nem is tudom, már hol olvastam egyfajta tanácsként a történetet, hogy valakit kiskorában mindig úgy tudtak menyugtatni, lehiggasztani, ha valamiből nagy cécót csinált, hogy gondolja el, hogy nagypapa (vagy nagymama) korában ugyan mekkora probléma lesz az, ami most olyan nagy ügy neki... persze ez frappánsabban s jobbizűen volt elmondva - én nagyon rossz történetmesélő vagyok, mondhatni semmilyen, anekdotákhoz semmi érzékem - viccet meg végképp nem tudok poénra hegyezetten elmondani, többnyire előbb lelövöm - én csak a tanulságokra figyelek (az viccben amúgy sincs sok) viszont ebben a történetben volt valami, és az nem is a szellemessége volt... hogy probáljunk kicsit eltávolodni magunktól , a problémának hitt ügyesbajos dolgainktól, próbáljunk RÁlátni, mintha már évek teltek volna el fölötte-fölöttünk.. problémákat, - Jungtól már rég tudjuk, -sőt Einstein is hasonlókat mondott-, hogy csak kimozditva magunkat belőle, - fölé emelkedve mintegy - tudhatunk megoldani - mondhatni eltávolodva tőle, netán egy másik perspektivába, sőt dimenzióba. Pespektivánk eleve nem is lehet , ha belesüllyedünk az adott - bármibe.-
- Ugyanakkor viszont olyanokat is olvasok, csőstül, hogy csak a mostba szabad kapaszkodni- Persze, bizonyára úgy gondolják, hogy az a most - legyen felhőtlen. Ha belegondolok, a multra nem visszanézve, s a jövőt se előre félve - könnyű is lehet. Semleges, örökös újszülött állapot, tabula rasa, ahol minden lehetséges....De én emlékszem még arra is, amikor több jövő volt előttem, (mint múlt), és nagyon jó érzésekkel töltött el a rágondolás, az álmodozás - mert naná, hogy csupa szép dolgot képzeltem el magamnak! Most több már a múlt, mint a jövőm, hovatovább a múltam fel is falja. És túl sokat emlékezem, túl sokat járok vissza a múltba, talán épp ezért nem is kéne. De mostanában meg úgy tűnik, hogy épp a múltra való emlékezés ami sok szépséget IS rejteget előttem... (és nem is azért mert megszépítem, mintha csak a szépre emlékeznék, ó, nem!, látom én a "csúnyát" is, csak már - valóban- felülről egy másik dimenzióból, a tanulságaival, amiket persze már nem hasznosithatok, meg át se adhatok, de mégis egyfajta örömmel tölt el... (és tényleg már nem is tetszik olyan nagy ügynek sokminden, ami akkor annak tűnt!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése