apámmal egy filmben

készült egy 5 percre limitált interjúfilm velem. Egy országos versenyre, középiskolásoknak, a feladatuk az volt, hogy beszéljenek egy helyi holokauszttúlélővel. Hát nem volt nagy választékuk, igyekezniük is kellett, én ráadásul olyan túlélő vagyok akinek sok személyes emléke nincs is, ha egyáltalán…

illetve nekem a személyes emlékem jelenné vált..

az egész életem alapélménye ha úgy tetszik jelenné vált emléke, az apám hiánya, ez számomra is szinte a filmben bukott ki belőlem….

Apám portréfotója a levéltári tábláról lejött a falról (a felvevő leleménye) de nagyon igaz lett így képileg is , ami szavakban nehezen mondható ki, bár mégis....

hogy ez a fantomfájdalom (a gyerekkori emlékkép után)...örök és kitéphetetlen bennem

apám megmozdult a falról

(azaz a fénymásolt képmásolat, nem is az eredeti...hanem az öccse felesége által Ausztráliából elküldött, kérésemre, a Jad Vasem kérdőivére….) s most ide…

a 8 hónapos csecsemőkori képpemmel a kezemben,újra találkoztak…

találkoztunk(?)

könnyes a szemem…

valóban.most fáj az is ami „akkor” nem, immár hetvenkétszeresen

(a filmbe nem került bele , de az előzetes beszélgetéseinkbe természetesen, hogy nem lehet folyton ezzel a tudattal kelni és feküdni…

és h.I van egy immár 5 éves unokám is, apám dédunokája….

Ő és az anyja: a lányom,  letörlik a könnyeimet...)

álom egy könyvről.

egy hosszú asztalnál ülünk- Velem szemben valaki arról beszél, hogy különböző régi iratok, jegyzőkönyvfélék kerültek elő (levéltárban?) pontos korhatározást is mond -tól -ig Azt hiszem hatvanvalahánytól nyolcvanvalahányig...- szóval pont a legaktívabb éveim. Megkérdezem titkosak-e ezek a papirok vagy hozzáférhetők-e, mert ha igen , érdekelne, belenéznék az anyagba

mintegy indoklásként , bár kicsit feszengve, teszem hozzá: ugyanis könyvet készülök írni (némi szünet , habozás után:) az életemről

szabadkozva -tompítva nagyravágyó kijelentésem nagyképűségét- még hozzáteszem de legalább is gondolom, hogy

nem csak az én életemről szólna a könyv, hanem többes számban...a miénkről ...

egy kiállitás csodái

az életműkiállítás... ahogy belépek a borongó alkonyodó utcáról a kiállítóterembe, meglep az erős , élénk színek kavalkádja

SZILVÁSY  NÁNDOR , az életvidám képek festője  90 éves lenne, de pár  éve nem él

a festményei viszont nagyon is! és látszik is rajtuk, hogy örömből keletkeztek, s ezt is át is tudják adni a szemlélőinek

 sőt olyan a kiállítása - özvegye jóvoltából -, mintha egy műteremlátogatás is lenne egyben

otthonos... meghitt, kedves, derűs, marasztaló...

60-on túl Révfülöpön maga mögött hagyva a plakátokat, reklám ill alkalmazott grafikát kezdett el festeni örömből és örömöt okozva

egy egész festői életművet hozott létre  mintegy 20 éve alatt, amennyi adatott neki az elvonulása után

a Balatonon fest,  nem a Balatont, a  gyermekkori Maros-i élmények inkább látszanak a képein, a Maros hid, a sárkányeregetés a töltésen, a madarak - az itteni természet...

és Fellegi Balázs megint oly módon kalauzol előre bennünket, felhívva figyelmünket az általános sajátosságokra, és azon túl néhány jellemző képre, hogy értő és érző módon vehetünk a megnyitó után mindent szemügyre, de szelektálva is netán

vannak izgalmas irodalmi élménylenyomatok is )(közös kedvencek): Proust :Bimbózó lányok

meg Az éjszaka csodái a csodás Weörestől ...

s külön is a híresneves Tóth Gyula bádogos és vizvezetékszerelő....

még majd visszajövök, mert a tévések ugyanazt veszik filmre ill fotózzák hosszasan amit én szeretnék alaposabban is közelebbről is látni

..."de ne mondjuk újra"

mert minden
megénekelt régi ház
"a kertkapu a rozsdás rács"
a mi régi házunk is
és a könnyeim...

ó azok
az érzéketlen
könnyek
miktől
latyakos lesz
minden
odavezető út


    ***


(Szabó Marcell verse (gyors)
olvasása után)

állabál avagy öröktánc

táncba hív az egész világ
egy töredelmes élet jussán
nem árulok petrezselymet
fiúk ott a majomszigeten
ezerkilencszázötvenhétben
gyáva balfácán ostobák

letészem a lantot?

a Könyvtárba kiállítást hirdettek: Nemes Fekete Edit  (szabadkai, de régi makói marosmenti művésztelepes) keramikus Arany balladáihoz készített illusztrációkként:kerámiákat, aztán - mint kiderült - (a könnyebb technikájú kollázsokat is...)...egész absztrahált formák felé haladva, letisztultan

de annyian vannak a könyvtárteremben, hogy betöltik - csupa  zsibongó iskolás - úgyhogy elsőre , csak a legvégén található Ágnes asszonyokat látom (és fotózom) 

de hallok a Vörös Rébékről is, és másnap meg is nézem, mikor be is férek 

(itt most szavalóverseny is volt a balladákból és annak az eredményhirdetése... én meg még nem ebédeltem, úgyhogy - szokásom szerint másnap jövök vissza alaposabb szemrevételezésre

főleg egy mondat miatt , és egy mű miatt: A Letészem a lantot... ról volt szó (bár nem ballada)

hogy itt úgy ábrázolódik a költeményben ez a gesztus, hogy úgy teszi le a lantot (a tollat) , mintha egyben fel is venné

hát ezt kéne nekem látni

de nyomozásom odavezetett, hogy jelenleg ez a kép Szabadkán van épp kiállítva

kicsit (nem nagyon )de messze van

de oda is el kellene menni---- a Kosztolányi emlékek miatt is, meg az újjászépített különleges zsinagóga miatt, meg hogy megtudhatnám, hogy lehet úgy letenni a lantot.... hogy egyben fel is vegyük....

****
és ma- (2018. okt. 6-án) a fb kiszámirhatatlan utjain  megjött a Letészem a lantot is! És tényleg...

nagylászlótlanul

mióta Nagy László nincs itt
hallgatnak a tücskeink is
deres ágaink továbbfagynak
háttal állunk a szivárványnak
a sziklacsípők kőmerevek
az ölelésük elfeledett
falaink némák hidegek
becézni nincs minek kinek
hiteink megcsúfolt álhitek
káromkodások porba dűlnek
mióta léte lemerült
senki se rettent keselyűt
mindenki mindenkitől retteg
s a szerelem is itt reked meg


**********************


és megrendülten üzenem:

ne csókoltasson bennünket
már rég nincs emberi arcunk

jó ébredést!

már nem emlékszem, milyen jól ébredni. de nagyon is tudom, milyen  rosszul: fejfájásra, derékfájásra, olykor nehéz légzésre, lábgörcsre ...

ha jót akartok, ne jó éjt, hanem jó ébredést kívánjatok nekem


bár igaz ami igaz:

minden reggel, feltámasztom magam, és napközben minden csak jobb lesz...estéimre már egész jól vagyok...:)


és  tulajdonképpen (eddig még) minden reggelemre jutott egy jó hír is

(szalagcím:)


még mindig dobog a szívem

időcsuszamlás

Ezt az érzetet lehet hogy nem fogom tudni jól leirni. Jött s ment. Egy igaz mély pillanat volt az egész. Csak.  Egy érzés. Elemi. És engem is meglepett. A koincidienciája. Holott mostanában  nem is vagyunk különösképp szinkronban. A lányommal.

Én évek óta halasztom a fogorvoshoz menést. A felhasználatlan panorámarönttgbeutalómmal a táskámban valósággal bujdosom előle.  Lányomnak a napokban letört elől a foga, ill. a tömés kiesett belőle , estefelé, miközben vacsorát készített, illetve ettek. Másnap este -munka után - hívott mobilon, hogy most megy röntgenre, s aztán a fogorvoshoz. Kb fél 9-kor hívott újra,  visszafelé, útközben, hogy minden rendben a fogával...újra betömték.

Kicsit később ezt felidézve, egyszer csak azt éreztem, hirtelen, hogy ez a lány, ez a dinamikus, hatékony, aki hívott az előbb telefonon, pont olyan, -ahogy "látom": hosszú lépteivel vágtat a utcán -mint én ...voltam, az ő korában. akiről persze neki fogalma se lehet - mert most csak a foghíjas , fogorvoslást halogató, tesze-tosza öregasszonyt láthatja bennem.... Igen, én meg azt a telefonáló siető  lányt nagyon közelinek, szinte egynek éreztem azzal a régi lánnyal, aki én voltam...És ennek semmi de semmi köze holmi kisajátító, önző anyai érzésekhez (olyanjaim nincsenek, nem is voltak, mindig nagyon is azt éreztem, hogy a lányom mennyire más individuum mint én, az anyja) De most épp úgy éreztem magam abban a furcsa -időből kiszakított-  pillanatban mintha én lennék ő. Azaz az a régi én, aki voltam, s akihez már - látszólag -semmi közöm.. Vagy mégis? A lányomban....Aki most olyannak tűnt bennem, mint amilyen én... voltam

Legalább is ebben a kivételes  pillanatban, időcsuszamlásban.

még egyszer! lassan!

mellettem az étteremben egy 10es asztal.. jókedvűek, harsányak körülötte... apraja, nagyja...

egyszer csak egy torta kerül az asztal végére,  egy mosolygós arcú szépfrizurájú hölgy elé, kit időnként mamának szólítanak

a tortán 70-es szám áll

messziről , az asztal vége felől fotóznak is fényképezőgéppel

hátra dőlők a lócámon egy oszlop mögé, nehogy véletlenül illetéktelen személyként rákerüljek a fotóra (a magam -ugyan ünnepeletlen - de nem soká -ha megérem- 75 évével)

aztán közelebb is jön valaki , a tortához és a mamához, az asztal elé,a mobiljával fotózni  - nekem háttal szerencsére -  közben elfújódik a 2 gyertya  7 és 0 fölött

Mama, még egyszer fújd el! - hallom nevetések közepette , mert a képről lemaradhatott a még égő gyertyaláng, úgy látszik... Valaki az asztal végéről is odakiált: Lassan fújd....

és megismétlődik a jelenet valóban, még egyszer meggyújtják és elfújják a gyertyákat

és lassan is...


jó lenne, ha lehetne, így , az életben is!


de minden  perc röpül, és egyszeri...

undor (nausea)

napok óta undorodom

zaklatóktól, zaklatottaktól (zakkantoktól), áldozathibáztató kommentelőktől, és a hallgatóktól is

főleg azoktól a hallgatóktól, akik már korábban is sejthették, tudhatták, de elhallgatták, elmismásolták, hogy mi folyik "színfalak mögött" (csakhogy az épp most kirobbanó botrányok terminológájánál maradjunk, ha nem is egész pontosan -mert lépcsőkről, autókról, parkolókról hallunk)

mert nem igaz, hogy nem tudták, nem sejthették, és persze úgyis mindig minden napvilágra kerül, csak évek, évtizedek kérdése...

hogy most valakinek az 50 éve épített nimbusza omlik össze egy 20 éve elkövetett disznóság miatt, az csak részletkérdés -annál is inkább, mert mint kiderült, folyamatosak voltak a visszaélések......

és itt sose csak az elkövető hibás... igen , nem vagyok áldozathibáztató, de részben ő is, de fóleg az elhallgató, vagy elnéző környezet...

pedig mennyire tudjuk, idézgetjük is, Babitstól, hogy

vétkesek közt cinkos, aki néma....

de itt  kiabálni, üvölteni  kéne mindenkinek, már mióta! s hány helyen!

akkora az erkölcsi fertő...

az újságcikkek is csak tapicskolnak benne, izléstelenebbül kiemelve olyan vonatkozásokat, mozzanatokat, amiket mintha ők is perverz módon kiélveznének...az izléstelenül rákommentelőkről most nem is beszélve

forog a gyomrom



de ha már "undor" - (kutyaharapást szőrivel..?)

inkább visszafordulok a békebeli Nauseauhoz, Sartre egzisztecialista regényéhez...

most újságcikkeket, fb nyilatkozatokat, kommenteket nem akarok olvasni egy darabig


rendbe kell jöjjön a felfordult gyomrom

de rendbe jöhet-e egy ilyen felfordult világban?!

sötét utak meglepetés fényekkel

tegnap (pénteken)kihasználtam az  ősz talán utolsó nyárias napját a strandon... úgyhogy este 7 körül mentem postára, Sparba (égőért, meg ÉSért - az Ex librisben lányom  verskötetéről is írnak) aztán hazafelé megdöbbentem, mennyire sötétek az utcák, s aztán meg világos szigeteken:

az első furcsa szokatlanság az volt hogy a zsinagóga ki volt világítva!

 

 

közelebb menve hallhattam is:  ajajajajaj

be is kukucskáltam, láthattam hatalmas feketekucsmás, pajeszos fejeket

aztán, meg is jelent külön egy fej, egy ablakban, háttal az utcának, nekem - mögötte messzebb másik , igazán festői látvány volt, Chagall ecsetjére kívánkozó, ámbár grafika is megtenné... a (még mindig rossz) fényképezőgépem vagy mobilom  viszont mire elővettem félve, megfordult és hol az ablak egyik hol másik felében tűnt fel dülöngélő fejkontúrja , de kép nem lett...(nem is illő!)  azt hiszem észrevett, később ki is jött, akkor láthattam a fehér harisnyáját is, a szája mozgott imádkozhatott, kint is

mi van? kérdezte egy arra sétáló pár : péntek este, mondtam , nevetgéltek, és fogalmuk se lehetett róla, hogy ez a szombat bejövetele, köszöntése...vagyis szokásos imádkozási esemény, de valószínű a Vorhand rabbi jarzeitjára jöhettek megint ahogy évente szoktak.,..zarándokolni, egykori makói zsidók kései leszármazottai a világ minden pontjából...

fura, hogy épp úgy kívülállónak érezhetem magam hozzájuk képest, mint az a nevetgélő és egy másik bekukucskáló pár?

meg se értette volna az a kucsmás fehérharisnyás ember ha ólálkodásom magyarázataképp mondtam volna neki:

én is zsidó vagyok ám

ugyan már: biciklivel a kezemben, bevásárlásról jövet, cekkerrel? és megértett volna-e magyarul? ugyan..

és hiába ott a kapu mögött  a márványtáblán a többi neológ mártír között apám neve is.. meg se fordulhatott a fejemben , hogy most bemenjek...

el is ódalogtam, a z épülettől pár  még korábbi épületexponálással azért...

...aztán sárga leveleket fotóztam ,

majd a mi neológ lebontott zsinagógánk emlékjelét, amikor furcsa tükröződés tűnt fele benne

s hátam mögött kisebb csoportosulás,egy nagyobb szállítmány mögött, körül,  sötét volt, de jól kivehetően egy tank volt a járműn..

utoljára 56-ban láttam ilyet, mellette sétáltam iskolába menet

egy unokámkorú kisfiútól meg is kérdeztem, mit szól ehhez, látott már ilyet? persze, tank, elbűvölve nézte a harckocsit, még magyarázta is, hogy milyen fajta ...fején valami usanka,  , 

én utoljára 56-ban láttam ilyet, mellettem araszolt  iskolámba menet

mint mondták kiállítási tárgy, épp október 23-ra (maradjon is maximum csak az!)

.

aztán már több meglepetés nem ért a sötét úton

.-------------------------

ma megnéztem világosban,a harckocsikat, messziről olyan volt, ahogy körbe voltak kerítvre, mintha egy állatkerti ketrecben lettek volna, s a látogatók is úgy állták körbe (nem simogatták azért:)

szerintem maradjon is csak kiállítási tárgy, rácsok mögött!

)egyébként jóval nagyobb volt,amit én 56-ban láttam...) (vagy csak én kisebb?....)

újabb lábjegyzet az elidegenedéshez

jut eszembe, a "mi időnkben", divatos kifejezés és megélés? volt az "elidegenedés" mint olyan

természetesen a marxista filozófián belül, no nem a vulgarmaterializmuson, inkább valamiféle személyiséggel foglalkozó érzékenyebb és persze elsősorban nyugati jelenségek bírálataként, ami ezért hozzánk is beszivároghatott... (mint valami válságjelenség)

no hát

ezt a vetületét nem vizsgáltuk igazán (vagy igen?)

de most döbbentem rá, túl marxizmuson és mindenféle filozófián , tán inkább mint pszichológiai jelenségként, az önmagunktól való elidegenedés fogalmára...egyszerű külső jelekben is

mi az, hogy az ember egyszerűen nem ismeri fel önmagát?

volt már olyan 20 éves koromban is, amikor a genfi kávéházban (rokonok közt ülve ugyan) de a tükörben saját magam megpillantva nem ismertem fel!

de a napokban titokban lefotózott valaki a marosparti strandon, ahol igazán otthonosan érzem magam (nem mint esetleg Genfben  idegenül, 50 éve)...és látva a fotót, nem jövök rá, hogy az, akit látok,  én vagyok alig pár perce ("ki lehet ez a kövér öregasszony?")

őrület...vagy ezek csak külsőségek lennének?

az önazonosság lányom kedvenc szava volt egy időben, neki biztos fontos, és remélem őrzi is

de én már annyiféle, annyi minden voltam... bár a szerepjátszás idegen tőlem,egy barátnőm használta ezt a kifejezést "megjátssza magát" - nos én remélem soha, de mégis, nem szerep (is) volt, hogy tanár vagyok a fehér köpenyben? hogy diákszinpadvezető? hogy közalkalmazott? nem kellett megfelelni egy olyan kivánalomrendszernek, amivel sokszor és sok szempontból nem is értettem egyet , és lázadtam is ellene olykor (hiába  és/vagy csak magamban)

de belül azért mindig szabad voltam

most ?

mi választ el tőle? miféle fal vagy kerités?

ki ez a kövér öregasszony, mi közöm hozzá, a haja is a napon teljesen fehér... fakul egészben...

még ki-kibiciklizik a hozzá hasonlón gyengült  későőszi napsütésbem a Maros-partra, de hogy pihenjen ott egy faágyon..nehezen szedi a levegőt, fáj a dereka..szédeleg...

csókolom tanárnő - köszön oda neki valaki.erre megrezzen

"tanárnő". hát nem csak volt? összeszedi magát.

mosolyog magán , a hiúságán...

feltölti a mobilját a büfében, egy kért konektorból, saját magát nem lehet, bár iszik egy kávét...akkutöltés gyanánt

lekési a volt tévébemondónő előadását a könyvtárban az öregedő korban is boldog életről (hm)

este hívja a lánya, akit unokájáról is kérdezi

anya, nagyanya - ez a két "szerepe" megvan, h. I.-  különben csak lógna a levegőben vagy tán nem is...

de saját magával sincs túl egyértelmű kapcsolatban

no majd meditálni fog, hátha....

bár a lótuszülés, sőt a török-se nem megy.... a dereka!.... hát minden cserben hagyja...

