2017. május 14., vasárnap

egy haiku születési körülményei... és utóélete




jöttem, zuhogó esőben az utcán, egyik kezemben , fejem fölé tartott ernyő, másikkal irányitottam a biciklikormányt


szép iriszek szegélyezték az utat,oldalról, majd hirtelen szemben egy csodás, kész kép:  régi, öreg fa törzséhez simuló zsenge, halványrózsaszin rózsabokor ágak...

sajnálkozva konstatáltam magamban, de kár, hogy nem fényképezhetem le ebben az esőben, na majd holnap... - gondoltam, s ebben a pillanatban lehullt egy  halványrózsaszin szirom....

tehát, akárhogyis,  az a holnapra tervezett kép már nem lehet olyan teljes, mint amit az imént láttam...

és  eszembe jutott - mint már annyiszor- az Ikrek hava idézete., továbbgondolva a kérdést: halott-e már a perdülő szirom, ha hullni kezd? vagy akkor hal meg , mikor földet ér?)

s talán némi tétova válaszul is, jött, ég s föld között e haiku:

perdülő szirom
földhöz egyre közelebb
messzebb az égtől

u.i. másnap (ma)

direkt arra mentem, hogy lefényképezzem a tegnapi látványt...

erősen sütött most a nap, oly erősen világitotta meg a fát és a rozsaágakat, hogy szinte elvakitott és alig láttam valamit...az erős fény tompit.... eltakar, gátolja az igazi meglátást

de aztán is, mikor elbújt felhő mögé a nap, semmi sem volt ugyanaz... mint tegnap



bizonyára több szirom is lehullott azóta, de nem csak ez a külömbség

a világ (velünk együtt) pillanatonként változik

kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba, és ez nem csak a valóságos folyókra érvényes, hiszen minden folyik


mindig csak az első pillanat az eredeti, nem léphetünk a nyomába, az itt és most (hic et nunc) egyszeri, minden kisérlet a megismétlésére csak utánzat lehet, hamisitvány

ilyen értelemben lehet hogy az egyszeri, azonnali fotózás is már az, mert észrevétel utáni pillanat...

carpe diem - éld a mát? -mondanám inkább:  : a pillanatot----

hiszen lehull






....................................................


1 megjegyzés: