2017. január 19., csütörtök

korok és életkorok.... egybeesések és anomáliák

a Márai naplót már napok óta befejeztem... akartam valami összegzést írni, a korbeli megegyezésekről

közben 74 lettem, ő akkor kezdte írni ezt a most olvasott naplóját *
ami egybeesik 1974-gyel, amikor meg én még csak  31 (kb mint most a lányom)

az érdekesség az, hogy több az életkorbeli egybeesés.... mint a korbeli reflexióké

(most érdekes lenne összevetni ebből a szempontból az én akkori (1974-) gondolatvilágomat lányom mostaniéval? persze korháttértől függetlenül...de lehet-e ...erre még visszatérek esetleg

persze az is lehet, hogy fiatal korában az ember még jobban el van  foglalva magával (az én esetemben legalább is, mert elég kevés legalább is a naplómban a korra utalás)

az öregségnek meg  úgy látszik vannak örök - kortól független -  princípiumai (persze kéne lenni a fiatalságnak is...)

ez bizonyos szempontból megnyugtató, de tartalmát lényegét tekintve a megerősítés ellenére is elég nyugtalanító (vagyis ha én pesszimistán látom ezt az öregedési kérdést vagy legalább is aggályosan, szkeptikusan... mondjuk inkább ambivalensen...és pl Márai is, akkor nincs mentség ill. menekülés. U.i. nincs hova.Ne hazudjunk. (én sose tudtam, nem is akartam,  de a fiatalabb környezetem olykor , most elvárná... ne legyek letargikus, ne mondjam ,, hogy öregasszony vagyok, mert nem. Mondják ők, kívülről... De, igen!( Csak szeretném, én is, persze, ha nem így lenne. De nem bújhatok vissza a fiatalabb bőrömbe. pedig néha de szeretnék újra gyerek lenni! DE nem második gyerekkorbeli, persze...

----

*
74

öreg vagyok a változáshoz  93.o

megöregedtem,De még mindig van kedvem élni és írni, olvasni. Emberekhez már nincs kedvem.  100

szeptember 30. Szeptember végén. "Még zöldell a nyárfa az ablak előtt."... De mindenen az öregség árnyéka. Öreg szemmel már nem látni a színeket, csak a félhomályt. 105.

október 20. Vénség, megújult csecsemőség: fogzás 116

november 3.A halottak. Mécsest gyújtok, életemben először. Valószínűleg, mert öreg vagyok 118

december 1. reggel a Példabeszédek... Igaz, hogy egyszer mindennek rossz vége lesz. De "addig" - milyen érdekes ez az egész! 130.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése