2018. február 21., szerda

várakozásaim

soha még nem vártam ennyire tavaszt

mindig is a reménytelen várakozásaim
voltak a legerősebbek

most is olyan reménytelennek tűnik
hogy lesz-e még tavasz
egyáltalán
ebből a sáros
ködös nyirkos
nem is igazán téli
mert semmilyen világból

felbomlott a rend
kint és bent

mire is  várok?

ahogy rég megirtam
pont úgy
még mindig
s tán hiába:

"Valami felismerésnek kellene most jönni.

De még csönd üli meg agyamat
S szívemet teleharangozták a hamis ünnepek

Várok.
Csönd lesz tán szívemben is.

Szétnézek:
  eltűnő kezed int
  csukódó ajtók résein

Fülelek:
   halkuló dalt hurcol a szél:
   "Nem úgy van most mint volt rég..."

Álmodok:
   de már vaskemény tényeket
  magasló falakat, szétpergő éveket.

Gondolkodni még nem tudok.

Agyamban csönd ütött tanyát
s szívemből még nem költözött el a lárma

Várok

valami 
lehetetlen 
harmóniára"

------

most is
pont igy
még mindig

hiába

3 megjegyzés:

  1. Szép a vers. A fiatalsàgomat, az egyetemi éveket juttatja eszembe... Hàny be nem teljesedett szerelem...

    VálaszTörlés
  2. De az is lehet, hogy te egészen màsra gondoltàl.

    VálaszTörlés
  3. a beidézett vers egy (nagy)szerelem utóhangja, ami még mindig szól (bennem)...de sokminden más is az egész... igy utólag, (azt a betétverset 30-as éveim elején irhattam, tehát már egyetem után jóval, de ez részletkérdés)- végül is a harmóniára várás-vágyás az állandó, időtől függetlenül...s annak reménytelensége...és hogy mégis...nem lehet leszokni róla

    VálaszTörlés