2023. február 28., kedd

in memoriam Dunai Tamás

 A legelső emlékem róla a szegedi bölcsészkaron volt , hol  régi barátnőmet (H. Anit) látogattam meg (ki odakerült tanitani). ott tudtam meg, hogy este  Mensáros  irodalmi estje lesz (A huszadik század), s mindent elkövettem, hogy beférjek.. ott aztán rengetegen voltunk, még az ablakpárkányokon is ültek, é s ott terelhetett D. T. bennünket, rendező lehetett(?), és engem letegezve, ami akkor nagyon szíven ütött, gondolván, hogy lám MÉG egyetemi társnak nézhet! - pedig MÁR tanár voltam (de szívemben "szabadlelkű" egyetemista is maradhattam(?) Nagyon szimpatikus  volt...hogy igy meg is jegyezhettem kedves, finom arcát, a félhosszú hajával... nem sokkal később láttam, méghozzá a makói kultúrházban Pál Isti Radnóti műsorában még pár társával, megrázó volt, ahogy pl az Erőltetett menetet guggolva eldobogták, elskandálták....

Később úgy tudtam, hogy harmad év után abbahagyta a bölcsészkart (francia, magyar szak) de nem azt is elvégezte a közben elkezdett Szinművészeti Főiskolával együtt! (nem lehetett könnyű, de neki igen...(?)

Aztán jött az Angi Vera , egy nagy film, amiben a meghurcolt tanárt játszotta, (a cserbenhagyő Pap Vera oldalán) ugyancsak szimpatikusan, őszinte átéléssel (egy őszintétlen korban...

Jóval később láttam A Madácban, akkor már kislányommal, a Hegedűs a háztetőben Tevjeként... (előtte stílszerűen elvittem lányom a Dohány utcai zsinagóga karzatára, ahol  alig 3 évesen még Gonda nagyanyámmal ültünk...)

Aztán hallottam-láttam a Klezmerrel (Fegyával) énekelni - klarinétozni, Makón is a szabadtérin, nomeg egy pozsonyi pikniken... gyönyörűen...

biztos voltak más "találkozásaink" is (bár már sose "személyesek" mint azon a régi bölcsészkari Mensáros esten, ami valahogy belémégett, és mindig láttán felidéződött (később olvastam valamit, hogy épp Mensáros közreműködött valamiképp a főiskolába kerülése körül, ahova egyébként Déry Tibor ajánlotta be, mint a z Őriáscsecsemője bravúros főszereplőjeként - amit sajnos nem láttam)



Ott volt a helye... bár biztos jó franciatanár is lett volna belőle.. (néha énekelt is, franciául sanzont szinpadon)

mert jő ember volt....

Az élet viszont nehézzé, háládatlanná vált, tanárként is, szinészként is mostanában...

Bár márvciusra készülődött vissza a szinpadra...

Nem tudom, miért távozott el, ilyen gyorsan... máshova

az egész ország siratja, mindenki szerette (nem véletlenül)

s 3 gyereke, 8 unokája (siratja, mér nem mesél nekik....),de jó , hogy maradtak utódai, még ha nem is lesznek szinészek....

***

van Cserhalmival egy csodálatos rövidfilmje, (Végtelenben kettő) - Cs. barátját játssza benne, akiről végül kiderül, hogy már nem él, és mégis



Mégis!!!!



7 megjegyzés:

  1. kiegészités, A Ki mit tud? különbözô fordulóiban mást és mást kellett a
    Szegedi Egyetemi Színpadnak produkálnia – ráadásul nem színházi körülmények között, maximum 10 perces mûsoridôben. Az elôdöntôben a Radnóti-összeállítást adták elô. Dunai Tamás úgy emlékszik, hogy a zsûriben szereplô Vámos László és Szinetár Miklós
    ekkor kérdezte meg tôle, hogy miért nem felvételizik a fôiskolára.
    Ô húzódozott, de a többiek – köztük Paál István – rábeszélték.
    (Bérczes 30.) Paál István viszont úgy emlékszik, hogy a tévéfelvétel
    elôtt egy kibôvített szakmai zsûri nézte meg a produkciójukat, és
    akkor kérdezte meg Mensáros László, hogy az „a vékony, magas
    fiú” „miért nem színész”? „Rajtam kívül ô mondja a legjobban a
    Hetedik eclogát” – tette hozzá. (Bérczes 72.) Dunai Tamást fel is
    vették a fôiskolára, így az egyetemet levelezô tagozaton fejezte be,
    viszont az együttest elhagyta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. még : kultura.hu : Egyszer elárulta, hogy Mensáros László hatására választotta a színészetet.

      Valóban. 1965-ben Mohácson lépett fel A XX. század című előadóestjével. Életre szóló élmény volt, ahogy a Hetedik eklogát elmondta. Épp érettségi előtt álltam, és eldöntöttem, hogy én is ezt akarom csinálni. Jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, de egy eggyel felettem járó, nagyon tehetségesnek hitt lányt nem vettek fel, így végül meg sem próbálkoztam a felvételivel; a színművészeti helyett Szegeden jártam magyar–francia szakra. " (tehát, akkor, Szegeden, már másodélménye volt Mensáros! :)

      Törlés
  2. Edit Martonosi
    Nagyon szép megemlékezés Julika.

    Gonda Julia
    Edit Martonosi köszönöm, tartogattam...(úgy akartam...)

    Edit Martonosi
    Gonda Julia decemberben láttam Szegeden a Budapest Klezmer Band társaságában, fergeteges volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gonda Julia
      mi vihette el ilyen hirtelen?/

      Edit Martonosi
      Gonda Julia nem tudni. Jó kedvű volt, nem tűnt betegnek.

      Törlés
  3. Körmöci Judit
    Köszönöm... Megnéztem a "Végtelenben kettő"-t.

    Gonda Julia
    gondolom, neked is nagy élmény volt! (?)

    VálaszTörlés
  4. Márta Bálint
    De szépen búcsúzol tőle. Annyira szerethető,jó ember volt,nagyon megrendített az ő halála is.

    Éva Barócziné Jantos
    Nekem is van egy emlékem Dunai Tamásról kb 1971-72-ből. Szegeden a JATE Ságvári Gyakorló Gimnáziumba jártam, ahol az egyetemisták rajtunk (ahogy mi mondtuk:jelöltek) tanultak tanítani a vezetőtanár irányításával. Előtte hosszan jártak hospitálni, s üldögéltek mögöttünk figyelve az órát. Én franciatagozatos voltam, s egy alkalommal egy nagyon fess, magas, vékony fiatalember jött be a csoportunkba, de nem hospitálni, hanem velünk beszélgetni. Kiderült, hogy Dunai Tamásnak hívják, akkor kezdte a színművészetit, de folytatta mellette egyetemi tanulmányait Szegeden. Megmondom őszintén, hog igen tetszett nekem, nagyon-nagyon szimpatikus volt. Arra már nem emlékszem, hogy milyen apropóból jöhetett be órára, akkor Monsieur Tátray tanította nekünk a franciát. Örökre belémvésődött a sziluettje, ahogy állt a tanáriasztal mellett és oldalról a jobb kezével kicsit támaszkodott rá. És most meghalt... Nyugodjon békében...
    Julika, gondolom, Te is nálunk a Ságváriban gyakorolták anno. Megemlítem két tanáromat, akik lehet, hogy vezetőtanáraid voltak, mert már a Te egyetemi éveid alatt is a Ságvári Gyakorlóban tanítottak. Egyikük az osztályfőnökünk volt és oroszt tanított: Gábris Ida. A magyart Zsadányi Nagy Árpád tanította.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gonda Julia
      Éva Barócziné Jantos Gábris Ida volt a szakvezetőm.A magyart általánosban gyakoroltam a kedves Szörényinénék.(G.nem volt az 😉...nem csodálom, hogy tetszett Dunai...

      Éva Barócziné Jantos
      Gonda Julia Ugye? Már akkor egy karakter volt...Nekem meg pont az esetem...
      Sajnálom, hogy Ida Néni nem lopta be magát a szívedbe... Ez valószínűleg azért lehetett, mert pár hét alatt nem tudtad igazán megismerni. Nagyszerű ember volt, rengeteget köszönhetek neki.

      Gonda Julia
      Éva Barócziné Jantos biztos igy van..

      Törlés