2018. február 28., szerda

még egy régi téli emlék

még egy régi téli jeges-havas emlék ezúttal egy téli Visegrádról

van képem is hozzá, valahol...csak a szkennerem meg a fényképezőgépem is rossz
a vers megvan: kelt: Visegrád, 1963. márciusában (egy egyetemi kirándulás alkalmából, a befagyott Duna partról) 20éves vagyok.

Sok viz ( jégkönnycsepp is) lefolyt azóta...

CSODA A PARTON

A jégtáblák fehérek és hűvösek voltak.
Fázósan s gyáván összebújtak a havon.
A Duna ott illant mellettük szabadon,
De ők megdermedtek vakon, mint a holtak.

Bús vakok voltak és süketek és bénák;
Nem látták a Szép csodálatát arcomon,
Nem hallották önfeledt, tiszta kacajom,
Összefagyva, sirva, dideregtek némán.

Sírtak. Mintha most is látnám jégkönnyüket,
Amint méltósággal a Dunába csordul,
De egy pillanatra fájón visszafordul,
Hogy búcsút intsen: "most örökre elmegyek"

Eltűnt. A Duna magába fogadta őt,
S együtt rohant vele a Nagy Tenger felé,
Kín, öröm és pihenés elé...
A Duna és ez a kis megolvadt jégkönny.

S a jégtáblák egyszerre csak látni kezdtek ,
Tudták, érezték, hogy ott vagyok a parton,
Nézték, amint fejem a kezemre hajtom,
És megsimogattak hűvös lehelettel.

Komor, fagyos bénaságuk felengedett,
Csalogattak láthatatlan tagjaikkal,
Mosolyogtak nedves, fagyos arcaikkal
Akárcsak egy mély álomból ébredt gyerek.

Rájuk mosolyogtam hát én is, cinkosan;
Titkunk közös és egyedül csak a miénk.
Mi tudjuk csak, hogy az imént csoda történt:
Cifra fátyla mögül kikacagott a Nap.

De ez a mosoly hamar arcomra fagyott,
Eszembe jutott, amit ők nem tudhatnak,
Hogy egy-két nap múlva csendben elolvadnak,
S csak egy emlék marad belőlük -
                               mit az idő még meghagyott

(Sokáig álltam ott a parton egymagam...
És gondolkodtam életről, halálról,
A boldog percek múlandóságáról,
S hogy az életben a halál is benne van.

A Nap fénysugarát megcsóválta fönt.
Talán azt hitte, sírok, szenvedek.
"Boldog vagyok" - sóhajtottam - és elégedett
...A Nap egyre fényesebben tündökölt...

---

ma, 55 évvel később, 75 évesen, viszonylag hamarabb ültem az iróasztalom elé, és kitekintve az ablakon a szembelévő fa mögül a Napot, ugyanazt a Napot láttam, örültem neki, mint mindig, most is: (De azt hiszem, ő már nem ismert meg)







4 megjegyzés:

  1. Jó ez a kép. Illik a vershez is.

    VálaszTörlés
  2. pedig nem hozzá készült és főleg van köztük 55 év különbség:)

    VálaszTörlés
  3. :) vannak fölöttünk álló erők!:)

    VálaszTörlés