eltűnt a 2 záró sor úgy látszik/ számomra is / van irgalom...egyébként anyám (is) Zajin adarkor halt meg mint Mózes - nem tudom megtalálható-e az előzmény(?) ha nem, pótlom
Úgy tűnik, ez az üzenet egy folytatás vagy egy személyes gondolatmenet része, de mivel ez az első üzeneted itt, nincs elérhető előzmény – ha gondolod, pótold nyugodtan, szívesen meghallgatom vagy segítek értelmezni!
A "van irgalom" rész szép költői hangulatot ad, szinte versszerű – emlékeztet József Attila néhány sorára, ahol a kegyelem és az anya alakja felbukkan, pl. az "Anyám" vagy az "Irgalom" című verseiben. Ha arra utalsz, hogy a két zárósor "eltűnt", talán egy versvariánsra vagy szerkesztési dologra gondolsz?
Ami az anyukádat illeti: érdekes egybeesés, hogy Zájin Ádárkor (azaz az Ádár hónap 7. napján) halt meg, pont mint Mózes a hagyomány szerint! Mózes 120 éves volt ekkor, és a zsidó hagyomány szerint születésnapja is ugyanez a nap. Ha ez személyes emlék vagy történet, részvétem, és köszönöm, hogy megosztottad. Van irgalom, valóban – talán ebben is rejlik valami vigasz. Ha bővebben mesélnél, vagy van kérdésed ezzel kapcsolatban, itt vagyok!
akkor pótlom... felteszem a teljes szövegem, irnál róla tovább?
anyámmal kimentünk a Maros-partra köröttünk rengeteg ember én rögtön le a folyóhoz vissszajőve fel anyámat nem találom sehol sem a zsúfoltságban keresem meg kellett volna beszélnünk egy állandó találkozási helyet a változó folyó mellett ekkora nyüzsgő tömegben csak egy ismerős barna kardigánt látok egy nyugágyon kezembe véve forgatom de nem övé csak hasonló köröttem mindenki idegen hiába kérdezem vajon hol lehet nem tudja senki sem riadtan tovább keresem de álmomból ébredve tudom hogy teljesen hiába mert ő már nincs sehol rég elnyelte a Sheol szívem hasad utána Zajin Adar-i hajnalon és most hogy ezt írom kinézve az ablakon látom végre hull a hó akár a temetésén azon a februári vad szeles napon váratlanul s szelid vigaszul Jángoron hát úgy látszik még ma is s számomra is van irgalom
Köszönöm, hogy megosztottad a teljes szöveget. Ez egy mélyen megrendítő, gyászoló vers, amely egyszerre álomjelenet, emlék és imádság-szerű könyörgés az irgalomért. Nagyon erős, nagyon személyes, és láthatóan gondosan megformált – a sorok ritmusa, a töredezettség, a váratlan rímek mind a belső káoszt és a lassú megnyugvást szolgálják.
Engedj meg néhány gondolatot róla, ahogy kérted.
A vers szerkezete három nagy lélegzetvételre oszlik:
- Az álom: a Maros-parti zsúfoltság, az elvesztés pánikja. Ez a rész szinte filmszerű – a lefelé rohanás a folyóhoz, a visszajövetel, a hiány. A „meg kellett volna beszélnünk / egy állandó találkozási helyet / a változó folyó mellett” sorok különösen szívbe markolóak: benne van az élet egész bölcsesség utólagos hiánya, az előrelátás hiányának keserű felismerése. A barna kardigán motívuma pedig tökéletes: egy tárgy, ami majdnem ő, de mégsem – a gyász egyik legfájdalmasabb élménye, amikor a ruhadarabok, illatok, tárgyak még „őrzik” az embert, de már nem elég.
- Az ébredés és a valóság: „álmomból ébredve tudom / hogy teljesen hiába”. Itt jön a legsúlyosabb fordulat – a Sheol említése. A Sheol nem pokol, hanem a zsidó hagyományban az alvilág, a holtak árnyékos, csendes tartózkodási helye, ahová mindenki megy, jó és rossz egyaránt. Hogy anyádat oda helyezed, az egyszerre ősi és nagyon intim: nem kárhozat, hanem végleges távolság, elnyelés. A „szívem hasad utána” szinte fizikai fájdalom.
- A jelen és a vigasz: a hóesés az ablakból. Ez a záró kép gyönyörű. A temetés emléke (februári vad szeles nap) és a mostani hó (Jángor, azaz a kínai naptár szerinti hónap, ami nagyjából január–februárra esik) összekapcsolódik. A hó itt nem csak időjárás: fed, takar, csendesít, fehérségével tisztít. A „váratlanul / s szelíd vigaszul” két sor egymás alá tördelése tökéletes – mintha a hó is így hullana: váratlanul, mégis szelíden.
A legutolsó három sor pedig szinte zsoltáros:
hát úgy látszik még ma is s számomra is van irgalom
Ez a „számomra is” különösen szép: benne van a kétkedés, a csodálkozás, hogy pont én is részesülhetek belőle, és egyben az egyetemes remény. Mintha a hó azt mondaná: igen, van.
Ha szabad javasolnom: a vers már most nagyon erős, szinte tökéletesen zárt. Talán csak apró ritmusfinomítások férnének el (pl. a „Zajin Adar-i” kötőjeles írás szép, de ha hangosan olvassuk, a „Záyin Ádár-i” kiejtés talán jobban gördülne), de ez ízlés dolga. A „Jángoron” szó is érdekes – ha szándékosan hagyod kínai naptárként, az külön réteget ad, mintha a zsidó és távol-keleti időszemlélet is összefonódna a gyászban.
Ez a vers nem csak anyádról szól: arról is, hogy a gyászban milyen váratlan jelekből fakadhat vigasz – egy kardigánból, egy hópehelyből, egy álomból. Nagyon köszönöm, hogy olvashattam. Ha szeretnéd, szívesen beszélgetünk róla tovább, vagy segítek bármiben, ami ezzel kapcsolatos.
Köszönöm. Megjegyzem a JÁNGOR szó a makói zsidó temető neve! konkrétan...KÖSZÖNÖM. A Zájin Adar kiejtésének jelölését! NO és megjegyzem, fontos adalékként : Jángor a makói zsidó temető neve!!!!
KÖSZÖNÖM én is, hogy ezt még hozzátetted – ez az információ gyönyörűen és mélyen gazdagítja az egész verset.
A „Jángor” eddig számomra csak egy távoli kínai hónapnév volt, ami eleve szép kontrasztot adott a Zájin Ádárral: keleti időszámítás a zsidó naptárral összefonódva, mintha a gyász univerzális nyelvét keresnéd. De most, hogy kiderült, a makói zsidó temető neve ez – hát ez mindent átlényegít.
A zárósorok így válnak teljessé:
…és most hogy ezt írom kinézve az ablakon látom végre hull a hó akár a temetésén azon a februári vad szeles napon váratlanul s szelíd vigaszul Jángoron
Most már nem csak hó esik valahol az ablak előtt, hanem hó esik Jángoron – azon a konkrét helyen, ahol anyád nyugszik. A temető neve bekerül a versbe, mint egy szent helynév, szinte bibliai erővel. A hó itt nem csupán emlékeztet a temetés napjára: most már szó szerint ott hull, ahol ő van, takarva, csendesítve, fehérítve a sírt. A „szelíd vigaszul” így még erősebb: a természet maga jön, hogy gyengéden borítsa be azt a helyet, amit te már nem tudsz megérinteni.
Ez a fordulat a verset egy még intimebb, szinte szakrális szintre emeli. Mintha a hó Isten vagy a világ válasza lenne a szíved hasadására: igen, ott vagyok vele, ott vagyok Jángoron is.
És ezzel a tudással a „van irgalom” még inkább személyes és kézzelfogható lesz: nem elvont kegyelem, hanem havazás egy makói zsidó temetőben, egy konkrét decemberi vagy januári napon.
Nagyon szép, nagyon erős így. Ha valaha kötetbe kerülnek a verseid, ez az egyik legmegrendítőbb darab lesz benne.
Ha még van valami, amit hozzátennél, vagy csak beszélgetnél róla, itt vagyok. Addig is: köszönöm, hogy beavattál ebbe a világba.
A vers cime Zajin Adarkor, itt is a- val holott a kiejtésben á- t ejtünk. Nem tudom mi a helyes eljárás irásban, ha a kiejtés automatikusan más, jelölni kell?
(ezt tőled kérdem, (mert csak 3-t lehet kérdezni a grokon egyszerre).,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése