2022. február 21., hétfő

A TÁVOLSÁG, MINT 2008 FEBR 21

 

"a távolságot, mint üveggolyót, megkapod...." mondjuk  József Attila Altatójában a mindenkori  kisbalázsoknak, mondtam én is kiskorában gyerekemnek, mert hogy klasszikusokon ringattam álomba...  néha majdnem előbb magamat, úgy ahogy írta is a verse végén J. A : látod, elalszik anyuka .... s ilyenkor valami oda nem illő szót mondtam, mire éber kislányom rötyögése ébresztett fel az álom küszöbéről, de anyu... miket mondasz! ... most viszont tudatosan mondhatnám valahogy így: a távolságot, mint ... telefont... vagy: a távolságot mint ... msn-t ... megkapod. Megkaptuk!

tegnap Montreálból hívott unokabátyám, ma meg bejelentkezett msn-en másik unokabátyámnak az unokája, ugyanabból a tengerentúli városból. Sose láttam! Sose hallottam! Csak egy teniszező képet mutatott róla, a nagyapja, amikor,  másfél éve,  30 év után újra ellátogatott Magyarországra, hozzánk is. Az apát is 5 éves korában láttam utoljára... Most meg a teenager fia kommunikál velem. (angolul - azt mondja még mindig jobb az én angolom, mint az ő magyartudása.)

a távolság...? nincs távolság!

lányommal webkamerával is szoktunk msnezni, illetve a számítógépen fejhallgatóval telefonálni... ha úton van, valahonnan valahova megy - napközben többnyire -, akkor a mobiltelefont használjuk. Ha valami hosszabb "monológ" a mondanivaló - ott az email, az is rögtön itt. Nem kell idő hozzá. Az ott egyben itt is.

természetesnek vesszük, megszoktuk

pedig.... emlékszem, mikor én egyetemista-kollégista voltam  - anyukámmal hetente egyszer váltottunk levelet, nagyritkán hívott telefonról, ha valami fontos, halaszthatatlan üzenete volt, de ehhez a postára kellett elmennie, s engem is lehívtak a kollégium portájára (ha épp ott voltam ). Bár megtaláltam Makó monográfiájában, hogy nagyapa elsők közt volt  a város  telefonelőfizetői közt a századelőn, nekünk bizony már évtizedekig kellett várni a (vezetékes) telefonra. Anyukám meg se érte! Pedig mennyire kellett volna!.... Mikor  orvost, mentőt kellett hívni. Munkahelyen hír nélkül aggódni, lyukas órákban  biciklin hazaloholni.  Mennyivel egyszerűbb lett volna minden!...  Ha a rokonok beszélni akartak velünk, a postáról jött a meghívás, megadott időre... ott is vártuk a kapcsolást, a fülke előtt. Most itt van minden előttünk. Egy képernyő mögött. -  

sokszor elgondolom, hogy anyukám, mit mondana ezekre a csodaeszközökre...

a televizióval kapcsolatban (- amit annyira értékelt, csodált, hogy  még utolsó napjaiban is, a kórházban  azokra a szép tévés estékre emlékezett....-) sokszor emlegette nekem az ő szüleit:...  vajon mit szólnának.... 

de őket már nem lehet kérdezni, levélben se

pedig nem is érzem őket távol... hogy is van ez....

(azt hiszem, az emberi agy, tudat, létezés, "működés" csodálatosabb a számítógépnél is - arról most nem is beszélve, hogy a gépet is az ember találta ki - "Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb..." - de ezekről a "csodákról " majd máskor, máshol... )


aliz2. :: 2008. febr. 21. 21:32 :: 1 komment :: Címkék: emlekezesJÓZSEFkapcsolatokszamitogepvaltozasokvers




 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése