ülünk a kibővített vacsoraasztal körül unokatestvéreméknél, rózsadombi otthonukban, összejött végre a család azaz a magyarországi összrokonság együtt..., vagyunk vagy 7-en, és akkor megszólal, felém a férje: "És akkor te most teljesen egyedül vagy Makón?" Teljesen? egyedül? lányom az asztal sarkában nem is tudom milyen arckifejezéssel, hiszen mi megállapodtunk benne, és gyakorlatilag is tartjuk a kapcsolatot,"virtuálisan" permanensen, s minden héten jön is haza..., de azért ez a "teljesen egyedül"... megakaszt...
aztán már itthon a lépcsőházban, az ajtóm előtt állok, vacakolok a kulccsal, a felsőbb emeletről jön le a szomszédasszony, s mondja "olyan rég látott!" , gondolta, hogy a lányomnál voltam... Mert nem is látott régóta, meg egy cetli volt napokig az ajtó névtáblájába beszúrva..., hát igen, mondom, a lányomnál voltam, előtte meg , napokig betegen, ki se nyitottam az ajtót, más se rám , akkor került oda a közös képviselő cetlije, hogy keresett, bár én a csengőt se hallottam, vagy 4 napra rá találtam meg a cetlit... hát ilyen a "magány"- mondja, s már battyog is lefelé
hát most mit mondjak?!
nem vagyok egyedül, nem vagyok magányos!
ki hiszi el?
rajtam kívül...
aliz2. :: 2009. febr. 22. 22:49 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elmelkedes, kapcsolatok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése