ha a vallásosság vagy inkább a hit igazi lényege, hogy a leghétköznapibb, profánabb jelenségeket égivé emeljük, azaz megszenteljük mintegy, akkor én azt mondom, hogy az igazi költők mind hivők a szó legigazibb, legeredetibb értelmében
(gondolok itt pl József Attila Ódájának 4. részére, ami érthetetlen módon az én drága matek tanárom és osztályfőnököm berzenkedését váltotta ki)
ilyen értelemben Janus Pannoniusnak nincs igaza, amíkor azt mondta ("hivő ember költő nem lehet"
(persze ő másképp értelmezhette a hívő-séget inkább vallásként, a klérus hiveként? - bár maga is pap volt!) (s pécsi püspök!) (ha jól tudom...) Itt azért van egy kis ellentmondás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése