És nézzük egymást hosszan, szótalan . . . "
de
ez nem Vajdára
és Ginára
vonatkozna
most, hanem egy 30 éves érettségi találkozó résztvevőire,
és nem is voltunk szótlanok, s panaszok ellenére sem
"siralomháziak", és néztük ugyan egymást, hosszan
is, de nem szótalan, ellenkezőleg: tegnap délután 2-6
-ig be nem állt a szánk...
Amúgy
az egész találkozó alatt nem is Vajda-,
hanem Ady sorok
villantak föl a fejemben, vagy talán kicsit lejjebb , a szív
tájékán...
Meg
az is motoszkált bennem, hogy kellene adni, közvetíteni ezeknek
a felnőtt gyerekeknek, -akiknek már szintén felnőtt
gyerekeik vannak, s még mindig "osztályfőnöküknek"
titulálnak-, még valamit... Mert bizony-bizony gondjaik is
vannak, sokan, sokat panaszkodtak, a sorsukra, az életükre...
és akkor jött - az irodalomtanári múltból- Ady:
meg aztán, a vigasz, hogy:
"Szép
harc az Élet, és megélni szép" (a
folytatást elnyeltem:
ha
hozzáedzik tüzes
sziv-kohók ifjú
vitézlők
lengeteg szívét- nehogy
ezzel magamnak és két mellettem ülő volt tanárkollegámnak
(egyikük még nekem is tanárom volt) vindikáljam
az eredményt)
"Bár zord a harc, megéri a világ, Ha az ember az marad, ami volt: Nemes, küzdő, szabadlelkű diák"-
nem
felejtették el a régi leckét, és nem csak szavakban, hanem
valójában is azok is maradtak, úgy láttam: nemes,
küzdő, szabadlelkű diákok -
Én
meg már nem is "vén
diák"ként,
hanem vén tanárként
illetve már akként sem (hiszen a nyugdíjas már nem tanár csak
nyugdíjas - de azért ember! tehát ez még több is -
szóval ) csak vén emberként próbáltam
"szívem
felemelni"
hozzájuk,
megint.
De
valójában - lelkem mélyén - azért én is, mindig
is az maradtam, s - remélem - már az is maradok: "...szabadlelkű
diák".
(2007. október 14.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése