ha elélsz egy kis ideig, nem is olyan nehéz evidenciának felfogni, hogy minden csak MAYA azaz káprázat, mert változás... magad is az vagy: örök változás; mert vajon az vagy-e, aki 1 évesen, meg 10, meg 20, meg 40, meg 60 évesen, ha évről-évre nem is, de szakaszosan (azt mondják 7 évente teljesen kicserélődnek a sejtjeink)... biztosan átalakulsz. Kívül biztos!
Magadat se ismernéd meg, ha szembetalálkoznál. Mint ahogy kezicsókolomot (a régi szia helyett) köszönt a a napokban neked az a fiú (azaz ma már fehérhajú nyugdíjas bácsi), akivel valaha együtt voltatok - diákjaitokkal összetéveszthető-, ifjú, lelkes, lobogószívű, diákszínpadvezetők, versenyeken, fesztiválokon együttizgulók... (most is csak azért köszönhetett, mert közös ismerőssel jött szembe, akivel köszöntöttük egymást, és ő tudja, mi a jómodor - joviális külsejéhez illően.)
De belül nem változunk olyan sokat, mégse-mégse... az arckifejezés se... a tekintet se..., (csak hát elrobogtunk egymás mellett ahhoz...)
De igenis, szerencsé(nk)re
meg tudjuk őrizni magunkban, ami fontos; ha vigyázunk rá (magunkat, igazi magunkat: a lelkünket)
(évtizedeken?) s akár életeken át?….)
(s a többi meg, tényleg csak "karmikus káprázat" - leküzdendő, s végül is le is vethető)
aliz2. :: 2013. febr. 21. 15:36 :: 3 komment :: Címkék: elmélkedés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése