dinnye?. - hallom nemsokára  a kérdő választ, mit anyja ,rápillantava a képre már, megerősít. Igen, dinnye.

Hogy lehet ez?

Biztos dinnye van a képen, de hát a dinnye nem állat! -mondom... hanem növény - teszem még hozzá, kicsit bizonytalanul

mert rájövök, hogy  a plüssfigurák  vannak a plakáton... akkor meg bármi lehet...

Nem is hagy nyugodni a dolog, visszamegyek,  a plüssökhoz, megszemlélem őket közelebbről, és látom, tényleg ott vannak azok a dinnyeszerűségek... és mindnek lába, keze és szeme is... alatta halvány arcvonásokkal...

akkor mégsem növények?

de mért pont állatok, ennyi erővel emberek is lehetnének , nem? dinnyeemberek ,,, hm,,,

hát nem bánom, hogy nem szoktam elkérni a pontokat...

 bár lehet , hogy az én unokámnak is tetszenének ezek a dinnye...izék?!


remélem, nem!



2017. augusztus 15., kedd

"a büszke anya" s büszkesége tárgya:


a vicces fotó nem mostani a cimkémmel, az ok akkor egy - csomagolópapirra  kislányom rögtönözte - meditációs festményszerűség volt, mögöttem a  szekrényajtón,s a vicces tábla is a kezemben az ő "műve":




de most megint előbukkant a "büszke anya", már "anyalánya" mögött....):

 az "ok" itt látható, hallható, a Mindenki Akadémiája szinpadán előadást tartó "irodalmi szakértő" "Az irodalom szabadságáról...", szerkesztésről, könyvkiadásról... beszél elhivatottan.

(tegnap előtti az adás M5-ön , de utána fel is tették netre, előbb a kis beharangozót,



http://www.mediaklikk.hu/video/turi-timea/

aztán az egészet, előadásostul:

http://www.mediaklikk.hu/video/mindenki-akademiaja-turi-timea-az-irodalom-szabadsaga-mit-csinal-es-mit-tehet-egy-konyvkiado/

http://www.m5tv.hu/mindenki-akademiaja//az-irodalom-szabadsaga-mit-csinal-es-mit-tehet-egy-konyvkiado


és még ismétlik a héten többször is...Duna Wordon is

(de rossz a tévém, én is csak a laptopom kisebb képernyőjén láttam..)

----

és itt van (a felvétel után, bár a megjelenés előbb) még valami: (2 interjú)




http://drot.eu/article/valsag-van-de-nem-csak-konyvkiadasban-turi-timea-magveto-uj-foszerkesztoje




http://24.hu/kultura/2017/08/05/a-suttogopropagandanal-nincs-jobb-reklam/

Nem a közbeszédnek, az irodalomnak kellene radikálisnak lennie – vallja Turi Tímea, a Magvető Kiadó új főszerkesztője.

 kicsit büszke vagyok most -vallottam be ezután restelkedve-,de erre valaki azt mondta, hogy  legyek nagyon büszke. Hát én azért csak óvatosan( vagy idézőjelben, lásd fent:)  (nem tetszik a büszke szó amúgy se, nem szeretem ezt a "büszke" szót, irritál , és valójában én nem is tudok és nem is akarok büszke lenni, valami jobb szó kellene ide..., de ami elismerni való , az az, még ha a lányunkról is van szó, nem?