2018. augusztus 8., szerda

egy különös (kétszintes)beszélgetés

mikor megláttam az eredetileg szabad térre a Korona teraszára rendezett beszélgetés új. megváltoztatott helyszínét, fent a diszteremben, a terített díszített asztalokat,inamba szállt a bátorságom és visszafordultam, hogy tulajdonképpen nem is érdekel annyira ez a program.de aztán lent többen visszacsábítottak...

nos felemás maradt végig a jelenlétem, bár mikor visszamentünk, zsúfolásig tele volt a terem, de az utolsó asztalnál még felszabadult a hely (később mögénk is raktak be székeket, úgyhogy a menekülési útvonal nem volt adott

látom magam a tv hiradóban az egyiken dörzsölöm a szemem,


 a másikon legyezem magam elmélyülten a prospektussal)


amin a művészeti akadémia (ketadra) programja áll, aminek a megnyitójával egybekötött beszélgetésen ülök.

a polgármesteri (maszlag) beszéd és köszöntések, üdvözlések  után (fél óra!), kezdődik a lényeg: beszélgetés   Vashegyi Györggyel , amikor is egy érdekes észrevételt teszek, amig a beszélgetésben , első felében, úgy vesz részt mint a M M A (Magyar Művészeti Akadémia)  újdonsült elnöke,famondatokkal, később, amikor zenészként , művészként (saját kifejezésével élve"karmesterféleség"ként)és magánemberként, kérdezik..mintha kicserélték volna, szellemes lesz, felgyorsul,  kiszínesedik....Ég és föld...No comment



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése