2017. január 11., szerda

mindjárt 74

Mindjárt 74

ha hozzávesszük a fogantatást
három hó híján 75
mióta itt vagyok
és hagytam e nyomot

lányom 32
unokám 4
ha összeadom 36
éveim számának fele se
de milyen jó hogy
továbbadódott
DNSeim fele
negyede

de mit én nem tettem meg
nem háríthatom rájuk sem

itt vagyok 74 évesen
életem vége felé
s mégis oly tétován
mintha az elején
pedig mögöttem
már mennyi év
és borítani fogja
mind a feledés

majdnem háromnegyed évszázad
sok év, a huszadikból 57
jaj '943 mikor születtél

te kedves szőke kislány
mosolygó naiv
hová lettél…
már csak sárguló
fotókról tekintsz

s jaj ifjúságom
nyaraim, szerelmeim
odalett minden
tanuló tanító évek
kemény évtizedek

féltő gyerek
fáradt feleség
gyerekszülés
aggódó anyaság
majd a nagymamaság

itt sorakozik mind
felém int

s én is köszöntöm őket
immár 74éves vénasszonyként
köszönöm mindnek
kit illet
hogy lehettem
ez is s az is

de már nincsenek illúzióim
előre de visszafelé se
mielőtt végleg lelépek
éltem zsúfolt szinpadáról
a semmiségbe

de azért köszönök
mindent
mindenkinek
még magamnak is
hogy élhettem eddig
s kérem istent
hogy éltessen
még egy
darabig

ha így lesz
köszönöm
előre
ezt is

s majd igyekszem
meghálálni

mint a többit


jan 10







47 megjegyzés:

  1. Kívánom a legjobbakat,
    boldog születésnapot

    VálaszTörlés
  2. M.V.K.Én is kérem Istent, hogy éltessen, még sok évig családod szeretetében és jó egészségben!

    VálaszTörlés
  3. M.B. ne elmélkedj korodon,nem érdemes

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egy osztálytársnak mindig igaza lehet, meg előjoga e kérdésben...de azért egyszer egy évben nem árt elmélkedni a korunkon, azaz az életünkön... s mikor ha nem a a születésünk évfordulóján! Nem?

      Törlés
    2. R.M.T. Sőt! Nem árt rápillantani az "órára", mennyi időnk maradt még, hogy a legfontosabbakat elvégezzük...

      Törlés
    3. Hàt igen.de nem tudhatjuk mennyi.... csak hogy jóval kevesebb mint az eddigi...

      Törlés
    4. J.M. Judit Martinkovits
      Nagyon sok szép verset, nevetést, mosolyt, boldogságot családoddal , közel és távolban egyaránt:) szerettel:)

      Törlés
    5. nagyon szépen köszönöm, mindezt, pont :)

      Törlés
  4. L.GY. Isten éltesse sokáig!

    VálaszTörlés
  5. B.N.M.A. Berger Nándorné Máté Anikó
    Julika! Boldog születésnapot, jó egészséget kívánok!

    VálaszTörlés
  6. A.B. B. Meg sok-sok szuletesnapot kivanok!

    VálaszTörlés
  7. A.Á.Boldog SzuleTesnapot Kivanok Sok szeretettel.

    VálaszTörlés
  8. R.SZ. Isten éltessen még jó" darabig"--sokáig!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen (a kedves módositást 😉

      Törlés
  9. ZS.M.SZ.Isten éltessen sokáig, na és boldog születésnapot Julika! 🙂

    VálaszTörlés
  10. É.A.Sok boldog születésnapot kívánok! 🙂

    VálaszTörlés
  11. H.A. Kedves Julika, Isten éltessen még sokáig erőben, egészségben!

    VálaszTörlés
  12. N.Á.Egészséget, boldogságot , hosszú, szép és elégedett életet kívánok, hogy még sok évig köszönthessem, és a megosztott sorait olvashassam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. újra köszönöm, Ági, igazán kedves vagy és figyelmes... mint mindig !

      Törlés
    2. K.T.L.É,Ági nagyon szépen megfogalmazta, amit egy születésnaposnak csak kívánni lehet. Julika! Én elsősorban nagyon jó egészséget kívánok, és hogy még sok ilyen szép verset olvashassunk Tőled. Szeretem nagyon a különleges verssoraidat, sokkal jobban élvezem, mintha tele lennének rímekkel. Kívánom, hogy gyűljenek szép számmal, hogy egyszer kötetbe rendezhesse Timi lányod!

      Törlés
  13. D.ZS. Isten éltesse sokáig, Tanárnő!

    VálaszTörlés
  14. Z.J.Boldog születésnapot kívánok.

    VálaszTörlés
  15. Á.K.Isten éltesse tanárnő! Boldog születésnapot kívánok!

    VálaszTörlés
  16. Mária Barta
    Nagyon sok boldog születésnapot kívánok!! 🙂

    VálaszTörlés
  17. N.S. Boldog születésnapot kívánok! 🙂

    VálaszTörlés
  18. Á.A. Nagyon szep verset irtal, egy tehetseges csalad!!!!! Megegyszer gratulalok.... egy oreg ovodastarsad.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kösz drága óvodástársam! 🙂 (a másik jelzőt hagyjuk!!! 😉

      Törlés
  19. K.M. Boldog szülinapot kívánok és még jó néhányat erőben, egészségben éljen meg Tanárnő!

    VálaszTörlés
  20. G.SZ.Boldogságot és jó egészséget kívánok, Tanárnő!

    VálaszTörlés
  21. É.G. Boldog szuletesnapot, Juli!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm Évi! (de nincs mese, mára beléptem a 75.-be)

      Törlés
  22. I.N. Isten éltessen ,hogy sokáig számolgathasd éveidet!

    VálaszTörlés