2018. február 22., csütörtök

zajin adarkor

anyámmal kimentünk a Maros-partra
köröttünk rengeteg ember
én rögtön le a folyóhoz
vissszajőve fel
anyámat nem találom

sehol sem

a zsúfoltságban keresem

meg kellett volna beszélnünk

egy állandó találkozási helyet

a változó folyó mellett

ekkora nyüzsgő tömegben
csak egy ismerős barna kardigánt
látok egy nyugágyon
kezembe véve forgatom
de nem övé csak hasonló

köröttem mindenki idegen 
hiába kérdezem
vajon hol lehet
nem tudja senki sem
riadtan tovább keresem

de álmomból ébredve tudom
hogy teljesen hiába
mert ő már nincs sehol
rég elnyelte a Sheol
szívem hasad utána
Zajin Adar-i hajnalon




és most hogy ezt írom
kinézve az ablakon
látom
végre
hull a hó
akár a temetésén
azon a februári
vad szeles napon
váratlanul
s szelid vigaszul
Jángoron

hát úgy látszik
még ma is
s számomra is
van irgalom

2 megjegyzés: