nem temetek... ott kellett volna lennem megint egy temetésen, készültem is rá , és megint nem vagyok ott
hanem kétszáz kilométerrel arrébb, nemmúló migrénnel a jobb féltekémben, és nemmúló érzésekkel...
talán ideje elgondolkodnom, mi gától meg mindig, most rövid időn belül másodszor, hogy elmenjek tervezett temetésekre, elbúcsúzni... kedvenc nagynénémtől, most kedvenc tanáromtól...
talán éppen az, hogy én nem akarok (el)búcsúzni!
nem búcsúzom, nem temetek
mert valójában nem is tudok
mint ahogy feledni se, semmit, soha; csak emlékezni, s egyre élesebben, egyre elevenebben
lehet, hogy fel kellene adnom, nem harcolni ellene
a múltkor fejfájással kezdődött, megfázásba ment át, most fordítva - a lényeg, hogy a fizikai közérzetemben megakadályozódik mindig, amit a lelkem nem akarhat (?)
hát akkor hagyni... nem búcsúzni, emlékezni, mindazokra akik úgyis élnek bennem, temetetlenül...
aliz2. :: 2008. febr. 26. 13:01 :: 4 komment :: Címkék: emlekezes
stali:
VálaszTörlés2008. 02. 26. 21:42
nagyon is egyetértek.mit tett anyád? megmutatta, NEM múlik el. és adott erőt, amivel neked kell gazdálkodnod.
2. aliz2.:
2008. 02. 26. 22:02
stali, köszönöm.
3. Csefimi:
2008. 02. 27. 12:08
"Temetetlenül", tépelődöm, hogy a temetésen kiben volt lélek épen, vagy halott volt mind „temetetlenül”? A „hős” tettéért, a miniszter dicséretet kapott. Ez így van rendjén, nem? Ez egy köztársaság, s nem elefántcsorda!
4. évi:
2008. 03. 02. 13:09
A lélek mindig időben gondoskodik a betegségről, s hogy ne tudjuk megtenni,amit igazából nem is akarunk...