ELMENTÉL 2011 FEBR 27

 

Kertész Péter blogjában találtam...

az öregedésről , a kivételről (aki nem..), a kedvenc szinészemről, akinek emléke örök, mintha nekem írták volna, azt nem irhatom, hogy mintha én (én nem csináltam meg vele azt az interjút, -valószinű ifjúi (és "lányos", félszeg-gyávaságból- amit pedig kellett/lehetett volna -a Szinháznak, a VII. Hadriánjáról vagy legalább azt a szerepelemzést...)

de jó olvasni, hogy később, más, igy, ezt, itt:

"nagy mókamester az öregség… hogy egykor  álomszép világsztárokkal mit művel az idő, még a szemük se a régi… mikor, mitől lettek mások, csaknem felismerhetetlenek, idegenek, öregemberek, mint megannyian… kálmán györgy erős kivétel, ugyanaz a cipőméret, derékbőség és főleg az arc… aki egyszer látta, húsz, harminc, negyven év múlva felismeri. aki látta a dühöngő ifjúságot, nem csodálkozik, ha szemtől szembe áll, ül vele, egy az egyben… kevés embernek sikerül megőrízni az arcát…  jó sorom hozta úgy, hogy  déltől napnyugtáig a vendége voltam, egy monstre magnóval fölszerelkezve… ha rajtam múlik, egy-kettőre eliszkoltam volna, statisztáltam egy zseninek, óránként bevett egy marék gyógyszert, s mintha mi sem… én meg  nem mertem bekapcsolni hatalmas magnetofonomat, amivel más terveim is voltak…  akkor meg mi a fenének hoztam magammal… akkoriban már öreg róka voltam  a szakmában és beszartam, már képletesen szólva, egy szóra nem emlékszem, főleg ő beszélt, azért jöttem, hogy rögzítsem… soha vissza nem térő alkalom. mikor brajer felhívott, hogy mi lesz az anyaggal,  azt válaszoltam, megtartom magamnak. profi így nem viselkedik, ezek szerint nem voltam profi, különben is ezen a délutánon minden szürreális volt, lehet, hogy nem olyan, de olyasféle… az unokaöccsét kértem meg, együtt fociztunk, jónevű újságíró, szóljon az érdekemben, szólt, s közölte, bármikor felhívhatom… felhívtam, azt mondta, éjjel kettőkor is szívesen lát, ő nem alszik soha… ez betette nálam a kaput, abban maradtunk, délben, várban, földszinti lakás, semmi különös, vagy én nem vettem észre semmi különöset, mert ugye szürrealizmus…  el voltam varázsolva, ma sem értem,  hogy a nagy színművész és én…  pedig készítettem interjút miniszterekkel,  göncz árpi bácsival,  megtisztelő, de rutinmunka volt… az ügynök halálában, tímárral  láttam a nemzetiben vagy ötször, belógtunk gyurival. minden színházba belógtunk. kérdeztük a pénztárost, ötödik sor, hatos, hetes szék nem, de a hatodik sor hetes, nyolcas szék még szabad.  így  aztán szünetig elvoltunk,  s annyira teltház nincs soha, hogy ne lenne két hely… sötétedni kezdett, félhomályban ültünk, ha csengett a telefon, pár szóval elintézte.  futár jött pihegve a filmgyárból,  itt tessék aláírni,  hogy átvette a  forgatókönyvet… előbb elolvasom, hangzott az elutasító válasz, ostoba fajankó lennék,  ha most azt mondanám, hogy miattam viselkedett így… miközben órákon át panaszolta, hogy nincs megfelelő munka, cipő, ruha kellene,  a mostani öltönye nadrágjáról messziről látszik, hogy fényes… összeszedtem a nemtudommimet, lejátszanék egy verset, évtizedekkel ezelőtt hangzott el a rádióban… az volt a módi, hogy kiment a rendező, és adás előtt egy félórával, körülnézett, ki van itt színész, kezébe nyomott egy verset, az országúton című versemet kálmán györgy kapta, amit valaki felvett, lehet, hogy én… a viszonylag jó minőségű felvélt figyelmesen végighallgatta, s csak annyit mondott  halkan - ma másképp mondanám… a legcsodálatosabb orgánumú magyar színész volt… akár egy cselló, ha mester kezébe kerül… fejet hajtok emléke előtt."

Én is!

de ezt az interjúrészletet is (Szegő András csinálta) - most találtam  :

"Kiégett, beteg ember vagyok. Ne, ne! Tudom, nem lehet erre mit mondani.

– De a szemei...

 – Azok még talán várják, keresik a csodát. Ez teljesen más. Én minden reggel boldogan ébredek. Úgy, hogy hiszem, ma megtörténik a csoda, ma egészséges leszek, ma nem fog fájni semmi: gerincem, csontjaim, ízületeim. Ugornék ki az ágyból...! Aztán megmozdulok és érzem... Hogy fáj minden mozdulat, hogy örülök, ha egyáltalán valahogy kikászálódom az ágyból. Nyomorult helyzet...

 – Mégis kikászálódik, és nekivág...

 – Igen, mert még így is jó, így is gyönyörû dolog élni. Minden reggel felteszem magamnak a kérdést, hogy érdemes-e, és minden este úgy fekszem le: igen, érdemes volt, megkaptam a visszaigazolást – egy szép mondat, egy okos gondolat, egy örömteli találkozás, egy harmincméteres pontos kapáslövés, egy jó tunk a pörköltszaftból – ez mind-mind ajándék, ez mind-mind azt bizonyítja, hogy élni kell, létezni, lenni, akárhogy, akármiként, mindenek dacára... Élni fájdalmasan, nyomorékon is gyönyörû dolog..."

(Csak 63 évet élt.)

http://lineas.freeblog.hu/archives/2009/02/19/Ha_majd_oreg_leszel/

 

aliz2. :: 2011. febr. 27. 0:07 :: 11 komment 
Kategóriák: hétköznap :: Címkék: blog, emlekezes, iras, Kálmán, oregedes, szineszek