2018. március 31., szombat

főpróba

már megint mintha
főpróbát tartott volna
velem a halál
megújuló görcs a combban
felállva múlik
leülsz újrakezdi
de még jobban
kiver a veríték
és le- tetőtől talpig
s felfordul mindened
reszkető tested
az egész életed
benned romokban
lám ennyi volt csak
ez a semmi
utána kapnál
de moccanni se bírsz
nem hogy menni
mi lesz ha ez itt 
tényleg
a véged
aztán mégsem
elmúlik a sehogylét
szabadon lélegzel
úgy látszik
nem sikerült a főpróba
még
gyakorolni kell tovább
a meghalást
bár hallottam olyat is
ha rossz a főpróba
jó lesz az előadás
és fordítva
de a rendező hova lett
meg kéne beszélni a dolgokat
viszont szóba se áll veled
amúgy épp nagypéntek van ma
meg peszachi széderest
azaz utolsó vacsora
de én nem feszíttetem
meg magam
sehogysem
júdásaim
észre nem veszem
sem a barabásmentő
tömeget
bár állva halok meg
majd mint a fák
ha tényleg s végleg
eljön az ideje
addig meg
add ó istenem
hadd próbáljam
inkább az életet
nem megy
elég jól
az sem

nekem

2018. 03 30

2018. március 30., péntek

átmenet nélkül


ránkrobbant a nyár
a tavaszt átugorva
utána tél jön
átmenetek nincsenek
szélsőségekben élünk

2018. március 28., szerda

most esett le...

A fb-on olvastam az előbb..

Garaczi László osztotta meg ezt az Örkény egypercest ott:


Én már ismertem ezt az írást jóval korábbról... De most döbbentem rá igazán, hogy akkor miért is szöktem én meg a pesti óvoda kapujából, miután hazatértünk Theresienstadtból, a deportálásból, 1945-ben ... (én még 3 se voltam )

Hanem ez az Örkény mindent tudott?!!!



2018. március 27., kedd

töredezettség

párszavas mondatok
töredezett szavak
megtorpanások
kihagyások
elnémulások
újrakezdések
felbukások
feltápászkodások

csupa folytonossághiány
aztán a legvégén
staccattók után
ritenuto
decrescendo
pianissimo

generalpusa


2018. március 26., hétfő

(mert) kell(ett) egy (vándorszinész)csapat (is)

igen, feltétlen, kell, ez a  lényeg a Vándorszinészek c. film elejétől végéig
folyton ez a leitmotiv bujkált a gondolataimban na meg a Sándor Pál 
e legújabb filmjében is

a vándorszinészek közt, akiknek élete és a színészet  , az élet és a játék egymásba mosódik, és a lényege az, hogy együtt..

hiába is törekszenek a kőszinház és Budapest felé...(akár Csehov Három nővére Moszkvába...)

ők együtt... élnek s játszanak

változatos helyszíneiken, erdőben réten, pajtában, kastélyban, ahol s ahogy épp adódik

és vajon van-e olyan kőszinház  Budapesten, aminek a látványa felért volna  ezekkel a gyönyörű évszakonként változó és olykor viszontagságos, mert vacogtató, de vadromantkus gyönyörűséges helyekkel, amiket még elbűvölőbbé, költői szépségűvé stilizált az ihletett operatőr: Garas Dániel

nem hiába mondogatta a rendező, évekig, hogy márpedig ő a Garas (értsd Garas Dezső) nélkül nem csinál többé filmet, akkor még nem gondolt kedvenc színésze (Minarik!) kiváló operatőr fiára...

és az ismert színészek (Gáspár, Rudolf, Hegedűs D)

mellett a felvillanó szép és tehetséges fiatalok...

az ő nevüket is meg kellett nézni a címlapról, és lehetőleg megjegyezni



és a végén, a panoptikummá zárt, a filmvászon közepére lekicsinyített csoportképük, s mellette a leúszó stáblista mögött a sláger, amire már korábban felfigyeltem , de itt és most megemelt jelentést kapott és hatást ért el:

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni. 
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak. 
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak. 
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni
Kezdjetek szeretni,...

Megint megnevettetettve és megrikatva, érzelmekkel túlcsordulva  s utolsónak hagytam el a termet





2018. március 25., vasárnap

nem fikciót

Nádasnak elege lett a fikcióból...hallom egy régebbi rádióinterjúban, a  (frissen Aegon dijas Világló részletek)  önéletrajzi regénye kapcsán, ami természetesen NEM fikció... Pontos, amit ír, és persze levéltárakban, házi levélarchivumban,, könyvtárakban, adatközlőktől kutakodott előtte, amikkel kontrollálta asszociativ emlékfoszlányait, - érzeteit

alig várta hogy ezeket írhassa, és úgy érzi az 50 év írói működésében a fiktív történetek írása csak előgyakorlat volt ehhez...)A Párhuzamos történeteibe már bele is szüremkedett az önéletrajzi sajátság  muszájként)

Pontos  és hiteles amit ir, de persze nem adatszerű, hiszen ő igazi író, aki történeteket mesél, ha az épp a saját élettörténete is (szigorúan gyerekkorig) adott esetben 56-ig. Szerinte már 4 éves korra kész egy ember, tudatilag és az a lényeg, ő azt is ábrázolja, És úgy a saját életét, saját gyerekkorát , hogy abban benne van a kor i s. az én- ben a mi ...mert ezt ő mindig is így gondolta, hogy az én nem cxak én... hanem mi is...

alig várom,  hogy elolvassam; az ő (gyerek)kora az enyém is, a "miénk" tehát...

a saját családját nem kímélte  , mint mondja  akár élnek akár holtak, kicsit tart is attól, hogy majd a másvilágon esetleg némely családtagja furkósbottal várja s leüti, de az se baj, mert legalább hősi halált hal az irodalomért (másodszor is meg lehet halni?,,,szerintem máris halhatatlan)


------

nos , némi kaján örömmel és megelégedéssel és gőgös nagyképűséggel szerénytelenül  állapítottam meg, hogy megspóroltam 50 évet :) persze ez ónirónia is, meg védekezés., felmentési gesztus
(?)

levéltárakban már én is kutakodtam, otthoni levelekben is...  csak össze kellene rakni a mozaikokat,

én mindig is idegenkedtem a fikciótól, és mindig is sokkal izgalmasabbnak tartottam a megtörténteket mint a kitaláltakat, persze könnyű ez úgy, hogy az embernek semmi érzéke a kitalációkhoz  is, és földiesen ragaszkodik a valósághoz (bár az éggel együtt - de a megtörtént realitás ok talaján)..

azért jó lenne már 50 évnyi semmi épitmény  után valamit felépiteni a szanaszét heverő tégláimból...)

(sötétlő részleteket megvilágitani)

2018. március 24., szombat

ötödik évszak

jeges hideg vesz körül
tél vagy tavasz neve sincs
ötödik évszak ez már


de mikor lesz nyár



2018. március 22., csütörtök

szegény nagyapám..

szegény nagyapám

nem akart teher lenni
a családján
betegen

s most levehetetlen
teherként nyomja
a szívemet
régi újságban
megtalált
búcsúlevele

jaj nagyapám
hát nem tudtad volna
megvárni unokád
hogy megszülessen
s megvigasztalhasson
talán

hogy aztán te őt
apja, fiad meggyilkolásán
vagy együtt egymást
ha egyáltalán lehet ilyenre
vigasz...



jaj, szegény  apám
s nagyapám...

....

(s jaj nagyapátlan
apátlan 
szegény
magam

de jó hogy
van lányom s 
fiúunokám

ez vigasztal

életem alkonyán



2018. március 20., kedd

kilátás(talanság)ok márciusi télből

majd ha tényleg tavasz lesz
és elolvad a márciusi hó

és az emberek nem
gyűlölködnek
tovább

mert rájönnek
hogy szeretni jó

majd ha lekerül róluk
a téli kabát
és szívükről a jégpáncél

az lesz csak a szép világ

jaj de addig még hány fagy
hány szitkozódó durva hang
ami bánt

s egyáltalán
eljön majd
egy igazi tavasz

vagy ez a havas-szeles-jeges
zimankós márciusi tél
marad

áprilisra is

sőt a szívek jégpáncélja
ott legbelül
nyáron és őszön át

vagy jön egy kis felbolydulás
és utána megint csak

"tél és csend és hó és halál" ?




2018. március 19., hétfő

kacagj....

vagy megjött a humorérzékem
vagy egyre több dolog
támad körülöttem
amin nevetnem kell

inkább mint sírni

bár messziről kacagás és
zokogás
egybehangzik

.................................









2018. március 18., vasárnap

vendégkocka (akarom mondani -szöveg)

NEKEM EZ A KOCKA
Turi Tímea
(Civilekről írók, 20.)
Egy könyvkiadóban dolgozom. Budapesten, a VIII. kerületben, a Dankó utcában, egy kocka alakú betonépületben. A Dankó utcának nincs jó híre, de én nagyon szeretem. Nekem ez a kocka a béke szigete. Bejövök reggel, bekapcsolom a számítógépet, megnézem, melyik könyvvel mit kell csinálni, hogy időben megjelenjen. Ha már bent vagyok, minden jó. Otthon is jó. De amíg beérek, addig nehéz: ha véletlenül belenézek a buszon az előttem ülő újságjába, vagy ha nem kapom el tekintetemet időben a nagy kék óriásplakátról. Mert akkor elönt a szégyen.
Szégyellem magamat, hogy nem beszélek. Pedig nem igaz, hogy ez diktatúra. Nem igaz, hogy nem mondhatnám el, ha valamit máshogy gondolok, mint a hatalom beszéde. A helyzet bonyolultabb: elmondhatom, csak éppen nem fogják hallani. Vagy azok hallják, akik úgyis ugyanígy tudják. Akik meg máshogy tudják, mást fognak hallani, vagy másmilyennek hallják, amit mondok.
Civilnek lenni: kívül maradni. A hatalom, amelyik nem magától különböző politikai erőkben látja ellenfeleit, hanem a civileket nevezi ki ellenségnek, az elnyomó. Ha azt mondják, hogy nincs honnan kívül maradni, ha úgy tesznek, hogy ne is legyen, akkor nincsen szabadság. Pontosabban akkor ez a kívül belülre kerül: ott kell hordozni, vagy ott kell megteremteni. Nekem ez a kívül belül lett a kockán. Ha kinézek az ablakon, látom, hogyan nyaldossa a sziget partját a tajték.



http://magyarnarancs.hu/civilekrol_irok/nekem-ez-a-kocka-109911



------




2018. március 17., szombat

Nagyapám és Kosztolányi Március-a


"Kosztolányi Dezsőnek a budapesti Március páholyba szóló felvételi kérelmét 1915. december 20-án olvasták föl, amit a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy felé dr. Gonda Jenő titkár jelentett"

dr Gonda Jenő titkár...azaz a nagyapám.

http://biografus.blog.hu/2016/02/21/kosztolanyi_dezso_talalkozasa_a_szabadkomuvesseggel


ezt tudtam már jópár éve is  ebből a z MTA tanulmányból, itt is Berényi Zsuzsára a szerzőre hivatkozik a blog  írója, (ki később könyvet is jelentetett meg Kosztolányiról) és szerencsére többet írnak magáról a Március páholyról is melynek titkára a nagyapám ill. tagja lesz Kosztolányi.

a páholy neve nem véletlen ... eredetileg Március 15 - a neve egyenesen, és ez rávilágít a tagok 48-as hagyományaira, kultuszára *

köztudott az is, vagy az kellene, hogy legyen,hogy magukat magyarnak valló zsidók, milyen nagy számban és lelkesedéssel vettek részt a a 48-as forradalomban (ismeretes Haynau megjegyzése, hogy nélkülük nem is lehetett volna végbe vinni a forradalmat úgy, ahogy..)

Kosztolányi családjában ismeretes a 48-as hagyományok őrzése...

Büszke vagyok arra, hogy amellett hogy végül is a nagyapám vetette fel Kosztolányi-t a Március páholyba ill. javasolta felvételét...

amit sejtettem is, hogy a nagyapámnak nem csak az "ősmagyar" bajsza, hanem a gondolkodása is mennyire gyökerezhetett a magyar forradalmi hagyományokban lépten- nyomon bebizonyosodik , (a demokráciáért harcolt, a Belvárosi Szabadelvű Demokrata  Kör igazgatósági tagjaként is,demokratikus szabad és titkos,  általános választójogért,   részt vett a Radikális Polgári Párt szervezésében is  - már korábban -  (később ügyésze) -korabeli lapokban nemrégiben bukkantam ezek nyomára))

hogy csalódnia kellhetett  később nem csak a fiának (l korábbi bejegyzésem) szinte törvényszerű

de hogy ezeknek a (szabadság) eszméknek hive maradhatott , amik a páholy jelszavai is voltak

GONDOLATSZABADSÁG! SAJTÓSZABADSÁG! VILÁGSZABADSÁG!

abban egészen  biztos vagyok,

magam vagyok a garancia rá mert tovább is örökithette...

s remélem, és úgy tűnik,  én is tovább lányomnak, s ő a fiának... és igy tovább...

mert bármilyen nehézségekbe is ütközik minduntalan bármiféle szabad gondolat, csak igy érdemes, csak igy lehet...

szabadon és nem bezárkózva. (Petőfi is a világszabadságért küzdött, élt És halt,)

----

*
"Berényi Zsuzsanna Ágnes kutatásai alapján tudjuk, hogy a Március páholyt 1909-ben létesítették a Petőfi páholy azon tagjai, akik számára utóbbi túlzottan radikális irányúnak mutatkozott. „Az új páholy névválasztása mutatja, hogy ennek a tagjai sem voltak éppen maradiak, hiszen Március azonnal a 1848-as forradalom kitörésének napját, március 15-ét juttatja eszünkbe. Egyes korai iratokon a páholy nevét csakugyan Március 15-eként jelölték. Az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra történő emlékezést jelzi – tehát feltevésünket megerősíti – a (!) páholy jelszava is: Gondolatszabadság, Sajtószabadság, Világszabadság!” "



**"A páholyt 1909-ben a Petőfi páholyból kivált tagok létesítették, mert számukra a Petőfi páholy irányzata túlságosan is radikális volt. Az új páholy névválasztása mutatja, hogy ennek a tagjai sem voltak éppen maradiak, hiszen Március azonnal az 1848-as forradalom kitörésének napját, március 15-ét juttatja az eszünkbe. Egyes korai iratokon a páholy nevét csakugyan Március 15-eként jelölték. Az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra történő emlékezést jelzi, tehát feltevésünket megerősíti a páholy jelszava: Gondolatszabadság, Sajtószabadság, Világszabadság!"


"Nevéhez és jelszavához méltóan a páholy már 1909-ben, az alapítás esztendejében a szabadkőművesek között máig is vitatott kérdést, a női egyenjogúság ügyét támogatta. Az Országos Nővédő Egyesület gondjait is megvizsgálták a páholy összejövetelein." ..."Támogattak mindenféle haladó intézményt. A Március páholy többek között alapító tagja lett a Tanítók Szabad Egyesületének. " "Mint ezt a szabadkőművesi alkotmány előírja, politikai párthoz nem csatlakoztak, de a választójogi harcra, vagyis az általános, egyenlő és titkos választójogért folytatott küzdelemre szövetkező “profán" szervekkel összefogtak. Május elsejének a megünneplését a szabadkőművességen belül a Március páholy kezdeményezte. Ez a páholy úttörő módon támogatta azt, hogy nőket is vegyenek fel a szabadkőművesek közé. Az angol rendszerű szabadkőművesség még ma sem fogadta el ezt a javaslatot. Képzelhető, hogy a század első évtizedeiben milyen nagy megrökönyödést keltett ez a nézet." 
 térjünk vissza Kosztolányi Dezső szabadkőművesi életútjához! A Március páholyban tehát felolvasták a felvételi kérvényét, mint ezt dr. Gonda Jenő titkár 1915. december 27-én, formanyomtatványon a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholynak intézett jelentésében közli. 
Születési helye és időpontja: “Szabadka, 1885. márc. 29." Foglalkozása: “író. A ’Világ’ belmunkatársa." Lakhelye: “Bpesten, I. Fehérváry út 15/a." A Nagypáholynak 45/1915. szám alatt elküldött jelentés bal oldalán ceruzával két név olvasható: Bakonyi Miksa és Bálint Lajos.
A szabadkőművesi szokások közé tartozott ugyanis, hogy a felvételre jelentkezőket a páholy választott vezetője, az úgynevezett főmester több (általában három) szabadkőművessel megvizsgáltatta, hogy minden szempontból megfelel-e a szabadkőművesi tagság követelményeinek. Ezeket a megbízottakat nevezték “kutatóknak". Kosztolányi Dezső esetében tehát erről a két kutatóról maradt írásbeli feljegyzés. A főmester ebben az évben Ranschburg Viktor volt, az Athenaeum igazgatója. A szokásoktól eltérően nem ő, hanem dr. Bakonyi Kálmán, a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy helyettes nagymestere írta alá a kutatói megbízást. Ennek keltezése 1915. december 30.
Az egyetlen fennmaradt kutatói jelentést Bakonyi Miksa, a legradikálisabb belső terjesztésű szabadkőműves lap, a Dél szerkesztője írta. Ajánló sorainak választékos kifejezései, szabadkőművesi fogalmakban gazdag szövegezése gyakorlott újságíróra vall. Így szól az ajánlás:
Kedv.: Nm.: tv.:em!
Örömmel jelenthetem neked, hogy keresőben igen értékes lánczszemet látok. Karakteres, korrekt, igen talentumos és tartalmas ember, aki díszünkre fog válni. A legmelegebben ajánlom.
Üdvözöl igaz szeretettel
Bakonyi Miksa
916. jan. 1.
A többi, fenn nem maradt ajánlás is kedvező lehetett, hiszen 1916. február 7-én ünnepélyes összejövetelen felvették Kosztolányi Dezsőt is a páholyba. (...) 
(...) Az ünnepi alkalomra 1916. január 31-én kelt körlevelében a “főmester" és a “titkár", tehát Ranschburg Viktor és dr. Gonda Jenő aláírásával a következő szöveggel hívták meg a szabadkőműveseket:
MARCIUS ¨
I
Budapest kel. 19    16
31
Szer.: Tv.:!
Páholyunk 1916. évi február hó 7-én, este pont ˝8 órakor a páholyház I. sz. nagytermében
felvételi diszmunkát  tart, a melyen Cserna Andor, Engl Arthur, Herodek István, Dr. Kertész Sámuel és Kosztolányi Dezső keresőket fogjuk a szks.: szövetség és a Március ¨ .: tagjaivá avatni.
(...)
Tvi.: szer.: és üdv.: az e.: sz.: sz.:
TITKÁR FŐMESTER.
(...)
Kosztolányi szabadkőművesi tevékenységét irodalmi munkássága során fejtette ki. A lapnál és más írásaiban. Ennek elismerése volt az, hogy 1916. december 18-án “második" fokba, az úgynevezett “legényfokba" avatták. A szabadkőműveseket ugyanis munkásságuk alapján, ismereteiknek megfelelően, hagyományos és szigorúan meghatározott szertartások közepette a “magasabb fokba avatják". Kosztolányi Dezső esetében nyilván irodalmi működését ismerték el az avatáskor.
1916. december 12-én körlevelet küldtek szét a főmester és a titkár aláírásával. Ebben értesítették a szabadkőművesi páholyokat, hogy 1916. december 18-án “másodikfokú" munkát tartanak, amelyen Engel Arthurt, Herodek Istvánt, dr. Kertész Sámuelt és Kosztolányi Dezsőt legényfokba avatják. Az ilyen avatási “munkát" második fokban tartott munkának nevezték.
Az értesítés még azt is tudatja, hogy a felvétel után “mesterértekezletet" tartanak, amelyen többeket avatnak a harmadik, legmagasabb fokba. Az értesítés így szól:
MARCIUS ¨
XII
Budapest keletén 19    16
12
Szer.: Tv.:!
Páholyunk f. hó 18-án, hétfőn este fél 8 órakor II. f.: munkát tart, amelyen: Engel Arthur, Herodek István, dr. Kertész Sámuel és Kosztolányi Dezső tanoncttveket fogjuk a legényfokba emelni.
A II.: munka után mesterértekezlet
(...)
A kezes testvérek sziveskedjenek a szükséges nyomtatványokat a titkár tvtől hétfőn átvenni, mert - az idő rövidségére való tekintettel - különben az általuk ajánlott keresők a legközelebbi felvételekből kiesnek.
Tv.:i ü.: az e.: sz.: sz.:
Titkár Főmester.
(...)
Kosztolányi Dezsőnek a második fokba történő avatását a levéltárban található iratok közül abból tudhatjuk meg, amelyben a Március páholy a Nagypáholy számára jelenti, hogy a költőt a 102. sorszámon név szerint anyakönyvezte."
(Berényi Zsuzsa)

2018. március 16., péntek

"A magyar zsidó Lacika története"


ahogy nagybátyám Gonda László (alias Leslie Gonda) leírta és Ausztráliából egyszer nekem elküldte

"Régen volt, de úgy tűnik, mintha ma lett volna... Apám, aki egy ősmagyaros, bajuszos, irodalmi magyart beszélő ügyvéd volt, minden este odaállított maga elé, én akkor épp a térdéig értem. „Mi vagy Lacika?” - kérdezte. Azt kellett kérdésére felelnem - ami jólneveltségemnek alapját képezte-, hogy „ÉN MAGYAR ZSIDÓ VAGYOK!” ebben a belém nevelt hiszemben lettem felnevelve, s ez volt az a hamis, félrevezető eszme, amely sok-sok évig vezette, befolyásolta és kialakította a magamról való hitemet. Sok, sok éves eszmei küzdelmem után, végre, végre, a múlt hosszú, hosszú analízise után, tisztult meg az a valamim, amit agynak vagy agyműködésnek hívnak. Úgy 22 éves voltam, amikor mint táncművész turnézni kezdtem át és át Európa országaiban. Akkor büszke voltam rá, és ragaszkodtam hozzá, hogy a „m a gy a r táncos”nak hirdessenek. Habár szüleim gyerekkoromban hangsúlyozottan magyarnak neveltek, kötelességemnek tartották, hogy héberül folyékonyan tudjak olvasni, illetve imádkozni. Azonban én, a „magyar” táncos, utazásaim alatt azt se tudtam, hol van a zsidó templom, és szégyen, gyalázat, de elfelejtettem héberül olvasni. Meg kell jegyezzem, hogy minden este, az ágyban imádkoztam magyarul, mert hiszen apám tanítása, mely szerint én magyar zsidó vagyok, még élénken élt bennem, hát úgy gondoltam, JOGOM van magyar nyelven is imádkozni. Node aztán, hogy Hollandiában két revü producere, rendezője és szereplője lettem, mikor bejöttek „vendégeknek” a német csapatok (amint Göbbels mondta, hogy „megvédje az angoloktól Hollandiát”!) engem egy magyar honfitársam feljelentett a ragyogóan megszervezett Gestaponak. Minthogy azok a kellemes kihallgatásaim nem idetartoznak, azokról csak annyit, hogy a feljelentés arra kényszerített, hogy karrieremet megtörve, otthagyva két revümet, megszökjek Hollandiából, s visszatérjek hazámba, Magyarországra. Ott a Horthy kormányzó vezetése alatt működő kormányok nem osztották boldogult apám tanítását, csak annak a felét akceptálták, eltörölvén, hogy „Lacika magyar”, helyben hagyták, hogy zsidó vagyok. Magyarnak nem volt szabad éreznem magam, dacára anyanyelvemnek, érzelmeimnek és nevelésemnek – de ami igaz, igaz: zsidónak nem csak érezhettem magam, de a törvény annak nyilvánított. Magyar katona már nem lehettem, csak olyan lenézett zsidó munkaszolgálatos, -illetve kényszermunkás., akinek a rendelet szerint , hogy azzal is hangsúlyozzák, hogy nem magyar, sárga karszalagot kellett viselnie, ami szemmelláthatóan alátámasztotta, hogy az olyan apák, mint amilyen az enyém volt, félrenevelték gyermekeiket. Ahogy az vitathatatlanul bebizonyosodott -ha szembe merünk nézni azzal az igazsággal, amelyet a történtek igazolnak –, azoknak az apáknak volt igazuk, akik azt hangsúlyozták gyermekeiknek, hogy „zsidók”. Tudniillik – mint az szigorúan bebizonyosodott –, hiába mondták sőt hazudták az apák, hogy „magyar zsidók”. Az a bizonyos „asszimilálódás”, amiről néha a magyarok beszéltek, hazugság volt. Ők nem akarták - dacára a tehetséges zsidóiknak,-, hogy azok asszimilálódjanak., beolvadjanak. Annak idején az Európában uralkodó nácizmus „segítette” különböző országokban az addig kissé kevésbé hangosan hangoztatott, de mindig ott lappangó antiszemitizmust. Azok a szerencsétlen, önmagukat becsapó, „asszimilálódott”, mellüket büszkén verő „magyar vagyok” zsidók csúnyán becsapták önmagukat. Mi próbáltuk elhitetni magunkkal, ahogy belénk nevelték, hogy csak a vallásunk zsidó, de katolikus vallású lehet különböző nemzetiségű ember, míg a zsidó vallás szervesen összefügg a zsidó néppel. Azok, akik „kint”, az élet piacán magyarul beszélnek, de bent a templomban héberül imádkoznak, lehetnek az államnak hasznos, tehetséges polgárai, de nem magyarok. Én és az én generációm félre lettünk vezetve. Azoknak a zsidó fiúknak, akiknek nem lábadt könnybe a szemük, mikor a magyar himnuszt énekelték, mint nekem, és olyan százezreknek, akiket a magyar állam halálra ítélt, mikor deportáltatta őket,- ők, akik nem lettek úgy nevelve mint én, és sokan, sokan arra, hogy „magyar vagy Lacika” - nekik, akik zsidónak érezték magukat, s nem tagadták le önnönmaguk előtt -mint sokan közülünk –, hogy zsidók, mint beigazodott , nekik volt igazuk! (...)





























2018. március 15., csütörtök

2018 március 15

hát igen, ezt a napot csak úgy nem lehet kihagyni, átugrani...akármi van, akárhogy van

(akkor se , ha mindig kihasználják aktuális pragmatikus sőt olykor nemtelen ( mondjuk épp kampány)célokra, de ez nem új jelenség a nap alatt--. lásd pl.Petőfi koszorúit Babitsnál ) )

szóval, bár hajnalban felébredtem, de nem kialudva, elkészültem, ünneplőben, kokárdával...ahogy illik...pont úgy, hogy kiértem az utcánk végében rendezett ünnepségre, épp az átrendezésre... a Forgató táncegyüttes táncszinházi műsorára készülődött, s mint kiderült a polgármesteri szónoki beszédet, megúsztam, de a műsor többi részét is, épp hiátus volt...






viszont a táncegyüttes műsora majdnem egy órát tartott, sajnos nem sok mozgással, a zene és szöveg (csupa ismert általam szinte betéve tudott szöveg, gépből jött...) sajnos nem is láttam jól és elégg é (egyre alacsonyabb vagyok(?) s egyre hátrébb húzódom), úgyhogy el is jöttem előbb, még a koszorúzások előtt. a Nap sütött míg ott voltam, persze direkt úgy is álltam....

délután élő közvetítésekben hallottam a miniszterelnök beszédét... felsorolta ki mindenkit kergettünk már el, most már csak "Gyuri bácsi és hálózata" van hátra... s a végén harcba küldte a hallgatóságát, úgy tűnt mennének is... aztán belehallgattam a z LMP- miniszterelnökjelölt  szónoklatába, ő is mondott cifra fenyegető dolgokat a vége felé és jól megmanipulálta  hallgatóságát, sőt meg is eskette!,hogy menjen mindenki szavazni április 8-án (persze rá)

aztán az Opera előtt a diákságot, akik elég nyers hangon közölték, hogy nélkülük semmiit  ne intézzenek, ami róluk szól, de ők majd megoldják, és ígérik is szüleiknek, nagyszüleiknek, sőt utódaiknak, hogy mindent megoldanak  ami Európát és a 21-századot illeti... így legyen, de sajnos nem érezem megalapozottnak a fogadkozást...( később átvonultak a tradicionális Nemzeti Múzeumhoz, az ottani eseményekbe is belenézve, kissé reménytelibb képet kaptam, mégis csak bennük a remény... reményvesztetten is )

lányom mondja délelőtt ők is voltak ünnepségen a PIMben , sőt még beszédet is hallgattak, de állitólag 5 éves unokám a beszéd után odaszaladt a szónokhoz (aki korábban  említette, hogy először 5 évesen volt ilyen ünnepségen...van-e ilyen...)...és unokám  közölte vele bizalmasan, hogy már unta a beszédét...... (hát ilyenek a beszédek! :), meg a szókimondó gyerekek (akár az anyja, 1989-ben...ahogy meg is írta később  a rendszerváltó gyerekek kiadványba:)

de inkább unalmasak legyenek ezek a beszédek  mint izgalmasak és izgatók)

nekem ma egy se tetszett,

de tetszett pl ez a virágcsokor ebéd után a cukiban




sajnos a nap nem sütött, igy a teraszra nem tudtam kiülni a napra, hiába rakták ki a széket (állitólag a kedvemért...ismerve  nap- és levegőimádó szokásaim) később eső is esett, de közben már elkezdett sütni a nap is, és mire hazaértem és kinéztem az ablakon egy hatalmas, széles  szivárvány ivelt előttem a szemközti ház sarkáról

később láttam, mások is feltették fotón  a Bartók iskola épülete felől, meg a Városháza felől, ahol délben az ünnepség volt, de azok diszleteit már leszedték...úgy látszik körbejárta a várost  a szivárvány az égen ...

 jó is lenne ha ilyen virágos szivárványos és békés lenne a jövő

de nem tűnik annak - leszámitva a természeti jelenségeket



bár... már a természetben se lehet bízni... hét végére ónos esőt, hótorlaszokat igér...nem napsütést



2018. március 14., szerda

Stephan Hawking hiánya

reggel az okostelefonomon ezt a fotót látván megelégedéssel konstatáltam, milyen jól néz ki Stephan Hawking, s csak aztán olvastam döbbenettel az alatta álló szöveget, illetve  a két évszámot kötőjellel elválasztva (1942-2018)

a zseniális fizikus (kortárs) -megcáfolva orvosai 21 éves korában mindössze 3évre korlátozott korlátolt életkilátási jóslatát -  most halt meg ... hatalmas és csodálnivaló életművet hagyva maga után... Bár mint szerényen ő állitotta:

"Az ismertségemet nagyrészt a betegségemnek köszönhetem: az embereket lenyűgözi a kontraszt a fizikai és a szellemi képességeim között. Nos, az tényleg egyértelmű, hogy testileg rokkant vagyok. Hogy zseni vagyok-e, az már sokkal inkább vitatható” – mondta önironikusan az állapotáról és hírnevéről."


a halálhirt három gyermeke jelentette be, mert szerencsére utódokat is hagyott...

"Nagyszerű tudós és rendkívüli ember volt, akinek munkája és öröksége sokáig élni fog. Bátorsága és kitartása zsenialitásával és humorérzékével világszerte megihlette az embereket. Egyszer azt mondta, »nem lenne valami nagy az univerzum, ha nem lenne olyan emberek otthona, akiket szeretünk«. Örökké hiányozni fog nekünk" – írták közleményükben gyerekei, Lucy, Robert és Tim.

ők ezt írták "örökké  hiányozni fog nekünk

......


(nem tartozik szorosan ide, de ma reggel éppen e kérdőmondatra ébredtem: Hol hiányzunk? ---utána láttam e fotót és olvastam a nekrológban a gyermekei mondatát (Örökké hiányozni fog nekünk)

azért elgondodlkodtató...

igy együtt is

rögtön megválaszoltam illetve továbbvittem  magamban a kérdés: hol hiányzunk

Ott kell lennünk,
ahol hiányzunk.)

ameddig tudunk... ha hiányzunk

s bár van aki az egész emberiségnek hiányozhat...bár a tanitásai megmaradnak...

mégis, személyében, akkor is leginkább a leszármazottainak)








2018. március 13., kedd

itt a tavasz?...

ma szép nap van
weöres sándorra gondolok
erre a sorára
ami igy kezdődik hogy
ma szép nap van csupa sugárzás
és kutyák az árokparton 
és ezt variálja
ezt a témát
és tényleg most is
majdnem
szép a nap
ugyanigy
és futkosás
és két autó is majdnem elütött
és rám is köszönt valaki
hogy itt a tavasz
túléltük a telet
mit szólok hozzá
tényleg tavasz van?
észre se vettem
bár a bélést kivettem
a kabátomból
még tegnap reggel
mert már akkor is sütött a nap
de aztán beborult és
dörgött és zuhogott estére
és mára szél is kerekedett
de azért
ma szép nap van
és csupa sugárzás
vagyok
meg is kérdezte egy régi tanitványom
tényleg hogy hogy vagyok és hirtelen
nem is tudtam mit  válaszolni
visszakérdeztem magamtól
hogy hogy is vagyok
nem is tudom
de a fő
hogy vagyok 
még
ha már nem is
sugárzón
pláne igy
alkonyfele

de mindenki jól 
érezte magát
a napon
ugye

s rabkocsit nem láttunk sehol
csak befelé nótázom

holnap kiugrom
a töltésre

ha tudok

s még marad
a tavasz





2018. március 12., hétfő

boruch ato - áldott vagy

tegnap reggel erre ébredtem, vagy még nem is ébredtem, hanem álmodtam,dallammal:

boruch ato...

ez minden héber áldás (és mindenre van áldás!) kezdő két szava

áldott vagy te... (a folytatás, amire már felébredtem Adonaj lett volna...az  Örökkévaló, de akinek a nevét, csak úgy nem is mondhatjuk ki)

engem a dallam foglakoztatott, nem akartam elfelejteni

behangoltam a hegedűm, lejátszottam rajta, ahogy még a fülemben maradt, s lekottáztam...

végül is jól ébredtem!
reggeli áldással...
Isten áldásával...de nem "úgy", hogy ő áldjon engem , hanem én őt...

neki szól a szöveg a dallammal, hogy ő az áldott! én áldom őt, mi áldjuk őt ... na nem mintha rá(m) (nk) szorulna, (vagy igen? kölcsönös is ez?) de igy van jól...ha mi fordulunk felé, s hálával, végül is a teljes reggeli imádságban ébredéskor megköszönjük, hogy felébredhettünk, hogy "visszakaptuk a lelkünket", hogy az Örökkévaló visszaadta belénk...

az áldásmondás is tulajdonképpen hála kifejezése...

Boruch Ato ...

hát ezzel ébredtem

nem felejtettem el a dallamot se, hiszen rég ivódott belém, még gyerekkoromban, később napközben már emlékeztem is rá, magátólértetődőn, csak átmenetileg felejthettem el, de álmomban tudtam!

Boruch Ato...

Adonaj...

átmenetileg megfeledkeztem róla, de finoman  jelzett...

hát akárhogy is... ne vegye senki elbizakodottságnak, de én is áldott vagyok...legalább is voltam ezen a reggelen, egész biztos!

igen, ez jó ébredés volt!

egy különös film

aránylag sok jó filmet látok a havi műsorplakáton, köszönhetően az Oscaros időszaknak, legtöbb ilyen vagy olyan Oscar díjra jelölt, a plakátnyomtatáskor még nem dőlt el az eredmény... mára igen

időm nincs sok filmre, meg elég válogatós vagyok..

meg szoktam nézni az előzetes összeállításokat, meg pár infót, kik a szereplők, rendező, és egyáltalán a bemutató filmek atmoszférája az szerint döntök, és nem a díjak szerint

pl a mostaniakból nem is a díjazott a A víz érintését választottam,

hanem  a Fantomszálat



(bár mint menet közben kiderült számomra, ez is nyert két Oscart, az egyik mellékszereplője, ill.. - tán a film jellegéből is fakadóan, a jelmeztervezője

hiszen egy előkelő divattervező-szabó a film főszereplője, és szinte minden a ruhák körül forog... eleinte még a szerelmi szál lényege is, bár egy Pygmalion történetnek indul,


később ficamokkal majdnem thriller lesz belőle, de aztán kissé groteszk fordulatokkal visszaáll a rend, sőt, egy új születik, mondjuk kissé nyugtalanitóan

tán ezért is mondtam kijövet az érdeklődő pénztárosnak, hogy igen, jó volt a film, bár kissé nyugtalanitó

de tán az nem is baj. (?)

a főszereplő, bár nem kapott Oscart most, (korábban 3-at is), lenyűgözött...kár hogy vissza akar vonulni, jó, hogy végre megismertem., mert bevallom, eddig nem...

azt mondják minden szerepébe teljesen  átlényegül, s hogy itt se a színészt,: Daniel Day-Lewist             hanem a divattervező-szabót   Reynold Woodcockot láthattuk a vásznon

mindegy. , nekem nagyon tetszett.

(volt egy olyan érzésem, hogy ezt a filmet a nagybátyám is szerette volna,talán mert London, 50-es évek? elegáns ruhák?...kicsit az ő világa is. na és a beváltatlan igérete..., hogy addig nem hal meg , míg el nem visz Londonba... Csak a tánc hiányzott, bár kicsit volt az is, meg a mozdulatoknak is van eleganciája)

ja igen, jó is hogy nem szinkronizálták, így hitelesebb volt... (bár vagy ezzel együtt mintha a luxemburgi-német főszereplő szinésznőnek elég elmosódott lett volna a kiejtése...de hát belefért az eredetileg vidéki pincérnői karakterébe)



a zene kiváló volt.... (bár az utolsó akkordoknál megint a takariótónő egy szemetes lapáttal haladt el az orrom előtt (meg kéne neki végre magyarázni, hogy a film addig tart, amig van valami a vásznon s amig szól a zene)

szómiszó, örülök hogy megnéztem.hatása alá kerültem, némiképp, ha voltak is benne számomra bosszantó "mérgező" jelentek. - de anélkül nem lehetett volna a végkifejlet az ami, s végül is megfelelő)

2018. március 11., vasárnap

kioldódás


ha visszagondolok rá
s az úgymond történetünkre
a fizikai vonzás-taszitás
összes variációját
eljátszottuk benne
éveken át

aztán persze megszakadt
minden
végleg

s mára mi maradt
két kiüresedett
tekintet

ha véletlen
egymásra is nézne


egyre...

egyre ritkábban
megyek el
otthonról

egyre lassabban
készülök el
ha igen

egyre hamarabb
fordulok vissza
elesetten

s egyre
gyorsabban
ver a szivem

2018. március 10., szombat

élek...énekelek...

JÖTTEM AZ ESŐBEN, ELÁZOTT BICIKLIM TOLVA, EBÉD UTÁN, S MONDOGATVA, RITMUSRA MAGAMBAN

alig élek
de míg élek
addig élek
csakazértis

és üzenem
mindenkinek
hogy örüljön
amíg élhet

s még tovább is
hogy élhetett


és még motoszkált bennem
hogy ezt éneklem
AZ ÉLETET ÉNEKELEM

élet ének...

de nem állt össze

aztán délután elmentem Csonka András vidám énekes nőnapi műsorára, ahol hallám a régi, ismert dalt...

szóljon hangosan az ének (1981) Zeneszerző Soltész Rezső, Szövegiró S Nagy István

örülj velem kérlek
úgy ahogyan én

ameddig csak élek
énekelek én

ez az



elmegyek táncdalszövegirónak(?) (vagy egyszerűen ellopom S Nagytól?)

no én nem...

viszont az elgondolkodtatott, hogy ennek a dalnak a dallama, nagyon egybe csengett egy részleténél ezzel az Abba számrészlettel:(később énekelte  Csonka, akkor döbbentem az egybeesésre - ő nem hallotta?!! Does your mother know  (vagy vegyük egyszerűen zenei idézetnek ? :) hiszen úgy kezdődik a "Soltész "dal is, hogy: nem is olyan rég, ha jól emlékszel még, játszottam egy gitáron...

lehet, hogy épp ezt a Abba számot?!
csak ez akkor hogy nem ment a köztudatba bele?
ja hát szeretünk lopkodni innen-onnan megjelölés nélkül egy ideje(?)
vagy tán észre se vesszük
(nyomát se találom az egyezés megemlitésének vagy akár az ABBA megemlitését , a dal kapcsán, Soltésztől, mástól se,  sehol)






pedig a világsiker Mamma miában is hallhatjuk megint (szinházban, moziban): (persze a szöveg egész más, de a dallam, "szószerint"  klappol!)


*******
egyébként (ön)védekezésből is mondom, hogy szavak, dallamok akaratunk ellenére is fészket rakhatnak bennünk, és azt hihetjük, hogy a sajátunk...nem? (persze egy bizonyos szócsoportig ,meg hangcsoportig, azt hiszem zenében 7  megegyező hang a limit! -ez itt több, a ritmusegyezésről nem is beszélve)

(s túl kevés szavunk van , meglehet, s gondolhatjuk nagy eséllyel ugyanazt vagy hasonlót.. hát ott meg az idézőjelet esetleg lehet használni, ha rájövünk az egyezésre, ami persze merő véletlen is lehet - szinkronicizmus netán)

2018. március 9., péntek

(fél?)álomból... egy fontos mondat

(fél?)álomban, egy férfihang mondja (ismerős de -már teljesen ébren fejem törve rajta-  nehezen jövök rá, ki lehetett, széthúzott szájjal modhatta...már sejtem, de mindegy is, hogy ki , mert valószinű az én tudatalattim volt a"rendező": (?) amit mondott az fontos, figyelmeztető és/de bizonyos szempontból megnyugtató is:

"Az a jó az életben, hogy a vége felé, mindennek a rendbehozása nem gond, hanem s z é p ""

nahát akkor rendbehozásra fel! :) gond nélkül...

2018. március 8., csütörtök

az emlékek emlékének ablaka

a fb évente az évfordulókon előzékenyen megjeleníti újra és újra a korábban feltett fotókat , bejegyzéseket...az "emlékeket"...adott esetben az emlékek emlékeit, ha már eleve emlékezés az adott fotó(régi) vagy bejegyzés...

tegnap előjött ez a régi , 20 éves korabeli fotóm.(újabban mások is írnak a fotóikhoz ...nekem is jöttek egyből a gondolatok a képhez, az emlékek...


az az ablak
a benyúló orgonaággal
az a dac a száj sarkában
az a 20 éves tekintet
hova lett
már az az ablak
sincs meg
de az orgona még virágzik
csak az is máshol
s egy félszázaddal idősebb
tekintet
nézi ezt az egészet
mit múló
életnek
neveznek
s a fotó csak egy
röpke pillanata
hogy elhiggyed
ez is volt
valaha
mi most
itt van előtted
képen
s nem képzelet

és aztán kiderült, hogy egy éve is már irtam a képhez, az ablakról...stb
ezt:


az a napsütötte ablak
 az a benyúló orgonaág
 dacos derűs ifjúság
mikor még bármi lehetett
volna

kiszáradt az orgona
leomlott és újraépült az a fal
de ablakának nincs nyoma
a korhadt barna fa
s a spaletta
vajon melyik szemétdombon hever
bennem él minden
s frissen
emlékeim szülőháza
napsütött ablaka
örök orgonaillata
 2017. febr. 22
úgyhogy ezennel azt hiszem épp ideje lesz becsukni végre ezt az ablakot... az emlékek emlékét...mert ez körkörösen már sehova se vezet, csak mélyül (és tényleg lassan már az emlékezésre emlékszünk, nem is csak az emlékre.

és különben is, mint utaltam rá, az az ablak sőt az a fal már sehol...

aki kinézett az ablakon, még megvan, 

ha  55 évvel öregebben is, de h. I ki tud nézni új ablakokon is... és belélegezheti pl orgona helyett a hársfák illatát... és az is kellemes :)



2018. március 7., szerda

kezem

mostanában a legnagyobb mű(vészi)élvezetet  a zene okozza, a zene hallgatása, de egyre többször támadna kedvem elővenni a hegedűm a sarokból, csak fel kéne hangolni (magam is)

(az előbb a Largót hallottam, Xerxes imáját a Bartókon, elbűvölve, eszembe jutott, amikor egész fiatalon a hegedűtanáromtól, aki játszotta, és nagyon tetszett, megkérdeztem, hogy én mikor játszhatom el ezt, azt mondta, ahhoz lelkileg kell megérni..a technikám talán meg lett volna már akkor is hozzá.. most meg azt hiszem pont forditva)

rajzolni, festeni is kedvem lenne (vannak is eszközök hozzá, bontatlanul)...

de vajon a kezemnek is? (ami egyre ügyetlenebb)

a múltkor felvarrtam egy gombot, büszke voltam rá.

pillanatnyilag itt tartok a manualitásban

meg hogy naponta többször kiejtek valamit a kezemből.

eszembe jutott, hogy kisgyereknél milyen fontos a finommozgások kialakitása

milyen könnyen elveszítjük később(?)

felépítjük magunkat, aztán meg le?  (hát nem éppen mi...legalábbis nem akarattal hanem ellenére)


2018. március 5., hétfő

várni sorunkra

akkor beszélj ha kérdeznek

gyereknek hallgass a neve

várj sorodra


majd, ha felnősz...


Alig vártam, hogy felnőjek
Aztán eltelt az a néhány év
S miket hallok már megint?


 Ne magyarázzon már annyit

Maga ráér,  várhat

Várjon sorára


Tényleg,
mikor kerülök
végre sorra?!

.......





2018. március 4., vasárnap

a kisfiú





a karikával a kezében
és nagy szalmakalappal a fején
szép kis matrózruhában
szandálas lábát keresztültéve
majdnem egymásra lépve
egykedvűen
Mai Manó fényképező lencséjébe néz 
s most itt a kemény
kopott sárguló képen
pont rám 
ki jóval később
a lánya lettem
s most már ekkora
az unokám
ki szinte 
hasonmása
ennek a kisfúnak

aki bár elég gondterhelt
s komoly a tekintete
ekkor , a karikával kezében
még nem sejthette
milyen sorsot
szán neki
végzete
a kor
itt még békebeli volt
háborúk előtti


de félek
fatalista módon
elfogadta az elfogadhatatlant
mást nem tehetett
 s nem láthatta
lányát
még ekkorának se
se fiúdédunokáját
lányunokáját egyáltalán nem
ki utána 40 évre lett
s még álomban
se látogatott visszafele
azóta se 

jaj 1944
bori munkaszolgálat
erőltetett menet
pribékek
rettenet

szegény kisgyerek
csak pár évtized
állt előtte

s milyenek






2018. március 3., szombat

a kislány


A kislány
Homonnai fényképészmester 
diszletes műtermében
virágot tart a kezében
de csak úgy mellesleg lezseren
keresztben maga előtt
lelógatott kezében
gyönyörű a csipkés fehér ruha rajta,
de azt is természetesen hordja
göndör haját egy masni tartja
egybe jobb oldalt
de nem kiglancolt szinte kókadt
az arca gyönyörű, de nem mosolyog!
Nincs oda semmitől se
pedig még a cipője is
kisuvikszolva ragyog
benne a fehér zokni
is  ragyog bár
kissé legyűrődve

olyan természetes
ez a gyerek

olyan édes

ahogy mindent olyan
magától értetődőnek vesz

és olyan elszánt
és kissé dacos öntudos

ahogy áll és vár…

pedig még nem tudhatja

hogy évtizedek múlva

ő lesz az anyukám!