belépve az étterembe,
nem fog tetszeni magának ami fönt van - mondja rohanás közben a poincérlány a nagy társaságra intve
na jó, lent van üres asztal , majd háttal ülök nekik... igy én, rájuk se hederitve
eszegetem a menűmet, kicsit késve. mellékesen kiszolgálva, de hatalmas tányérról lelógó rántott szelettel kinlódva
egyszer csak valaki megfogja a karom, és széles mosollyal üdvözöl
lányom gimnazista - most szintén Pesten élő - barátnője...mondja - mi most itt vagyunk, osztálytalálkozón,
persze lányom is várták, de ő jelezte , hogy nem tud jönni elsősúrban a fia szülinapja miatt, de amúgyis nagyon elfoglalt a könyves munkájával...
nos, igy alakult, hogy mig ő a fia osztálytársaival "mulat" a 11 éves szülinapi buliján Pesten egy könyvtárban
addig az ő osztálytársai a makói Kelemen házban teszik ezt... egymással...a 20 évs találkozójukon
(azért azt hiszem néha nem ártana visszajönni, hiába olvasom tőle már 2013-ban is l "Emlékmenekültek, akik utólag belátnak szobákba, ahonnan nem lehet kijutni, és ahova nincsen visszatérés." (azt hiszem, azóta kijutott...
„Nem felejtettem el, honnan jöttem
csak nem akarok
visszamenni.”
Náha azért, nem ártana visszajönni! - azt hiszem
mert lehet, hogy kincsek lapulnak ott, a beomlott bányák mélyén...
csak be ne omoljanak végleg...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése