MÉLYSÉGESEN MÉLY A MÚLTNAK KÚTJA
........
elmúlunk?
-meséljek
valamit... -
mondja , miközben sorunkra várunk, egy ősz, kopaszodó, bajszos
ember, mellettem - meséljek
valamit...
ugyan miről - hát
arról, mi is volt 60 éve...
60
éve, épp elsősök voltunk az általános iskolában.... egy
osztályba jártunk (később már nem, mert a fiúkat külön
iskolába rakták), jóval később a fiát tanítottam, ő meg a
lányom. De most csak arra emlékszünk, amikor mi voltunk 7
évesek...
hogy
eltelt az idő - mondja
hát
igen, észre se venni, - épp a napokban törtem a fejem rajta
-, hogy
lesz az emberből egyszer csak öregasszony... mondom,
magamra fogalmazva, ezt az "-asszonyt"
- (bár az asszony is ember!) - mert mégsem akarom rá
is sütni ezt a megöregedést. Erre a mellettem ülő -
mitagadás - "öregemberre"... Ő persze udvariasan háritja
rólam is az öregség bélyegét, nem
vagy te öregasszony! Dehogynem,
tudom, amit tudok... és ő se fiatalember már...
.........
Hazafelé
olyan virágüzlet előtt szoktam néha elhaladni , ahol egy táblára
ki vannak rakva a gyászjelentések. (Régebben sose olvastam ,
újságokban sem - csak értetlenül csodálkoztam egy - idősebb
- kolleganőmön, aki mindig a gyászhírekkel kezdte az
újságolvasást, és soha el nem mulasztotta volna... Mostanában
azon kapom magam, hogy én is elolvasom, ki halt meg épp, és az
évszámokkal kezdem. És egyre közelebb vannak az enyémhez, aztán
van, amikor épp annyi. Mint pl. ma is. És épp egy "fiú"
az iskolából, a párhuzamos osztályból... (a múltkoriban saját
osztálytársnő...)
.............
A
bolt előtt rámköszön egy régi, őszhajú ismerős, az ő apukája
és az én anyukám osztálytársak voltak a gimnáziumban ,
(már majdnem 90 éve)ő pár évvel "fiatalabb"
nálam, nem is köszön, inkább egyből kérdi "hogy vagyok"
de nem csak úgy, rutinból, közhelyesen, hanem úgy, mint akit
tényleg érdekel, - csak nem lát rajtam valamit, ami miatt
kérdi... gyanakszom. De nem! - nyugtat meg. (?) Aztán
megállapodunk abban, hogy volt már jobb hangulatom is, elég
"nyomott" vagyok mostanában. Olykor. Ja
mert ugye az egész élet rámnehezedik, nem
dehogy - tiltakozom! Hát tényleg, akkor mi nyomaszt néha,
gyakran...?...(lehet , hogy tényleg az a vállaimra meg a lelkemre
nehezedő 67 év...?) Ő meg, mondja, azt
szokta mondani, ha kérdik, hogy van, hogy "korához
képest jól"... ezt
én nem szeretem, ezt a korra hivatkozást, mert ez azt
feltételezi , és joggal, hogy a korral eleve - még ha jól mennek
is a dolgaink - romlunk, hanyatlunk... múlunk. De hát nem így
van?!
............
A
múltkoriban Haumann
Péter beszélt
a Zárórában -
egy éjszakai műsor nappali ismétléseként , s így még
feltűnőbb volt, amikor a hatvanvalahány évére utalt, s arra,
hogy szinte irígykedik egy feszes tölgyre, ami tovább él, és nem
is látszik rajta a kora... De aztán nem merül dekadenciába
és pesszimizmusba a beszéd, mint ahogy ő se. (egyébként nekem
"korához képest" éppenhogy elég "feszesnek"
tűnt ő is!). Rozi unoka emlegetése, minden pesszimizmust
feloldott, "életet " vitt a beszélgetésbe, mintahogy a
szinész életébe is.
.............Ki beszél(t) itt elmúlásról...?!
(h.I. azóta én is emlegethetek unokát!:)
ez a fenti jegyzet véletlen került ide másolásból, benne volt a gépben, de már hagyom
a fotó is múltat idéz
régi Makó, régi főtere, régi én... ,..
a város átépült, a szökőkút szobrát áthelyezték kisebb térre, kisebb talapzattal...
a közelünkben van, pár méterre tőle egy pad , ott szoktam ücsörögni
s nézegetni e régi szobrot is:
......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése