a kert végében

a kert végében

engem sose ütöttek meg

gyerekkoromban

(felnőttként igen

méghozzá a férjem

míg meg nem sokalltam

de most más a téma:

az érintetlen gyerekkor)

inkább vert volna anyám

nem bírtam a szidást

mit verés helyett kaptam

mondtam is neki

inkább verjen

a szidást nem bírja

el a lelkem

a testem bírta volna

a büntetést

jobban -

így gondoltam

mert anyám oly

szívhez szólón szidott

s az annyira fájt

hogy mindig

a kert végébe futottam

hogy ne is halljam

mit kiabál

mint később

az első igazi csók után

mert az is felkavart

s a nagy érzelmektől

mindig elfutottam

de valójában

sose tudtam

a lelkem elől elszökni

mert benne voltam

s vagyok mindig

akár szidtak

akár csókoltak

s még most is

mikor minderre

csak emlékezem

a mára már

nemlétező

kert végében

               (emlékcserepek)