Sonkodi Rita kiállitások Makón

2011. ápr. 15.

ki/állítás 1.

a Városháza galériába megyek, Sonkodi Rita kiállítására.

Évekkel ezelőtt fedeztem fel magamnak a festészetét, még a Múzeumban, több kép közül jegyeztem meg az övéit: különlegesen finom, cizellált, nagyon nőies olajfestményeit, amik témájuknál fogva is ódon, nosztalgikus hangulatot árasztottak, mégis modernnek hatottak...

Aztán véletlen, egyszer Szegeden jártamkor, betévedve a Démász kiállióterembe  láttam tusfestményeit

Úgyhogy most már tudatosan mentem a galériába,  szép festményeket keresve...

Találtam is! FOTO

 Rögtön, ahogy beléptem, szemembe ötlött ez a rajz, a feliratával is nagyon nekem szólón: "Öregséged koronája a méltóság" (Cicero)

Ezt megjegyzem! a képpel megnyomatékosítva könnyebb lesz.

(bár a képen az "öregséget" nem is találom, csak a "méltóságot"... (máris kitörölte?)

 A megnyitó köszöntőjében  visszautal (osztálytársam- mint városi képviselő!) a festőnő makói gyökereire! A nagyszülő: a Sonkodi házaspár városunk legendás orvosházaspárja, igazi, lelkiismeretes orvosok "... két fiúval,  nálunk pár évvel voltak csak idősebbek. A fiatalabb pár évfolyammal feljebb, de egy időben is jártunk a gimnáziumba. Volt is egy nyári kirándulás, amin részt vettünk, én elsősként, ő már végzősként, rá is csodálkoztam, hogy  már borotválkozik, hát már "férfi"? Meg az is megmaradt bennem, hogy a "Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúkakat" dudorászta közben....A feles hegedűmet tőlük vettük meg, amikor elkezdtem hegedülni kisiskolásan, aztán évekkel később, (akkor már hegedültem a gimink zenekarában),a gimi melletti park befagyott jegéről korcsolyázásból jőve, meg is említette, hogy utólag mennyire sajnálta, hogy ő nem nem akart hegedülni tanulni...

Hát belőle is orvos lett, méghozzá orvosprofesszor,(mint ahogy a bátyjából is),de a művészet iránti vonzalma megmaradhatott, láttam tőle is különleges, egzotikus festményeket jópár éve, most meg a lánya, lám...hivatásos festő... Itt van ő is, az egész család, s látom az unokákat, azaz a festőnő gyerekeit is , boldogan szaladgálva, a festmények között, (talán ők még azoknál is szebbek...) be is irta egyikük a vendégkönyvbe, hogy tetszenek neki a képek...

nekem is, de egyszeri kétszeri végignézés után már nem mondanak újakat...
talán most a kiállitásmegnyitó - mint társasági esemény- maga sokkal beszédesebb... azt szemlélem... egy idő után, a képek helyett

de/és valahogy kivülérzem magam.a többiek is, nem is a képeket nézik már, hanem egymást nézve, beszélgetnek. ki is megyek előbb. kiállitva magam... majd lehet, hogy még visszatérek, amikor csak én meg a rajzok lesznek jelen... engem valahogy zavar a két szint (a művészet és a valóság) keveredése... Vagy-vagy....

a képeket illik/kell nézni, de az embereket már nem annyira...

igen, majd, talán visszajövök, ha üres lett a kiállitóterem, a képekhez.... és patinás felirataik életbölcsességéhez...:

 "Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik"

(Marcus Aurélius)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 kiállitás/2.a napokban: a múzeumban:

pompás épületek között járkálhatunk, olyan ez mint egy utazás, nagyon jól állnak egymásnak a képek a múzeum falain, és csodás hogy pár lépés gyaloglásra van itt egymástól minden... Fertőd, Budapest (opera, zserbó) Milano..hogy most csak a szemlyes ismerős helyeket emlitsem

utazom én is, gyalogosan, kényelmesen...különösen azokat a képeket élvezem, ahol már jártam valamikor
Fertőd egyetemi kirándulás... csoporttársak, barátnők.a fertődi kastély ablakából kihajolva.... fotók jutnak is eszembe, ugyanezzel a keritéssel


a Zserbóban is voltam egy párszor, külföldi rokonok, nagybátyám... ..aztán már Ausztráliából küldetett egy ideutazó ottani barátjával két zserbó feliratú fadobozos csokit, kislányomnak is...

az opera, ahol legutóbb a lányommal Gounot Mephisztofeléjét láttuk, van is képünk a lépcsőn, de a Varázsfuvolát is itt korábban egy tvs cimboraszereplés záróakkordjaként, és még jóval előbb egy balettot anyuval (ki elesett előadás előtt de legalább az orvosi ügyelet felől is megszemlélhettük a terepet, egyébként itt volt prim hegedűs korábban anyu unokatestvére, Bagyó Lili, és még korábban itt énekelt a kórusban az apukám még egyetemistaként...

Milánót csak átutazóként... megvan a kalandos története, de ezt most hagyjuk....

és itt épp engem fotóztak, amint belemerülök, majdnem épülök az egyik képbe

idő nincs, van egy antik óra a falon, az is festmény...de nem is érdekes mit mutat, a képek időtlenek

(a festőnőn se látszik az idő múlás ,a múltkor még szaladgáló lányocskái szinte felnőttek közben , a család, apa, nagybácsi, feleségekkel épp úgy vannak jele mint 5 éve... és a nagyszülők emléke is...kár hogy ők már nem lehetnek itt

dehát az élet rövid csak a művészet nem

ars longa vita brevis

de emlékezmi lehet, mégha a megnyitó szép zenebetétje, két hegedűn,   a feledés címet is viseli..

míg élünk nem feledünk...kedves és jó orvosok, emberek voltak ,...igaziak...


(és igen, az emberek "igaziak", nem a képek, s a képekben is vagy legalább mögöttük az ember...)

vagy mégse? (ha már alkotott, az amit....? :