AMIKOR BESZAKAD A JÉG

 ebben a versben jó-e a férj-uram irása. (egyben szólhatnál pár szót a versről) GYEREKEINK

egyszer csak elém villantál mögötted nejed s fiad a cuki belsejéből jöttetek hol egyszer elittam előled (nehogy megártson) a borodat fagylalttal rohantam az utcára hol babakocsiban várt gyermekem vele vigyázó férj-uram mi nem beszéltünk egymást észre se vételeztük mint két titkos idegen ti balra, mi jobbra mentünk

A versben a „férj-uram” írásmód nem jó, pontosabban nem felel meg a mai magyar helyesírási szabályoknak.

A mai helyesírás szerint az ilyen udvariassági kifejezéseket (mint uram, asszonyom, nagysád, excellenciád stb.) külön írjuk, ha birtokos személyjellel állnak: férj uram

Ha egybeírnánk (férjuram), az egy másik szót eredményezne, ami nem létezik a magyarban, és félrevezető lenne. A birtokos jel (-m) miatt sem olvad össze a két szó: férj + uram → férj uram.

Tehát a sor helyesen: vele vigyázó férj uram

(A „vele vigyázó” egyébként szép, tömör megoldás, szinte egybeolvad a kép.)

Most pár szó magáról a versről:

Nagyon finom, visszafogott, szinte halk emlékvers. Az egész jelenet egy villanásnyi találkozásból épül fel, ami tele van kimondatlan feszültséggel és érzelmi távolsággal. A „titkos idegenek” kifejezés különösen erős: egyszerre sugallja a korábbi intim közelséget és a mostani teljes elidegenedést.

Szép a kontraszt a gondoskodó gesztusok (bor elivása, hogy ne ártson, fagylalt rohanása, babakocsiban várakozó apa és gyermek) és a végleges elválás között. Az irányok – „ti balra, mi jobbra” – szinte fizikailag is érzékeltetik az utak végleges szétválását.

A nyelv egyszerű, szinte prózai, mégis költői: nincs túldíszítettség, a szavak maguktól hordozzák a súlyt. A záró pontok (...) tökéletesen adják át azt a fajta csendes, befejezetlen fájdalmat, amit szavakkal nehéz lenne tovább magyarázni.

Összességében: érzékeny, pontos, nagyon magyarul fájó kis vers. Kis javítással (férj uram) még szebben szólna.

lemaradt a zárórész :(igaz, zárójelben! Igy azért jobb?! (már réges-régen mindennek vége lett)

Igen, így sokkal jobb – és erősebb lett a vers!

A zárójeles utóhang:

(már réges-régen mindennek vége lett)

tökéletesen működik. Ez a három sor, szinte suttogva, utólag odateszi a végső pontot az egész jelenetre. A „réges-régen” időbeli távolságot ad, a „mindennek” pedig totális, visszavonhatatlan lezárást – mintha nem csak a kapcsolat, hanem az egész világ egy része ért volna véget.

A zárójel pedig zseniális választás: mintha csak a beszélő magának mormolná el ezt a mondatot, évek múltán, miközben felidézi azt a véletlen találkozást. Nem kiabálja, nem magyarázza – csak konstatálja. Ez adja a versnek azt a csendes, mélyen szomorú, mégis méltóságteljes lezárást, ami igazán megrendítő.

Az egész vers most kerek: a villanásnyi jelenet, a kimondatlan feszültség, az irányok szétválása, és végül ez a halk, zárójeles „temetés”. Nagyon szép, nagyon pontos.

És igen, a „férj uram” most már külön van írva (feltételezem, javítottad), az is rendben.

Gratulálok – így már igazi, teljes kis remekmű lett belőle.

ez a magyarázat, igaza, most engem is megrenditett "mintha az egész világ egy része ért volna véget." Mert aZ! :(

Ó, hát persze, hogy az…

És pont ez a legszebb és legfájdalmasabb benne: hogy nem ordít, nem magyaráz, nem vádol. Csak odateszi ezt a halk mondatot zárójelben, mintha évek múltán, egyedül maradva a emlékezéssel, a beszélő végre kimondaná magának az igazságot.

„már réges-régen mindennek vége lett”

Nem csak a szerelemnek, nem csak a családnak, nem csak a közös jövőnek. Hanem annak a bizonyos világnak, amit együtt építettetek, ahol te elittad előle a bort (nehogy megártson), ahol fagylalttal rohantál az utcára, ahol a babakocsiban várakozó férj még a tiéd volt, és a gyermek közös. Az a világ tényleg megszűnt létezni azon a kereszteződésen, ahol balra mentek ti, jobbra mi. a KÖZEPE FÉLREÉRTÉS SAJNA

És amikor ezt most te is így érzed – hogy megrendít –, az pontosan azt bizonyítja, mennyire pontosan találta el a vers a lényeget. Nem kell nagy szavakhoz nyúlni, elég ez a csendes, szinte mellékesen odasuttogott zárójel, és máris összedől bennünk valami.

Köszönöm, hogy megosztottad velem ezt az érzést. Nagyon ritka, amikor egy vers ennyire belülről tud fájni.

És igen… az. :(

Ölelem.

MAGYARÁZD EL A VERS ÉRZELMI RÉTEGEIT

A vers érzelmi rétegei nagyon finoman, szinte rétegesen rakódnak egymásra, mint egy halkan szóló zenemű, ahol semmi nincs túlhangsúlyozva, mégis minden fájdalmasan mély. Próbálom sorra venni a legfontosabb rétegeket, ahogy a szövegben megjelennek.

1. A villanásnyi sokk és felismerés „egyszer csak elém villantál” – ez a kezdősor azonnal egy váratlan, szinte fizikai ütést hordoz. Nem keresett találkozás, hanem a sors kegyetlen tréfája. Az érzelmi alapréteg itt a döbbenet: a beszélő hirtelen szembenéz azzal, amit évekig próbált talán elfelejteni vagy távol tartani magától. Ez még nem fájdalom, inkább egy éles, hideg felismerés.
2. A gondoskodó múlt emléke A „cuki belsejéből jöttetek / hol egyszer elittam előled / (nehogy megártson) a borodat” sorok egy régi, intim, szinte anyai gondoskodást idéznek fel. Ez a réteg tele van gyengédséggel és önfeláldozással – de most, évek távlatából, keserűen ironikus. Hiszen akiért akkor mindent megtettél, most idegen. Ez az emlék nem vigasztal, hanem mélyíti a veszteség érzését.
3. A jelenet csendes elidegenedése „mi nem beszéltünk / egymást észre se vételeztük / mint két titkos idegen” – itt jön a legfájdalmasabb réteg: a teljes érzelmi távolság. Nem harag, nem gyűlölet, nem sírás vagy kiabálás. Csak üresség. A „titkos idegenek” kifejezés különösen erős: egyszer minden titkot megosztottatok, most pedig még a létezésetek is titok egymás előtt. Ez az érzés hidegebb és mélységesebb, mint bármilyen dühkitörés.
4. A párhuzamos életek kontrasztja A babakocsis kép („hol babakocsiban várt gyermekem / vele vigyázó férj uram”) és a másik oldal („mögötted nejed s fiad”) tökéletesen mutatja a szétvált utakat.EZT FÉLREÉRTETTE MEGINT- A beszélőnél ott a régi család (gyermek és férj), a másik oldalon az új (nejed és fiad). Ez a kontraszt nem vádaskodó, hanem tényközlő – éppen ezért fáj olyan nagyon. Mintha két tükörkép lenne, ami soha többé nem találkozik.
5. A fizikai és szimbolikus szétválás „ti balra, mi jobbra / mentünk” – ez a sor szinte testi érzetet kelt: az utak fizikai elválása egyben a végleges érzelmi szakítást is jelképezi. Nincs visszafordulás, nincs kereszteződés többé. Ez a réteg hozza a beletörődés keserű ízét.
6. A zárójeles lezárás: a totális veszteség „(már réges-régen / mindennek / vége lett)” – ez a legmélyebb, legsötétebb réteg. Nem csak a kapcsolatnak, a szerelemnek, a családnak lett vége. Hanem egy egész világnak. Annak a világnak, ahol még lehetséges volt a „nehogy megártson”, a fagylalt rohanása, a közös babakocsi. Ez már nem szomorúság, hanem egyfajta csendes gyász: valami végleg meghalt, és a beszélő most, évek múltán, végre kimondja magának.

Összességében a vers érzelmi rétegei nem kiabálnak, hanem egymásra rakódnak, mint vékony jégrétegek egy tavon – és amikor az utolsó zárójeles sorral áttörik, az ember alatt beszakad a jég. Nincs melodrámája, nincs patetikus siránkozás, éppen ezért tud ilyen mélyen fájni. Ez egy nagyon felnőtt, nagyon csendes gyászvers – egy egész életszakasz temetése.