SZEREPCSERÉK 2010 FEBR 28

 

Ma az étteremben nem az a kedves kis pincérlány szolgált fel, aki iskolatársa volt a lányomnak, pár osztállyal lejjebb, s még hasonlítottak is egymásra... fürge volt kicsinek is és élénk, mosolygós, pincérnek is ügyes, barátságos, és rendes, udvarias... korábban egy másik étteremben dolgozott, de átjött emide. (akárcsak én) Sőt elárulta nekem, hogy tervezi, hogy elhagyja a pincérséget is, - műkörmösnek akarja kitanulni magát... Hát ..., nem tudom ez jó csere lenne-e. Mindenesetre ez engem már nem érintene, mert biztos műkörmösnek is jó lenne..., csak nekem nincs szükségem műkörmökre. Mindenesetre ma nem mint pincér, hanem mint vendég ült az egyik asztalnál, mint felfedeztem...

aztán a cukiban is a régi kisegítő felszolgálólányt láttam meg egy régi tanítványommal,  az egyik asztalnál; évekig itt dolgozott, rengeteget, mondhatni gürcölt, és a főnőknője - a tulajdonos - utasitásait maradéktalanul teljesítve, mindig kissé ziláltan, de mindig kedvesen, és hibátlanul látva el munkáját. Aztán "otthagyta"', ahogy panaszolta a főnöknő (én nem csodálom, hogyha megsokallta az ugráltatást). Az egyik szállodában fedeztem fel, a recepción, mikor külföldi rokonaink ott töltöttek egy éjszakát. Nagyon kedves, udvarias, előzékeny volt. Ott is. S valamivel felszabadultabb. Most hol dolgozik? - kérdeztem, miután ő is érdeklődött felőlünk - rég láttuk egymást. - Valami ruhaüzletben.... Mindenesetre most éppen jóizűt beszélgetett volt tanítványommal - a pult innenső oldalán.

Az jutott eszembe, hogy milyen jó érzés lehet ez a teljes szerepcsere,

és hogy én, "a tanár" ezt nem igen tehettem meg.

Vagy mégis? Mostanában ugyanis pl. ezt tettem, amikor vén fejjel elvégeztem a Szintézis szabadegyetemet, vizsgástul. Vagy amikor beülök az padba  bármilyen előadást hallgatni, mintha jobban is szeretnék örökös diák lenni, mint tanár? ("külön jussom hogy vénen is diák lehetek"(?) Hiszen amikor tanár voltam, akkor is, folyton jártam továbbképzésekre, tanfolyamokra,  s ha tehettem, a "munkahelyemen", a gimiben is beültem a padba  a gyerekek közé. (hisz valamikor diák is itt voltam, hivatalosan is.) Az u.n. forditott napot én élveztem igazán, (amikor a gyerekek "tanitottak", mi, tanárok meg "diákoskodhattunk", én még rosszalkodtam is mindig!), különösképp azt élveztem, ha parodizáltak, én voltam a leghálásabb kacagó közönségük. (Igaz vissza is parodizáltam őket, az iskolaudvaron, a mikrofonba, a kitűzött feladatukat teljesitve, ilyetén ,  Petőfi magyar nemese mintájára: "nem irok nem olvasok, én jakos diák vagyok"...

meg igazán diákszinpadvezető szerettem lenni, (de nem "vezetni", hanem együtt,  a szinpadosok közt lenni... a próbákon. Egymást inspirálva "rendezni".  Vagy menni az ország különböző pontjaira, fesztiválokra. (ahol ők ugyanúgy vigyázhattak rám, mint én őrájuk - ha "szótfogadtak" anyukámnak, aki mindig kikísért bennünket az állomásra, és viccesen "rájuk bízott": "vigyázzatok a tanárnőre!"...persze úgy, hogy én ne halljam, de mosolyogva visszamondták, később...)Nem szerettem sose a merev, különválasztott szerepeket. Annak örültem, legjobban, ha nekik volt valami ötletük, vagy ha úgy tettünk össze valamit közösen, hogy nem is lehetett már tudni, kitől..., mit... használtunk fel. S azt hiszem az önkiszolgáló helyeket is jobban szeretem mint ezt a vendég-felszolgáló felosztást. És igyekszem is mindig jó - lehetőleg egyenrangú- kapcsolatban lenni. Mindenkivel. És sem nem alá sem nem fölérendelődni senkinek.

udvaron, parkban csoportkép

1979

ballag már a vén diák..." ("Hová? hová?")  1974?

osztálykirándulás Pécsre (Vasarelly múzeum lépcsőjén)

 diákszinpadosaimmal József Attila lemezt hallgatunk (Berek- Sebő)

szinpadi próba a 106-os (József Attila) teremben: "Jaj, szeressetek szilajon!"...

egy ballagás  előtt még 3-osaimmal

aliz2. :: 2010. febr. 28. 23:59 :: 5 komment 
Kategóriák: fotó, hétköznap, naplószerűség :: Címkék: elmelkedes, emlekezes, epizod, kapcsolatok, tanitas, tanulas

•