2018. március 14., szerda

Stephan Hawking hiánya

reggel az okostelefonomon ezt a fotót látván megelégedéssel konstatáltam, milyen jól néz ki Stephan Hawking, s csak aztán olvastam döbbenettel az alatta álló szöveget, illetve  a két évszámot kötőjellel elválasztva (1942-2018)

a zseniális fizikus (kortárs) -megcáfolva orvosai 21 éves korában mindössze 3évre korlátozott korlátolt életkilátási jóslatát -  most halt meg ... hatalmas és csodálnivaló életművet hagyva maga után... Bár mint szerényen ő állitotta:

"Az ismertségemet nagyrészt a betegségemnek köszönhetem: az embereket lenyűgözi a kontraszt a fizikai és a szellemi képességeim között. Nos, az tényleg egyértelmű, hogy testileg rokkant vagyok. Hogy zseni vagyok-e, az már sokkal inkább vitatható” – mondta önironikusan az állapotáról és hírnevéről."


a halálhirt három gyermeke jelentette be, mert szerencsére utódokat is hagyott...

"Nagyszerű tudós és rendkívüli ember volt, akinek munkája és öröksége sokáig élni fog. Bátorsága és kitartása zsenialitásával és humorérzékével világszerte megihlette az embereket. Egyszer azt mondta, »nem lenne valami nagy az univerzum, ha nem lenne olyan emberek otthona, akiket szeretünk«. Örökké hiányozni fog nekünk" – írták közleményükben gyerekei, Lucy, Robert és Tim.

ők ezt írták "örökké  hiányozni fog nekünk

......


(nem tartozik szorosan ide, de ma reggel éppen e kérdőmondatra ébredtem: Hol hiányzunk? ---utána láttam e fotót és olvastam a nekrológban a gyermekei mondatát (Örökké hiányozni fog nekünk)

azért elgondodlkodtató...

igy együtt is

rögtön megválaszoltam illetve továbbvittem  magamban a kérdés: hol hiányzunk

Ott kell lennünk,
ahol hiányzunk.)

ameddig tudunk... ha hiányzunk

s bár van aki az egész emberiségnek hiányozhat...bár a tanitásai megmaradnak...

mégis, személyében, akkor is leginkább a leszármazottainak)








2 megjegyzés:

  1. Ezt olvasd el:https://zoom.hu/hir/2018/03/05/bornirt-fegyelmezessel-es-hazaszeretettel-tomik-a-negyedikesek-fejet/
    Magyarországon ilyesmik jelenhetnek meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem olvasok ilyeneket...de belenéztem, borzasztó az a "tankönyv", minden szempontból (szerencsére az unokám még csak óvodás, remélem ,nem ebből kell majd tanulnia)...de szerintem a fotó véletlen került oda, illetve nem konkrét illusztrálásként, pont fölötte a kérdések általánosságban kapcsolatosak a tudományos munkával (egyébként S. Hawking tanitásai egy részét - amik tényleg elég elborzasztóak vissza is vonta) (fekete lyukak)kiváncsi lennék milyen ismeretterjesztő könyveket csinált a lányával... lehet, hogy nem adnám azt se az unokám kezébe(?), bár speciel az Univerzum nagyon érdekli (saját szájából hallottam ezt a szót is:)
      (egyébként néha nekem is volt olyan érzésem, mintha ijesztgetni akarna a föld kilátástalan sorsával kapcsolatban pesszimista jóslataival...)

      Törlés