2020. szeptember 2., szerda

regényhős ősöm

mintha megrekedtem volna a családfámmal

kiirtam egy pár nevet és az adt-n keresve eltévedtem, mert nem tudtam pontosan beazonositani a rokonaimmal...

visszakanyarodtam az első bejegyzéseimhez, és rátaláltam dr Pap Róbertre aki olyan hihetetlennek tűnt, hogy előd... s akinek olyan sokat és rokonérzésekkel nézegettem pedig mindig a diszteremben az olajfestményét, és na tessék kiderült hogy rokon - s nem is akármilyen!

és olvastam is róla pl Temesi Ferenc Por c szótárregényében, ami itt most előbukkant :

tessék:

51. o (a ruha)

1938-ban, amikor apámat Porlódon tanítóvá választották, Körmendi János, aki nemzedékeket nevettetett-ríkatott meg késõbb a színpadról, a ripacsok szent királya (mellesleg Tündér utca másik legjobb írója) még csak tizenegy éves volt, és a Szent Imre polgári fiúiskolában egy osztályba járt egy Tulipán nevû fiúval, ki késõbb szintén sokra vitte. (-> Tulipánok)

Apám ekkor már egy éve, hogy - katonaideje leszolgálása után - ingyen tanítóskodott a volt fõispánról elnevezett Aigner (Béke) telepen. Még ennek az állásnak is örülnie kellett, mert a majdani kenyér reményével kecsegtetett, amit sok ezer képzõt, fõiskolát, egyetemet végzett nem is remélhetett akkoriban keskeny e hazában. A négy tanítói és egy tanítónõi állásra tízszeres volt a túljelentkezés, így apám, aki sose szeretett kérni (ki szeret?), arra kényszerült, hogy mint mások, sorra járja az iskolaszék tagjait. Akkoriban az iskolaszék dolga volt, hogy a községi - helyi iskolák dolgában döntsön. Az állami népiskolák száma a harmincas években elenyészõen csekély volt. Szeles András, aki mint az alulróljöttek többsége, kínos gonddal ügyelt az öltözködésére, azon tûnõdött, melyik ~- ját vegye föl. Ünnepélyesebb alkalmakra (a nagyobb bálakat kivéve) akkoriban az úgynevezett teaöltöny - fekete csíkos nadrág, fekete zakóval, csokornyakkendõvel, fehér gallérral -járta, amely az európai ~-divatot követte, de ott volt a nagynéni által csináltatott Bocskai-~ is, ez a zsinóros, magyar viselet, amely a harmincas évek közepétõl jött divatba. Apám a teaöltönyt választotta. Az anyagot a Lévai posztósnál (a Bruckner mellett) vette volt. Ezt a fiatalúr még võlegény korában is elhordhatja, dicsérte a szövetet a kereskedõ. A võlegénység még messze volt, a tanítóválasztás napja közel. És negyven tagja volt az iskolaszéknek. Apám fejébe nyomta divatos, felpördülö karimájú Eden-kalapját. ("MILYEN KALAPBAN JÁRSZ? MÁR TÖBB MINT ÖTVEN ÉVE GROVE-BAN!, harsogta a reklám Grósz és Weisz urak akkor még nem "zsidótlanított" üzletének dicsõségét.) Apám gyalog ment, mert a tizenhat filléres vonaljegyet sokallta, meg aztán ebben a szerencsét hozó teaöltönyben is benne hagyta a szabó a fércöt, azaz még nem volt teljesen kifizetve.

A piarista gimnázium igazgatójánál kezdte a sort. Õ, mint a többi pap (az iskolaszékbe minden felekezet képviselõt küldött, de a legtöbbet persze a katolikusok) nem mondott se igent, se nemet. Egyedül az alsóvárosi gvárgyán mondott a Kispéter Lõrinc unokaöccsének igent, de abban, mint késõbb kiderült (-> papok 2.), nem volt sok köszönet. Lõrinc bácsi személyének súlya végig ránehezedett apámra, ami jó is volt, meg nem is.

Ez a tanító köll nekünk, akinek ilyen gazdag rokona van!, mondta például dr. Hajnal István ügyvéd. Ilyen még úgysé vót Porlódon.

Szögényebb protektort nem tudott választani a Stolz gyerök?, mondta egy másik iskolaszéki tag. Ha a nagybátyja möghal, félmillió pengõt is fog örökõ'ni talán. Ráér ez!

Dr. Pap Róbert, ez a madárcsontú, koros ügyvéd (aki majd a gettó összekötõje lesz a városi hatóságokkal) azt mondta apámnak:

Adja csak ide az iskolaszéki tagok névsorát! Úgyis a zsebében van, tudom.
Apám odaadta.

Na, ide nem köll elmönnie! Kihúzta négy másik ügyvéd nevét a listáról. Õk magára fognak szavazni. Amikor elbúcsúztak, dr. Pap apám vállára tette a kezét:
Lögyön olyan derék embör, mint a gyámapja!

1938. október 20-a volt az a nagy nap, amelyre apám úgy emlékszik, mint a saját születésnapjára. 23 : 17 arányban - a papok szavaztak ellene - gyõzött egyik legjobb pajtása, Serényi ellenében. Öröm és bánat - sok ez egy fiatal szívnek egyszerre; el akarta mondani egy kis varrólánynak, akinek udvarolgatott. Ott ácsingózott a Stühmer (a porlódiak Stümmernek hívták a csemegést) boltja elõtt, midõn egy idõsebb úr haladt arra. Üdvözölte az egyetemi tanárt, aki egy pillanatra megállt, és huncutul ráhunyorított. Az ifjú segédtanító tüstént elértette a célzást: a professzorhoz lépett, és megköszönte a szavazatát. A tanár nevét valamennyi gyerek ismerte az országban. Minden térkép alján az állt, hogy: "készítette Kogutowicz Károly."

Dr. Papnak köszönõlevelet írt, a nagybátyjához meg személyesen ment el apám, akinek kezdõ fizetése 183 pengõ volt, majdnem két elsõ osztályú ~ ára. Apám meg akarta csókolni a nagybátyja kezét, de az elrántotta:

Majd ha örökhagyód löszök, fiam. Elõször szólította fiamnak.


--- nahát ez a dr Pap Róbert volt az ősöm, aki --


---sok cikkely szól róla....

találtam köztük gyászjelentést , ami(k) ből némileg kiderül mimindent csinált, s milyen ember volt, mennyire szerették: - s háányan tekinthették "saját halottjuk"nak






***

ja, és még egy érdekesség, megtaláltam itthon a könyvet, a dedikációit, (2002-ből!) érdekes, hogy családfám másik (anyám apai) szegedi ágára, a Löwingerekre van utalás benne...s akkor még nem is sejtettem, ezt a vonatkozást...hogy az iró apja életének alakulásába ennyire közrejátszott ez az ősöm .... 


(Gonda Júliának a sok közös ismerős - többek közt a szegedi Löwingerek - kapcsán, szegedi szivvel Temesi Ferenc)

és az utódnak (lányomnak) a  dedikáció:


(Turi Timinek a szegedi kollegának baráti szivvel Feri)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése