2020. július 31., péntek

nyugi

július 18

minden változik, avul
hát maradj nyugton,
mire bármit leirsz, elmúlt

hagyd rohanni az időt
ne akard megállitani
úgyis te maradsz alul!

beszélgetés Benkóczival

a tavalyi beszélgetéssorozat halványabb változata...péntek esténként táborzárásként egy-egy beszélgetés....

Most Benkóczi operettszinésszel, akinek makói kötődése van, ide járt iskolába (Apátfalváról) , a bátyjai is, hosszabban, anyukája asszisztensnő volt a sebészeten, jól ismertem, komoly, fáradt,rendes asszony, aki a munkáját lelkiismeretesen végezte

B. megkérdezte ki emlékszik a bátyjaira, nem jelentkezett senki, én se , bár tudom,hogy egyik a férjemmel járt  és végzett egy gimnáziumi osztályban (szomorú véget ért, nagyon tehetséges volt)

emlitette Iritz Gyuri bácsit, mint legkedvesebb és maradandóbb makai emlékét, "vidám ember volt, szerettük",akinek remek amatőr szintársulatában kezdett (ez közös élmény), mert én is jártam hozzá a Kisértleti Szinpadára szavalni.... (állitólag, épp most emlegették, nem is rosszul, nagy csöndet kiváltva)

de B. (is) már pályán kivül van, leeresztett a kirobbanó jókedve

vannak unokái, rendbehozatták az apátfalvi anyai házat és ott hancúrozhatnak a gyerekek

ilyen az élet... s jó is, hogy ilyen...mindent a maga idejében...de azért kár hogy az emlékei is homályosodnak...."RÉG VOLT, NEM EMLÉKSZEM ANNYIRA DOLGOKRA" -mondta szomorúan.)







magamról?

július 17

magamról
nincs mit mondanom
még megvagyok
s nincs summázat
még mindig
változom
bár a  mag
marad
magam
vagyok

(magam vagyok, nagyon
kicsordul a könnyem, hagyom)

kelj fel és járj

julius 21

igen, kifáraszt a fentlét

tartom magam, de hazaérve összeroskadok

mit csináljak?

kelj föl és járj!

jobbat én sem tudok mondani magamnak ennél.

jung nyomán


ha leásol magadban mélyre
olyan tartalmakat hozhatsz felszinre
amiben más is benne van -
a kollektiv tudattalan


julius 17.

2020. július 30., csütörtök

"A élet szép"

azt hiszem épp ma bontották le a kiállitást, ami a járvány miatt el lett halasztva

egy rajzköri társamé, akinek már máskor is volt, tanult festészetet a főiskolán (az általam is ismert Sinkótól)....

nagyon egyéni a hangja , az egész stílusa, egész más mit én , de szeretem, hogy ilyen,... jó hogy nem vagyunk egyformák

szereti a harsányabb, élénkebb, kirobbanó szineket (öltözékében is ) és a vászonról is ezek köszönnek vissza,de igazán kedvet és erőt is árasztva, felüdülés nézni a képeit pláne igy , együtt, tovább erősítik egymást




megkérdezte, melyek a kedvenceim, és csak párra tudtam mondani, aztán, minél többet néztem, annál többet...

gyarapodó élményt nyújt, nemhogy megúnni lehetne - ellenkezőleg



ja, és ami a legfontosabb a cime Az élet szép (Heltaytól kölcsönözve, s nem, valóban, nem kell
magyarázni, ha az ő képeit nézem, tényleg  úgy tűnik

(ja és egy kép a mit képletesen nekem ajánlott,

diaszpóra





ne csürd...

július 8

ne csűrd
ne csavard
magányos vagy
mindig is az voltál

csak néha
társas magányt
hazudtál
magadnak

de ott is
magad voltál

mindig
egyedül

régi fotók

nézem a régi fotóimat, igazán objektiven, s még igy is elbűvölőek

rosszul láttam én pl a tükörben magamat?

érthetetlen...

vagy csak a kontraszt nagy a mostaniakkal?!

2020. július 29., szerda

zöld fehéren

julius 20

kizöldültek 
a fehér kavicsok
kihajtott az élet
a mártirok nyomán

van isten
(vagy gondatlan
városgazdálkodás)




szép, sztoikus lányom

még mikor új volt a laptopom, a napokban, messingeren gyorsan bekapcsoltam a videochetet a kamera ellenőrzésre csak, működik-e, igen, le is kapcsoltam, de visszahivott lányom

olyan szép, nyugodt, komoly, ahogy rendithetetlenül ül a  bordó fotelban, kék felsőjével, mint egy festmény....

mondom is neki, de szép vagy..., bár kicsit szomorúnak látszol

tiltakozik, nem az

hát akkor... felnőttél - igy én

már elég rég - igy ő

de mostanra igazán

de hát már közelebb vagyok a 40-hez, mint a 30-hoz

no épphogy, de mindenesetre ezen megdöbbenek:

ó de szomorú

ő pedig rendíthetetlen nyugalommal replikál

nem szomorú, ez az élet rendje

a hibák

ha mélyen belegondolok
látom őseim hibáit is
egyre élesebben

látom az enyémeket is
de jobban látja lányom
s majd fogja még jobban

a szülők meg
utódaikkal
elfogultak

igy tán könnyebb
elviselni
a veszteségeket

ismeretlen rokonaim

a Hajdú (Hönig) könyv családfájának tanulmányozása közben ért egy nagy meglepetés
a Hönig ág többoldalnyi családfájáról beszélek, aminek vége felé , Makót látok helynévmegnevezésül

és régről ismerős neveket:

GOMBÓ

(apám neve fölött a márványtáblán is egy Gombó áll: GOMBÓ MÓRNÉ...)

mindenki rokon ?!

ezt még ki kell kutatnom!

én ismertem pl egy Gombó Zsuzsát, szimpatikus kövérkés , anyáskodó nagylány volt, madrich a mizrachiban és többek közt ő is biztatott Izraelbe (Erecbe ) való kivándorlásra (ők meg is tették) Mély nyomot hagyott bennem ez a biztatás...

aztán mintha az anyukája évekkel később jött volna látogatóba, Makóra,  zötyögtünk ki a temetőbe, s az úton jól összeszidott, amiért keresztyén férfihoz mentem feleségül (ugyan kihez mehettem volna a "zsidótlan"Makón, amit ők is itt hagytak a többi zsidóval együtt)

A CSALÁDFÁN Ő MÁR NEM SZEREPELHET DE VAN GOMBÓ MIKSÁNÉ , HŐNIG ESZTER

utána jönnek Gombó Károly
                      Gombó Irén

Utánuk kéne nézni....(?)

***

egyébként felraktam a vértanú ősünkről szóló posztot a zsidó múlt oldalra (gondoltam odaillik)

és megkérdezte egy kommentelő:

L.B.V: Nagyon izgalmas. Lehet tudni, hogy ezt a blogot ki irja?

G.J. Szerénységem

L.B.V.  És jól értem, hogy ön Hajdu Miklós (1879-1956) rokona? Ő az egyik legkiválóbb, legbátrabb zsidó újságíró volt, akivel kutatásaim során találkoztam.

G.J. ezek szerint igen, számomra is mostanában derült ki, sok más nagyszerű rokonnal egyetemben ....




2020. július 28., kedd

az a kislány

az a kislány
ki voltam egyszer
ki-bejár emlékeimben

magányos
mint akkor
voltam

törődni kéne
vele jobban

egy aranyos kislány

egy kislány a boltban vidáman énekelget valami rigmust, rá is szól feltehetően az ott dolgozó anyja, hogy legyen csendben, pedig engem pl nem zavar

mikor kifizetem a pultnál az égőt , ő ott ül belül,

mondom is neki, jókedved van?

igen, válaszolja, 

jó neked

 te rossz kedvű vagy?

igen, többnyire

miért?

mert öreg vagyok... biztos azért

nem vagy boldog? nem is voltál

de rövid időkre igen , de pl...van egy fiunokém, ő 7 éves.....te mennyi is vagy?

6

no, ha a fiunokámat látom, akkor mindig boldog vagyok - ő is szeret énekelni, s nagyon aranyos kisfiú

én meg aranyos kislány vagyok - mondja

ebben maradtunk

s máris jobb kedvem lett, egy kicsit

a bennünk élő gyerek

a bennünk élő gyerek
ott van, ott gubbaszt
csak körbenőttük
eltakartuk
el is felejtettük

de ott van
és sir-ri

nem törődik
vele
senki

julius 7

(épp tegnap mondta unokanővérem, merthogy ő ismert gyereknek is , hogy milyen más voltam...:
álmodozó, csodálkozó, keveset beszélő ... és rendkivül jóhiszemű...hm.)

az iratok megsemmisitése

július 13

nyitott ablak előtt a járdán egy teherautó - az ipartestületnél

időnként megjelenik az ablakban egy nő, nagy csomó tele diossziéval a kezében s átadja a teherautó platóján álló embernek, aki sorban elrendezi ott

nem birom ki, odamegyek:

-hová viszik ezeket?

nem tudja a rakodó ember, ő csak pakol, de valószinű, megsemmisíteni

.-miért nem a levéltárba  viszik, ott most lenne hely

-ezek biztos csak számlatömbök

-bármi értékes lehet egy kutatónak

-semmi se biztos, a jövő?, pusztítják az emberiséget

- a jövő bizonytalan, igen, de  a múltat nem! nem kéne megsemmisiteni....



2020. július 27., hétfő

hogy vagyok

nem birok felkelni
nem birok járni
nem birok menni
összeroskadok

de ha kérded
hogy vagyok
azt mondom
hogy jól vagyok

mert
az illem
felelt

s mint szokott
hazudott

2020. július 26., vasárnap

a vértanú ős családja

azaz mi...

egyik részük Bak nevet , másik a Höniget viselte (mi a Bak ághoz tartozunk közvetlenül, ükanyám (nagyanyám nagyanyja) Bak Mária, a szegedi első rabbi Bak Hirsch unokája, Bak Hirsch pedig a vértanú ős unokája (még ő is Szeniczén született)

3 fia volt a vértanú Mózes Jákob ősünknek

egyik fia József, 30 évvel apja kivégzése után mintegy jóvátételként kapott földbértelet és ingatlant, a katholikus tanulmányi alaptól!(tán ezzel akarták kiengesztelni?)

a vértanúságot szenvedett embereket mind a katolikus  mind a zsidó felekezet  szenteknek nevezi és tartja. (csepp elismerő jutalom a tengernyi fájdalomért cserébe?)

vannak zsidó családnevek, amik valóságos síremlékek, kiket igazságtalanság ért,  , ilyen a BAK

a b. k. betűk, miknek jelentése feloldva Ben Kedosim azaz szentek gyermeke.
Prágában már századokkal ezelőtt is élt egy ilyen nevű, könyvnyomtatással foglalkozó család...jegyzi meg Hajdú (holott a geni szerint is ez a Bak család ugyanaz! ilymódon kétszer is megkaphattuk ezt a fájdalmasan elismerő nevet,,,,,

...

vértanú ösünk három fiáról tudunk,

édesapjának Jákob volt a zsinagógai neve

elsőszülött fia a nagyapa nevét  kapta: Jákob

a második fiú József (ő a Mágocsra telepólt Hönig ős)

a harmadik Cvi Bak   . de az ő leágazásáról nem voltak adatok


----

a leszármazottak egy része Ben Kados azaz Bak(Back) Szentfia
a másik a Hőnig, Hónig nevet kapta

a Jakob Bak leszármazottai közt rengeteg neves rabbit találunk (ez a mi águnk)

fel is sorol a könyv néhányat, akikről már írtam,  korábban...

egyenes vonalú leszármazottak:

pl Jellinek Adolf, a bécsi hitközség hitszónoka

dr Bak Sámuel prágai rabbi

másik hajtáson: Bak Hirsch aki Szeged első rabbija lett (ő a mi közvetlen ősünk)

"a törzs másik hajtása Szegeden virágzott" irja a szerző költőien

dr Schiller-Szinessy Salamon Cambridgeben

Schill  Salaom rabbiszemináriumi tanár

dr Bak Izraellról személyes emléke is van...

Ignácz Bak Pressburgban...stb

****

... Külön irt a másik ágról, Hönig Józsefről

aki ingatlant és földet kapott, Mágocson, hol kis családjával (három fia van) boldogok, tán vigaszt is talál. Végrendelkezik a sirjáról....a baranyai földbe akarja hogy eltemessék.. sirkövén ez is áll:

"a feddhetetlen és becsületes rabbi József,a Szent Vértanú Rabbi Mózes Fia, halála előtt így rendelkezett, hogy e helyen temettessék el és eltemettették tiszta nevének fényében"




(megvásárolta életében sírhelyét és Mágocson Chevra Kadishát alapitott)

leszármazottai hagyományőrzően folytatták a gazdálkodását....

bár a  jelenről (ami ma már múlt lenne) tudatosan nem beszél az iró, de megemlíti, hogy az unokák minden területen, a kulturáén is  dolgoznak... becsülettel, s vannak hősi halottaik, a világáborúból,

(megemliti külön Hőnig Dezsőt -(a Magyar Zsidó Lexikon alapján) 1867-1927, az épitészt
Grünhut  Sándort (Hőgyész)  és Ignácot (Agárd) , fia Zöld Márton többszörösen kitüntetett honvédtábornok...)

**
a Hönig néveredetéről pedig ennyit (Hőnig Albert hallotta apjától):

Szenicze közelében van egy falu, melynek Henik volt a neve, s ennek változatból illetve elirásából lett a Hönig... név felvétele József idejében, (ő más helyneveket sorol fel... de mind Szenicze közeli)



borzalmas igazságtalanságok

ki lakolt 1739 után
mózes jákob ősapám
ártatlan vértanúságáért

bárány ősapám
igaztalan vérvádból ellene
elkövetett mártiriumáért

ki apám  gonda károly
bori munkaszolgálatáért,
meggyilkolásárt 1944-ben

... és a többekért...

én nem vagyok bosszúálló
de nem tudok felejteni
nem is akarok
s már azt is tudom
amit nem tudok...

s lenyelni se tudom
ezt a sok borzalmat
igazságtalanságot
mi osztályrészünk volt

s hiszem

meglakoltak bűneikért
az elkövetők
mind

mert minden bűn
magában hordja
büntetését

de ettől még a bűn
bűn marad

s őseim elszámolhatatlan
éveit mindörökké  siratom

s a legkisebb igazságtalanságon
felháborodom
s igazságtalanság
ha ér
az egekig ér

s már tudom
miért

Mózes Jakob ősünk vértanúsága

a  Magyar Tudományos Akadémia könyvtárából ki lehetett kölcsönözni A könyvet , a családunk történetéről szóló könyvet

dr Hajdú Miklós A Szeniczei Sávuót
A HÓNIG_HŐNIG ÉS BAK_CSALÁD TÖRTÉNETÉBŐL
Múlt és Jövő kiadás 1939



a könyv főleg a 200 évvel azelőtti szörnyű eseményt dolgozza fel, amikor is
5499 sivan 7
1739 június 13-án Sávuót másnapján
vértanú halált halt
ősapánk  Mózes Jákob zsidóbiró
alaptalan vádak alapján

a könyv ajánlása..."rokonaimnak, távoliaknak és közelieknek- szivbéli szeretettel, meleg kézszoritással

...ahogy kis kavicsainkat rakjuk sirhalomok tövibe..."


5699-ben azaz   1939-ben Sávuót másnapján, május 25-én  volt
200 éve, a vértanú halálának,
s ekkor íródott a könyv

7 nemzedék után

200 éve minden évben Sziván 7-én  felhangzik külön a vértanúk emlékét megszentelő ima, az  Él Molé Rachamim a hetek ünnepe óta, emlékezünk szent ősünk, Mózes Jakob sávuóti vértanúságára..a Tóraadás ünnepén....







irónk nem tudott tovább várni a történet leírásával (mint a 200 év letelte, 1939-ben) ....rokonai is kérték a család történetét, úgy érezte, kötelességet teljesit vele

utódok a Hőnigek s Bakok (ő Hönigből magyarositott Hajdúra)

a vértanúk ártatlanságát történelmi adatok igazolják ( a könyv fel is sorakoztatja)

korábban Mandl Bernát is feldolgozta a szeniczei vértanúságot,, dr Büchler Sándor szintén, már  1898ban, valamint Lebovits József

rokon szerzőnk sokáig nem TUDTA megirni (bár sokat irt), félt hogy irodalmasitja a témát, ősünk vértanúságát, s ezzel megbántja a történelmi valóságot, az okmányszerűséget....a (levéltári)  hitelességet

az Él Molében a kitétel:"felakasztattak és megégetettek" , akik "odaadták lelküket kemény és keserű kínzásoknak és odaadták áldozati bárányként testüket"

róluk az akták is beszélnek!

1739 május 10-én a  szenicei katolikus templomból elloptak két tárgyat, a gyanú egy keresztény emberre irányult (Petrassek György), ő be is ismerte több lopását is, és halálra itélték, de a kivégzést elhalasztották, kinozták, mire tettestársakat nevezett meg, (ezért!), többek közt  a szeniczei zsidó közösség elöljáróját Mózes Jákobot  (majd kivégezték) a tettestársként megvádoltakat kinzásoknak tették ki, végül beismerték mit nem követtek el, a kinzások következtében

csak a hitközségi elnök (ősünk) Mózes Jákob maradt rendületlenül az ártatlanság igazsága mellett .végül meghozták a halálos ítéletet, valamennyiükre, sebtiben....

a zsidók közben folyamodványt írtak a királynak (III.Károlynak), hogy a kínzásokat hagyják abba, és az ítélet végrehajtását tegyék függőbe, míg újra nem vizsgálják, fölterjesztve Bécsbe ,június 22-én a kancellária meghagyta , hogy a bíróság ne hamarkodja el a dolgot, de az utasításnak nem tettek eleget , az ítéletet egy fiatal fiú (Salamon Lebl  kivételével végrehajtották

ősünket felakasztották egy fára majd máglyán égették el!

a királyi kegyelem persze meg is jött, csak későn

az ártatlanság nyilvánvaló volt! így rendelte el a gyülekezet imába foglalásukat. (Gazdag anyagi helyzetük miatt se tehettek volna ilyen lopást...Mózes Jákob gazdag ember volt, szeszfőzdéje volt, 10 tehene,  szolgaszemélyzete, 35 Ft évi türelmi adót fizetett földesurának. a hitközség zsidó bírája, elnöke, első elöljárója, előélete tiszta, makulátlan, )

egyik fiának földbérletet  és ingatlant adott, mintegy kárpótlásul(?) a katolikus egyház , a kivégzés után (30 évvel)

ártatlanok voltak! Nyilván bosszúállásnak, vagy virtuskodó nyegleségnek, a hatalmaskodó berencsi földesúr  gróf Nyári József indulatának és gyűlöletének estek áldozatul.

7 levéltári akta bizonytíja ártatlanságukat, a gyanúokok tarthatatlanságát,  a berencsi uradalom úriszékének hatalmaskodását, a  borzalmas eljárást, a kínvallatást s az ártatlanok nagy sietségben végzett kivégzését. - a királyi rendelet részletes jelentést kért a történtekről

hogy milyen büntetést szabtak ki  a berencsi várúrra, arról az akták nem szólnak, a bíráskodása alatt ártatlanul kivégzettek jóvátételé címén, bár a szeniczei zsidók tudni vélték, hogy a király  megvonta a gróftól  az élet és halál fölött való bíráskodás pallósjogát a borzalmas igazságtalanság miatt. ( ez a legkevesebb!)

....

Szenicze
ma Szenica és Csehszlovákiához tartozik, Vajon megemlékeznek.e még ott  (s van-e ki emlékezhet?) ártatlanul elpusztitott ösünkről...mint 200 évig mindig a könyv megirásáig -
hiszen a könyv megírása óta volt a holokauszt, ahol tömegesen pusztítottak el ártatlan embereket, gyilkolták halomra...

én mindenesetre most -erőmhöz mérten -megtettem az emlékezést, későn felfedezett ősapámra, legyen áldott az emléke -

én, mint kései utód, akit tudatalatt mindig is foglalkoztatott a pünkösd..azaz Savuot gondolata meg az El Mole Rachamim..már tudom miért is

S miért maradtam (én is) hű a zsidóságomhoz, őseimhez.
Volt a mélyben a példa!

Szegény hős vértanú ősapàm....

Légy bekötve az Élet kötelékébe!



vázlatban maradt élet

julius 20.



van ilyen  is -
vonalak halmaza
mi nem áll össze egy képpé

-

skicc, vázlat csak
millió lehetőséggel

de egy sincs beteljesitve








2020. július 25., szombat

unokám szavai



szeretnék az unokámmal beszélni

anyja ide is hivná

mondja is, meghallva:  szia Juli MAMUS

de most nem akar a telefonhoz jönni

mert egy JÁRGÁNYT csinálok, mondja,, de azért

közben tud velem is beszélni - mondja

(micsoda szóhasználatok!)

imádom, akármit mond


julius 7

anyám hajnalokon



anyám hajnalokon
járt a piacra

akkor én csak
a másik oldalamra
fordultam

azóta is
későn kelek

csak anyám már
nincs mellettem

hiányzik is
hajnali mocorgása

(meg a nappali
és esti is)

minden
megnyilatkozása

hiányzik

felkelnék
újabb hajnalokon

ha tudnám
hogy láthatom


julius 14


2020. július 24., péntek

alvásigény

szerintem "mese a holdba", hogy az öregeknek kevesebb alvásra van szüksége,
csak ráfogják az álmatlanságukat
ki tudja miért

hübrisz

mi lehet
az én tragikai vétségem
mert van, kétségtelen

hiszen elég tragikus
az életem

még gondolkodom
ezen

de azt hiszem, hogy ez:

SOHASE GYŐZHETTEM
MERT NEM IS AKARTAM
GYŐZNI  SOSEM

julius 12.


eltájolás

julius 8

egy hatalmas sárga teherautó terpeszkedik a bejárati kapunk előtt. Félő, hogy nem is férek be.... tanakodok

miért állnak itt ?- kérdem

mert itt lakunk ! - hangzik a lakonikus válasz a volán mellől

életemben nem láttam ezt a pasast, se a fiatal hosszú feketehajú nőt mellette, bár ő is erősködik, hogy itt lakik.

mióta?

vagy 10 éve... (néha azért röhög, különösen mikor rákérdezek, a férfira, ő is?... néha...)

érthetetlen

olyan gyorsan váltogatják egymást a lakók, hogy nem is érdemes megismerni őket... node hogy 10 éve.....

és szoktunk is találkozni?

igen

hát mindenesetre elfelejtett bemutatkozni

hol lakik, melyik lakásban?

első emelet 4

hm... ott új lakó van, lányom volt bölcsődei gondozónőjre, valami itt nem stimmel, nagyon nem... biztonság kedvéért meg is nézem...

mire visszajövök, a lány a szomszéd ajtó mellett áll, telefonál

kiderül, hogy ő lakik a szomszéd lépcsőházban... (u.i. elente már azt hittem, hogy én tévesztettem el a bejáratot)

-----

másnap már két lépcsőházzal arrébb látom a sárga buszt (most üresen)

sose találják el a saját  lépcsőházat (?!)


2020. július 23., csütörtök

anyu?

anyu, ugyan hol csatangolsz
olyan egyedül vagyok
nélküled

néha eljöhetnél
bármi formában
mint már megtetted
vagy harminc éve

akkor még friss volt
a hiányod
s itt lehettél
a közelemben

mért távolodtál
annyira el

mikor én még
itt érezlek
most is
mellettem

mini párbeszéd


ESTI lànyom-telefon. Hàttérben unokàm valami zsemléről àradozik , (apjànak mondja, nagyon friss, finom volt, de leteszi màr, mert "degeszre ette magàt") anyja szokàs szerint odaszól: beszélsz mamàval?hàt nemigen...julimama viszlàt.megyek csinàlni valami menõ dolgot.Természetesen a legon.a lego még mindig érdekesebb nàlam.
julius 10

díszes ablak

egy düledező ház, palota
milyen büszke romlásában is
homlokzata pusztulóban
de az egyik ablak fölött egy fej
szomorún-büszkén  letekint
lám vagyok még s milyen diszesen


emma

Emma(21) csinos, okos, gazdag lány (mellesleg nekem ez a kor(21)volt a fénykorom, igy utólag visszanézve). Másokat szeret összeboronálni, olykor mellé is fog, olykor nem, de ő nem gondol férjhezmenésre, csak féltékenységét gerjesztgeti néha.

Naszóval ez egy Jean Austin regényfilm, és nagyon szórakoztató. (Remekül szórakoztam egymagam a moziban:)

,,
Plusz a festői táj, a berendezések, (palotabelsők), emlékezetes, jellegzetes figurák...

És a végén happy end.

Mindenki megtalálja párját (zsák a foltját) némi bonyodalmak után, és boldogan él...mig meg nem hal (Sajnos ők mér bizonyára),




julius 11.






2020. július 22., szerda

égfák alatt


Az "égfák" alatt ülök
több mint 30 éve
ez a nevük

lányom nevezte igy
akkoriban
kiskorában

azóta megnőtt
a fák maradtak
nyestek is belőlük
itt-ott

de leveleik épek
most is
csak ősszel
"romlanak el"

de minden tavasszal
újrakezdik






a halàlról (is)

Mondogatjàk màr (pl.Hegedűs D.az Akàrki kapcsàn), hogy kellene a halàlról (is) beszélni, mert az is az életünkhöz tartozik Nocsak! Még a végén (annyi szàjtépés, viaskodàs utàn) divatba jövök?

2020. július 21., kedd

mint egy sci-fi...

Attól félek, sohasem lesz rendes életünk
Vagy a pestisnek is egyszerre végeszakadt?
Mit is rombolhatott az emberekben
A túlélőkben is?!
Camus megírta...
Lesz-e írója ennek a mostani jàrvànyőrületnek?
Vagy ez màr maga is olyan, mint egy
Elfuseràlt sci-fi...

kivülről

Néha kivülröl làtom magamat.
Tölem teljesen függetlenül.
Mert a belső képem egész màs.
De ez bizonyos szempontból megnyugtat;
olyan vagyok mint màs szemében,
magamtól kicsit tàvolodva.
Szoknom kell - ezt is.
(Miközben őrzöm régi éneim is,
de egyszer mind lehull, s egy marad.)

az életben nem eminens

Mindig ötös
Csupa ötös
Eminens
(Jaj, hova lett)
Az életben
Nem kérdezte
Senki se
Soha se
Ott bukdàcsoltam is
Eleget
(Jaj nekem)

apàm és...

Minden stimmel. Sokmindent tudok arról , miket, kiket kedvelt apàm.Egy valaki kirí a sorból.Wagner. Nem is értem, hogy egy szerény, jóizlésű ember hogy is kedvelhetett egy ilyen bombasztikus, nagyképü alakot. Zenéjét is beleértve persze. (Kivételek azert vannak pl Dal az esthajnalcsillaghoz)

2020. július 20., hétfő

csitt!

Ha vàrod
Megidézed
S eljön
Addig is .
Ha nem..
Elkerül
Legalàbb
Addig...
 Mig nem Gondolsz rà!

kicsusszanó àlmaim

Bosszant, hogy elfelejtem az àlmaim, bàr tudom, hogy vannak, de kicsúsznak ébredésre. Meg kéne ragadni előbb. De hogy?

2020. július 19., vasárnap

tartozik- követel

Mennyi adóssàgom van
Élőkkel s nemélőkkel
S hànyan tartoznak nekem
Csak egy kis szeretettel
Szàmba sem vehetem

maszk!

Vàltoznak a szokàsaink. Eddig mobil nélkül nem mentem el itthonról.Most, hogy àllandóan tölteni kell, otthon hagyom. (Minő szabadsàg!) Viszont lett helyette màs! A MASZK!

romlàsaim

A tàrgyak
Mik körülöttem romlanak
Csak tükörképei az én romlàsomnak
De még vannak s javíthatók
Hahó! Szerelők, orvosok!

2020. július 18., szombat

kacifàntosan

A szöveges matematika példàkat mindig meg tudtam oldani, legfeljebb nem a szokvànyos, kézenfekvő módon, hanem kacifàntosan, kerülő úton.bonyolultabban. Nos ez a kilengès nem csak a matematikàban volt jellemző ràm.Hanem sajnos az élet bàrmely területén.Ez jócskàn megnehezítette az életem. (Bizonyos dolgoktól -amiket pedig egyszerűen el is érhettem volna- rlzàrt.)

kellenek az emlékek

Mibe tud kapaszkodni egy Alzheimer kóros?
Nem csoda ha elvész
 Emlékek nélkül mi is
Csak a levegőben lennénk
Otthontalanul lebegnénk
 (Ég s föld között)

szombat, àlmunkanap

Nem fénymàsolnak.csak egy személy van a boltban.A könyvem vége a csaladfàktól még hianyzik... Bemegyek a telecomba, nincs bent az én emberem.Katalógusuk nincs.személyi nélkúl semmit se csinàlnak... Ténfergek haza dolgom végezetlenül. No majd hétfőn! (?)

esik

Egész nap esik
Esik a kedvem is

2020. július 17., péntek

hogy...?

Szokàsos esti telefon.

Lànyom férje hàtulról egy szójàték erejéig beszól.De hiànyzik az unokàm. Ő csöndben legózik a hàttérben. Aztàn csak megszólal.Mikor mondom anyjànak, vigyàzzanak magukra, ne menjenek mély vizbe stb...:

Hogy tudtàl mellette fenőni?!

nem akar nyàr lenni...

Nem akar nyàr lenni
A természet érzi hogy
nem stimmel valami
ebben a mostani vilàgban
A Nap szégyelli magàt
Felhők mögé bújik
Csepereg, esik
Mintha szipàkolna az ég is
Szomorú vagyok én is
Dehàt mi más lehetnék
Ebben a mostani vilàgban

a tudatalatti tudja

VALAMI ESZEMBE JUTOTT...Régi dolog - mai tanulsàggal Màr elökeritettem hozzà a noteszom és a tollam , mire elfelejtettem.Újra feledésbe merült. Tàn oka van. Tàn mégis jobban tudja a tudatalattink, hogy mit kell ott tartani.és mit felszinre hozni. Csak néha incselkedik velünk.

2020. július 16., csütörtök

àlmatlansàg


Nem hagynak aludni
A feltörő gondolatok
Egy altató mese kéne
De nincs ki meséljen
Àlmatlansàgom fölött
Tàn sose volt olyan
Mindig magam aludtam
(Kivéve egy évtizedet)
Önàlló voltam éltemben
 S azzà kell lennem
Holtan is majd....

*****
Talàn az àlmatlansàg
A halàlfélelem egy fajtàja
(Nem akarunk aludni
 Nem akarunk meghalni
 Még....)


julius 8.

memoriterek

TEGNAP elalvàs előtt elkezdtem memoritereket felmondani. Petőfi Szeptember végént, Tóth Àrpàd Esti sugàrkoszorút, József Attila Thomas Mann üdvözlését... Mind sorba, hiba nélkül.Aztàn -mint ki jól végezte dolgàt - elaludtam. Lehet, hogy ezentúl igy altatom el magam. (?) Van még jópàr... Felmondhatom szinte az egész magyar irodalmat. Aztàn jöhet a vilàg- is...

Mózes magànya

40 évig bolyongani
A sivatagban
Egy engedetlen néppel
S eljuttatni Kànaànba
De neki oda be nem lépni
Magànyosan meghalni
Egy névtelen helyen
Moab völgyében
Emléktelen..

Mózes magànyàt
Mennyire ismerem!

2020. július 15., szerda

kàvéöntés2.

Nagyon ügyes vagyok. Ma reggel sikerült a kàvémat -laptop hijàn - az àgyneműmre borítani.A huzatra, a paplanra, a lepedőre és a divànyra-egyszerre.(persze, mert most is màst is csinàltam közben.) Pedig direkt szàműztem magam a szàmítógépnek még a szobàjàból is. Dehàt kàvét mindenhol lehet kiönteni. Ez azért kisebb, bajnak is, egy kis viz , egy kis biopon kiviszi a foltot A laptopomat viszont még mindig nem tudtam pótolni.

a Nap

Kihúzott az àgyból a Nap
Mégha gyéren süt is
De Nap!

fàradtsàg

SOKÀIG nem tudtam, mi a fàradtsàg
Màr tudom.
S nehezen képzelem el azt az időt,
mikor még nem tudtam.

2020. július 14., kedd

egykedvüség

Egykedvűen veszek mindent
A bukàst s a sikert
Semminek sincs jelentősége
A szemembe'
Magam is csodàlkozom ezen
Jó lenne valami fergeteges diadal?
Az felemelne?
Eh, nincs kedvem semmihez!

elhagyatva

Nagybàtyàm mondta, hogy szeretem elhagyatva érezni magam, pedig nem vagyok elhagyatva.

 Lehet hogy igaza volt? De ő màr nincs.

- S most tényleg elhagyatva érzem magam.

a zsinagóga fellegei

A Zsinagóga felett
Mindig furcsa fellegek
Gyülekeznek
Kit keresnek
Mit keresnek
A zsinagóga üres
Egyszer egy évben
Megtelik
Olyankor
Nem nézem
Fellegeit



2020. július 13., hétfő

természet és divat

Nem fér a fejembe ez az egyre nagyobb felületen és szinesen is elterjedt tetovàlàsi divat. Annyira elégedetlenek lettek az emberek a teremtéssel, hogy mindenképp kiegèszìteni akarjàk, felcicomàzni, diszíteni - elrondítani! DE a hajviseletek, a különböző természetellenes színek és fazonok is elgondolkodtatnak.és elborzasztanak. Mégha persze divatból egyre többen festik őszre a hajukat mostanàban. Milyen jó, hogy én a természet jóvoltàból maradok divatban most az egyszer!

rövidfilm

Napok, hónapok, évek pörögve csak telnek
Mire észrevennéd VÉGE
(S nincs mit nézni)

és tatàt is

Két Mamàjàval ül a kísfiú a cukiban. Szemben vele egy szék úres. Mondja, milyen jó lenne, ha ülne ott valaki. -Hàt majd legközelebb hívjuk anyut vagy aput vagy mindkettőt.Idehozunk még egy széket... -És tatàt is!- teszi hozzà a kisfiú

juli néni

Kiderült

Lànyom azert mond keveset
kvàzi titkolózik előttem
mert fél, hogy kifecsegem
"Juli nèni" a facebookon...

 Jaj nekem!

a téma

Azt mondja az unokanővérem a telefonba, hogy màr megint túl sok a halàl a blogomban.Jószerivel csak arról ìrok.(?) Hàt szerintem nem. Màsrészt maradék téma, a lejàrt szerelmen túl. (Amivel màr leszàmoltam, erre ő: ugyan miért, nagyon sokféle szerelem van.) Én nem félek a konkrét halàltól (legalàbb is azt hiszem) , főleg elvileg foglalkoztat.S ez àll mindnyàjunk előtt.Vagy nem? Tabu szólni róla. Hàt én sose vettem figyelembe a tabukat. Kúlömben is megkönnyebbülők, ha írok róla.

2020. július 12., vasárnap

anomàliàk

nyàron hideget télen meleget nem szeretek csak mindent a maga idejében

màs vilàg

MIKOR NAPKÖZBEN elalszom s felébredek, mindig azt hiszem, hogy màr több idő telt el, mint valójàban, s nem is tudom pontosan a napszakot. Azt se, mikor àlmosodom el. De ezek az ébredések nagyon valószerűtlenek, majdnem olyan, mintha a màsvilàgon zajlanànak. (Bàr be kell vallanom, nem tudom,s egy darabig nem is akarom tudni, hogy az milyen.)

tabu

Ki talàl ràm?
Ki mosdat meg?
Ki tesz sírba?

Csitt! Tabu!
Ne beszélj róla!
(DE eljön - Akkor is.)

-gyengülès

Azon gondolkodom, milyen lehet a végelgyengülés és hàny éves korban jöhet elő.mert a gyengülést màr jól ismerem.mitől lesz vég-? (De az csak utólag mondható ki,ha màr vége van - mindennek.)

emlékek

Felbukkanó habok
Tenger hullàmaiban
Örökös viharban

2020. július 11., szombat

anyu füzete

Egyszer anyu teleirt lendületes szabàlyos betűivel egy teljes füzetet - valószinű együltében.Telistele volt megbàntottsàggal, keserűséggel.A fekete iróasztalfiókban talàltam rà.

De egyszer csak eltűnt.Pedig de újraolvasnàm!

***

Az én irkafirkàim nem érdeklik a lànyomat.Talàn azért se mert olyan sok van belölük. Devalvàljàk magukat. .

kezem

Szép kezem van- mondta..
Sose gondoltam erre vissza...

Ma màr csupa rànc az is...
S aki mondta halva...

el-elfejtenek

Újabban dràga lànyom délelőtt el-elfeledkezik rólam. Nem telefonàl, nem ír smst. 11 utàn azert màr izgatni kezd, s megy fel a vérnyomàsom. De nyugi! Majd este hív. Hiszen napközben annyira elfoglalt. (S persze nem birom ki. hogy még 12 előtt ne hivjam vagy írjak smst: mi van?!h.l Semmi.Jól vannak )

2020. július 10., péntek

az élet

"Nehéz az èlet"
Valaki mondta a csalàdban régen

 De azt is ìrta
 Nagymama a noteszàba
hogy "élni betegen és nyomorultul is jó..."

mini pàrbeszéd

ESTI lànyom-telefon.

Hàttérben unokàm valami zsemléről àradozik , apjànak mondja, nagyon friss, finom volt, de leteszi màr, mert degeszre ette magàt),anyja szokàs szerint odaszól: beszélsz mamàval?

hàt nemigen...julimama viszlàt.megyek csinàlni valami menõ dolgot.

Természetesen a legon.a lego még mindig érdekesebb nàlam.

arcaim

Mennyi arcom volt!
Hànyféle komolysàga nevetése!
Màra mind egyetlen làrvaarcba
tömörült- mi mozdulatlan
S egyre vàr csak:

Az öröklétre

2020. július 9., csütörtök

sorbaàllàs

A menzàn mindig kivàrom a sorom.Ha sokan vannak, be se àllok a sorba, kint rostokolok, türel mesen. Most is egy nöt inkàbb magam elé eresztettem a piros-zöld vàlltetovàlàsàval,azt szabadonhagyó, testhezàlló, fehérneműszerű trikójàban, festett, felemàs hajàval.De aztàn elém szemtenkedett egy pasas, fekete, ujjatlan trikó, rövidnadràg , persze tetovàlt làbikràk, előttem matat a tàlcàk közt, és csak úgy félvàllról odaszól:beàllhatok maga elé? De miért is àllna be elém?! nem terhesanya! De inkàbb elém engedem, hiszen màris ott van És még csak a gyorsvonathoz se kellett sietnie. Itt ül a mellettem levő asztalnàl és komótosan eszik. Vajon boldogabban azzal a pàr màsodperccel, amivel megelőzött?! .

minden vagy semmi

MINDENT MEG KELL ÍRNI!
SEMMIT SE KELL IRNI!

A vita el fog dőlni
Ha kihull a toll
A kezemből
Nem fogok mindent
Megírni....

Semmit se fogok írni Nyugi!

padok és hortenziàk

Egykori immàr 90 feletti, színjàtszàst tanító mesterem D.T. gyönyörű , meginditó leveleket ir a fb-ra újabban, most örömökről (mert a szomorúakat eldobta)

Sétàltak felesègével a Vàrkert bazàrig, visszafelé ritmikusan minden padra leülve.

Hàt igy vagyok én is!Nem hagyok ki egy padot se.

De öröm, hogy hazaérve a feleség màr hortenziàkat ültet...

 Elő egy hortenziàval hàt!

metaforàk testvérisége

Jönnek a metaforàk
Kézenfogva, összekapaszkodva

Hiszen ők tudjàk:
Minden egy

2020. július 8., szerda

fàradtsàg

-Megyünk a melegbe! ,

-Fàradt vagyok!

-Hàt pihenjen!

-Pihenek, fàradtan is ébredek..

aszimmetria

Megbàntottàl
Észre sem vetted
Miattad sírtam
Kérdezted miért

Voltam hiperérzékeny
Te meg érzéketlen
Oly egyszerű ez
Mint az egyszeregy

 Nem volt remény

kisadag

Mindig a lehető legkisebb adagokat vàsàrolom a patikàban .Nem spórolàsból.Mert gazdaságosabb is lenne a nagyobb. Talàn azért, hogyha előbb tàvozom, kevesebb kidobnivaló maradjon utànam.

hiànyok

Miért fàj egyre jobban
A hàz s a kert hiànya
A gyerekkor elveszett vilàga
Az orgonàk illata
Anyàm tevése-vevése
Mi màr nincs sehol se
Csak emlékeimben, àlmaimban

gyerekülés

Hétfőn elvittem a biciklit a szerelőhöz. Volt nàla két nő. Egy idősebb meg egy fiatalabb.millió gyerekülést nézegettek és fogdostak meg. Egy eladójukra is esett.Nem bírtam màr , hàtra mentem az àrnyékos részre, hàttal nekik.Én annak idején hàtul a csomagtartón vittem a lànyom, minden faxni nélkül. végre odajött hozzàm az eladó-szerelö. -Elmentek?- nem válaszolt.s nem is igérte màra a javìtàst. Szerintem még mindig ott vannak...

kishalàl

Honnan felàlltàl
Visszanézni a padra
Lenyomatodra

2020. július 7., kedd

kàdis...

A Kàdisnak van igaza Egyetlen igazsàg a Hàla

nem vàrni senkit

Ülök a cuki teraszàn.körülöttem vagy öt székkel.persze üresekkel, àtültem ide a szembenlévő helyről, mert nagyon odatűzött a nap. Egy nagyobb tàrsasàg jön.Tanakodnak, hogy székeket szerezzenek az asztalukhoz.Mondom tőlem nyugodtan elvhetik akàr mindet, én nem vàrok senkit.De inkàbb a napos szembeasztalt szabadítjàk meg székeitől, oda úgyse ülne senki. Maradok még. De ez a mondat kegyetlenül belémcsimpaszkodik: Én nem vàrok senkit. Akkor miért is maradni...

beteg haiku

Beteg a vilàg
Azt mondjàk, nagyon beteg.
Ki gyógyítja meg?

2020. július 6., hétfő

kiszúràsok

Ebédről jövet a biciklim a lépcsőhàz bejàratànàl hagyom.arra a kis időre, míg feltöltöm picit a mobilom folyton leeresztő akkujàt, esetleg főzök és iszom egy kàvét- fagyizàs elött Sőt ki is ülök a jàtszótér magànyos padjàra elolvasni egy cikket.Sehol egy lélek. El is indulok nem sokà, azaz indulnék, csakhogy a biciklikerekeim le vannak eresztve.Ez a lànyom biciklije, az enyém még karàcsony éjszakàjàn szúrtàk ki. Csak a hàtsót. Úgyhogy tartalékom sincs. Vedd hozzà, hogy alig tudok gyalogolni, nekem a bicikli a làbam is... Sehol egy lélek vàltozatlanul, csak egy pàrocska ül a sarki víztàrozón.odabattyogok hozzàjuk tolva a laposgumis biciklimmel, közben làtva egy màsik leetesztett biciklit is. Hirtelen mindketten mobiltefonjukba mélyednek.Azért megszólítom őket: Làttak-e valakiket, akik kiszúrhattàk a gumikat. Nem, csak most jöttek fél óràja a Pennyből. (Na ez épp nem tesz semmit. A lâny csak egy kutyàs nénit làtott. (Na ő biztos nem volt) Még kérdi a fiú, messze lakom-e ( nem, csak .messzire mennék), meg hogy van a sarkon biciklkjavitó (vasàrnap?) Vàrom a hétfőt. Szomorú vagyok s elcsigàzott. Miféle vilàg ez? A napokban a Fàtyol Misi szobor vonójàt törték le. .

levegö

Levegőn lenni de jó
Érezni a szélmozgàst
Az életet
Az a sír befedett
Oda nem fér be
Levegő
Jaj, Istenem!
De ott màr mindegy...

2020. július 5., vasárnap

félni az ismeretlentől

Ha életemben először làtnék felhöket, megijednék
Vajon mikor tényleg először Mennyire?
A hótól is, a levélhullàstól
Az esőtől, a szélvihartól,
Azt hiszem, minden újtól..
Mig ismeretlen

De bàtrak is vagyunk
Mióta felnőttünk
Nem félünk semmitől
S senkitől?

Csak néha magunktól
MERT még ismeretlen

egy kedves kisfiú

-Anya így, anya úgy...

 Kezdi anyàval minden mondatàt az étteremben szemben ülö kisfiú

 A növel szemben a kisfiú mellett Üegy mellőzött férfi

Jön a pincér, fizetnek, s a hogyan tovabbra azt mondja:

 -Majd apu meg anyu eldöntik.

 Erre a kisfiú: -Ő nem az apukàm, de mindenki a baràtom...

A nemapa mosolyogva barackot nyom a fejére.  Elmentükben hallom, hogy azt mondja a kisfiú:

_Milyen kedvesek az emberek!

 (mondanàm neki:amilyen a mosdó ..)

ércnél maradóbb

Horatiusnak igaza lett
Àll ércnél maradandóbb
Valaki szerint màr nem
Én is majdnem elfeledtem
Mert manapsàg romboljàk
Az emlékmúveket
S semmi sem àll meg
Kàr is újat építeni
Csak az van
Ami valaha volt
S az valahogy
Fentmarad
Ércnél maradóbban

hiztam

-Híztàl? - kérdi rajzkörös ismerősöm közös rajztàrsunk végrekiàllitàsàn, a büfféasztal mellett.

-Biztos. Mint mindig. Màr nem is mérem.

-De jó! - az arcàhoz kap - Mert legutóbb olyan nyúzott volt az arcod!

A legutóbb pàr hónapja volt.Karantén elött.Làm mire is jó....

2020. július 4., szombat

alvàsok...

Soha nem feküdtem le
Napközbe' koràbbi életembe'
S ha jött az alvàsidő
Egyből elaludtam
S aludtam mìg lehetett

Màra minden összekuszàlódott
Fekszem, kelek
Alszom, ébredek
Lehet hogy a nagy elalvàst
Majd észre sem veszem

botok

Egy csomó óvodás ugrabugràl a jàtszótéren. Különösen a csuszda tetején tömörülnek.de alatta is.kezükben botokkal csapdossàk egymàst. ,

Az óvónő valahonnan tàvolról előkerül.:

 -Rossz hírem van.Sorakozó! Vissza kell menni az oviba.Botokat nem eldobni - mert azzal megüthetitek egymàst- hanem letenni. !

 Ha tudnà, hogy a megütéseken màr rég túlvannak!

fàk példàja

Milyen türelmesek a fàk!
Milyen engedékenyen
Lengedeznek leveleik szélfuvallatokra..

Milyen nyugtalanul nézem ,
Tanulhatnék tőlük bölcsességet..

2020. július 3., péntek

a szabadító

Jelen esetben én vagyok.Közvetve.

Irtózatos dörömbölés verte föl békés csöndemet. A fejem fölött.

-Mi ez màr?! - kiáltásomra le is jött a vàlasz. Bentrekedt fürdőszobàjàba a felsőszomszédom.Nem tud kijönni.

-Hívjon lakatost!

Node hogy, mikor nincs telefonja.
Na majd én! S így is lőn.

Most màr legalàbb csend van...

elfogy

Félek, hogy egyszer csak elfogy az életem.
Hiàba takarékoskodom vele
Bàr kényszerből
Egyre nehezebb minden:
A lélegzés, a jàràs,
A gondolkodàs?
Hiszem az még nem
Abba kapaszkodom
Azt -kérlek-
Hagyd meg nekem
Végül is!
Azt ne engedd
Elveszíteni!
Ki olyan adakozó vagy
Amúgy is.

ismernek

A biciklizàram nyitom a könyvtàr elött. Kisebb csoportosulàs elöttem egy babakocsi körül. Làtom, ahogy egy pici baba mosolyog a fölé hajló nöre. Mondom is neki...Baràtságosan néz ràm vissza,és mondja, hogy tanítottam a lànyàt a gimiben.Ott van ő is. (Ö lehet az anya) Téged? Mondja a nevét is. Hiàba! Szégyellem, de nem emlékszem.Kiderül, hogy abba a bizonyos b osztàlyba járt, akikkel egyetlenként, nem jöttem ki valami jól.úgy sóztàk ràm őket, O.K.szülni ment...rövid ideig tanitottam öket. nemsokà nyugdijba mentem.. ràjuk nem szivesen emlékszem, ezért a blokk. (Csak a szépre..!:)

 Pàr perc múlva a pénzvàltó előtt àllok, vàrok, nem akarok bemenni míg van valaki bent (talàltam 50 eurót a régi pénztàrcámban), jön is ki az emberke, kis hajlott, ràmköszön, mondva a nevemet.G.J. ..én is megtudhatnàm az övét? Kérdem.Mondja dr.K M.Nem mond semmit, ugye..mondja lemondàssal. 62ben érettségizett, tehát eggyel alattam (fiatalabbakra nem szoktunk emlékezni, de ö arra is, hogy D.G. osztàlyàba jàrtam. Mindenesetre sziàval köszöntünk el Ismernek! Ez a jó abban ha ott élsz, ahol éltél. Bàr sokan,akik szégyellik a vàltozàst, nem így gondoljàk. De amíg megismernek, nem lehet nagy baj. A lényeged nem változhatott. S ez a lényeg.

2020. július 2., csütörtök

üzenet

Az a fiatal mosoly
Hajigazgató kezek
Biztatàs nekem
Aztàn az életkerék
Meg valami kép
Vagy inkàbb film
Pàr egymàs mellett
Mögöttük egy új élet
Takaràsban - meglehet

 LEHET!

a kalap

-Jó a kalapod! ,

-Tudom!

 Szembetalàkoztunk a hőségben, ö fagylaltot nyalva, én meg robogtam a biciklimen a hőségben.

 Hűha! Jutott eszembe utólag ahogy kimondtam. Ez most biztos beképzeltnek gondol.De mikor tényleg igy van: jó kis egyszerü, olcsó nagykarimàjú szalmakalapom van.

nyüglődés

Hideg van
Meleg van
Egyik se jó
Egyiket se birom
Ez az én bajom

 *****

Fàradt vagyok
Álmos vagyok
Ha elalszom nem jó
Felébredek nem jó ,
Sehogyse jó

elromlott minden...

Elromlott minden körülöttem... Laptopom után most a mobilom vacakol. Redőnyeim leszakadtak. Mosógép automatikája javíthatatlan (?) A neonjaim kiégtek az előtérben Csöpög a konyhai radiátorom. A melegviz csapja beragadt. A tévém rég rossz egy csattanás óta. Meg kéne javítani sorra mindent. Talàn akkor én is megjavulok... Valamicskét...

2020. július 1., szerda

zöldben

Zöld lombok sàtra alatt
Lenni jó
Kopasz fàkra ne gondolj még
Mig nincs itt a tél

egy nap laptop nélkül

Azaz az első... A kisérletezgetés a laptop életrekeltésével is leìrva.Bàr tartósan vilàgìtott lent akkuval és bedugott konnektorral.De azt mondta a szakember, hogy egy hétig mindent húzzak ki, és ne is nyúljak hozzà. Addig ki kéne menteni pendrivra legalàbb a fontosabb szövegeim. A fürdőszobacsap müködik.ki kellett cserélni a belsejét. A WC nem csöpög.kicserélték a gumit, ami àllítólag nem is az.azert romlott el. Megvettem a ma lejàró levegőbe írt gyógyszereimet.Az optikusnal ki lett cserélve a szemüvegkeretem.végre megint van egy multifokalisom. A könyvtàrban megnéztem egy szócikket, s mivel ez a szàmítógépteremben volt.nem bírtam ki szamitógép nélkúl.befizettem egy fél órára.azert csak, mert bezart volna a kínai Ahol vettem egy drapp papucsot, ami ràmenf a dagadt làbamra is, meg egy klassz olasz rózsaszin hosszú ruhát.Aztan lent lapàtot (mindig kidobom a szemétbe), meg egy felmosórongyot. S most itthon pihegek. Szàmítógép nélkül.

nehéz reggelek

Nem normàlis, ahogy én elkezdeném a napot.Ha picit többet alszom, fàj a fejem..Elég hosszan ücsörgök az àgyam szélén, aztàn elindulnék. Falakba kapaszkodom. dülöngélek, egyik kezemben bot is újabban.De dülöngök jobbra-balra.leverek ezt-azt,felboritok egy-két bögrét. poharat, elfelejtem,.melyik gyógyszerem vettem be, melyiket nem... kihagyom inkàbb..marad elég.De nem is folytatom... Valavogy magamboz térek...többnyire a kàvé utàn, amit jö esetben nem öntök a laptopomr... ..