csak nem kéne neki sajátmagát

de hát nem forditva történt már meg ez?

hogy a sajátmaga (az igazi) hagyta el őt, már jóval előbb

mikor még nem fájt a dereka, nem volt ősz a haja, és nem hízott el, és szabadon tudta szedni a levegőt, és belül szabad volt,  és végtelen, mint a tenger... (?)

marosom

ha süt a Nap , mint a mágnes úgy vonz a Maros, összeszedem jártányi (bickliznyi) erőm és kihajtok a partjára, hogy ott aztán a kemény faágy valamelyikén, néha keresztben többén is, próbáljam pihentetni fájó csontjaim, izületeim (jaj, a derekam megint), meg szabadon vehessek levegőt (mert már megint nekem is "kevés levegő van a levegőben "...ahogy Nádas irta a Saját halálban, és Kemény egyből ki is választotta kedvenc mondatának - nekem nem tetszik ez a mondat, viszont nagyon találó - sajnos. Viszont a Maroson van levegő a levegőben - szerencsére!)

A Maros számomra menedék, mindenféle rossz elől, és simogató önmagában is a látvány..

.a lépcsőt mára felszedték, tehát belemenni nem lehet,  sőt túl közel se hozzá... mégis csak közeledik a zárás ideje...

hiányozni fog

ha egyszer végleg elköltözöm makóról, (ha egyáltalán van "végleg"), szóval ha egyszer távol leszek tartósabban a szülővárosomtól, ha honvágyam lesz, annak tárgya nem a város, hanem a folyó lesz. 

Szülőfolyóm. (ha van ilyen)

őszi kikelet

Szép Ernő! Látod?

Nyilik a lila ákác

októberben is.

léptek

közelitő
távolodó léptek

felébredtem
vagy elaludtam

végleg

elvonások

elvont a világ magától

elvontam magam a világtól

a kérdés csak az

kit ért nagyobb veszteség

lehet hogy a világnak

meg se kottyant(am)

micsoda ősz

ősz de micsoda

benne még nyár és tavasz

s a közelitő...

pár terápia

van itt Makón egy 4 db előadásra szóló színházbérlet, néha egész jó darab ill.előadás is akad köztük, és olyankor nagyon bosszantó, hogy a bérleten kivül nem igen lehet jegyhez jutni,,, úgyhogy volt néhányszor bérletem, ugyanazon a helyen, mert minden ki van számítva, még bérlethez is nehéz újra hozzájutni, ha egyszer kimaradsz, de az idén, nézegetve a repertoárt megállapitottam, hogy nem túl kecsegtető, csupa középfajú színmű, vagy inkább vígjátékocska, és elég egyoldalú témaválasztásban, mind párokról szól, rögtön ez az első is:már nevében is: Párterápia. a dátum se volt megfelelő, okt 16. ez a nap foglalt! nemesebb célokra, mert az unokámnak ekkor van a születésnapja, és terveim szerint mindig személyesen szeretném felköszönteni (tavaly úgy is történt pl)

de most nem sikerült, úgyhogy ha már Makón maradtam,ragadtam, és ha már olyan közel az a hagymaház (és ha már végül csak megvettem azt a bérletet) átsétáltam a szomszédba

a teremben ez a színpadkép fogadott...

ismét megállapíthattam, mikor megjelentek a színészek, hogy nem látva jól a színészek arcát a színpadon, hogy nem csak az ismerősöket nem ismerem fel messziről az utcán, hanem a színészek arcát is homályosan látom, tehát vagy az újabb szemüvegem, vagy a hályogom vagy mindkettő eléggé megneheziti a látási viszonyaimat

de azt hiszem a jó látás se segített volna, különösen az első felvonásban , ahogy a párterápiára jelentkező házaspár tagjai úgy üvöltöztek, hogy a visszhangtól meg az egymás szavábavágásból , nyugodtan a fülorvost is felkereshetném akár....

a második részben viszont olyan fordulatok és meglepetések jöttek elő, hogy végül is minden jó ha jó a vége...

ja, nem is biztos, hogy jó ( a házaspár mindenesetre békésen és együtt távozott..:) teltház volt, gondolom, főleg párok, nekik biztos tetszett

azért én szívesebben lettem volna az unokám szülinapján.....(de hát a helye  messzebb volt  mint a hagymaház,

ez a párterápia engem eléggé hidegen hagyott... a fordulatoktól eltekintve túl sok volt benne a közhely...dehát előbb utobb minden azzá válhat, ami közös ügy. és hogy valami nem stimmel általában a páros kapcsolatokban, sőt tovább megyek, általában az emberi kapcsolatokban, ahhoz nem kell pszichológusnak lenni, hogy megállapithassuk, bár a szinpadon épp azt is láthattuk, hogy maga a terepauta is küzdhet néminemű  kapcsolati konfliktusokkal...

ki nem?

őszi tájak

ilyen az öregség

sokszinű

pompás

gazdag

káprázatos

de  kincsei lehullanak

s kisöprik a száraz avart

kifelé

el

majd tavaszra

jönnek

friss új

levelek

és ugyan hol vannak

már a tavalyiak

kivül

én már csak
nézem

hogy megy el
mellettem

az élet

az én szabómagdám meg a piros ildikóé

Szabó Magda 100 éves lenne

rá emlékezett Piros Ildikó önálló összeállításával a Hagymaház szinpadán

épp a megfelelő jegyet választgattam ki a pénztárnál, amikor felnézett a pénztáros a kapuhoz - engedjétek be a "hölgyet"...ki nem tud egyedül bejönni, csodálkoztam,  hát a "hölgy" Piros Ildikó művésznő volt, mosolygósan, frissen s világos hosszú ballonkabátban, csinosan, a kezében vállfába burkolt öltözéket tartva jött be....

nem is tudom...miatta vagy inkább Szabó Magda miatt vettem jegyet,

talán mindkettőért, bár Szabó Magda viszi a pálmát, (pálmám) sőt vitte, méghozzá akkoriban volt kedvenc írónőm, kezdő tanárkoromban, amikor pedig nem volt olyan divatos , nyíltan vállalható író... mint később

de én akkoriban faltam a könyveket, és tőle szinte minden akkor írtat, a bűvöletébe esve...

aztán valahogy eltávolodtam, tőle... (a pálmáim is mindig el-elszáradnak:(, nem gondozom) bár maradt az Ajtó, a Megmaradt Szobotkának, de a Für Elizének is csak az elejét olvastam el (igaz ő maga is most már örökké adós maradt a második résszel)

a kétszer 45 perces két tanórányi 10 perc szünettel előadói estnek, a második része jobban megragadott... bár el is bóbiskoltam egy részénél, éberen, ugyan

tulajdonképpen emlékműsor volt, felolvasásokkal emlékezésekkel, filmbejátszásokkal tarkítva...interjúk, részlet az Abigélből (amiben Zsuzsa nővérként maga  is játszott)

kár hogy néha a hanghordozással és magasabb hangfekvéssel az irónőt mintegy utánozta...(az AJTÓ ból viszont úgy olvasott fel részletet, hogy Emerencet félelmetes megidéző erővel játszotta el csupán a hangszín változással, de azzal karaktert teremtett (egész mást mint az övét) de a gondolatokra figyelt úgyis az ember..s hogy belém ivódtak az egykor olvasottak, 

pl a Katalin utcából egy részlet felolvasásánál szó szerint tudtam,mi következik.

a Katalin utca lakói megértették végre, hogy mindabból, ami életük összetevője volt, csak pár helyszín, pár időpont és néhány epizód számított igazán, minden más csak kitöltötte a törékeny létet, mint egy nagy útra előkészített ládában a forgács, amely meggátolja, hogy megsérüljön a tartalom.

Akkor már azt is tudták, hogy holtak és élők közt csak kvalitatív a különbség, nem sokat számít, és azt is, hogy minden embernek csak egy olyan valaki jut az életben, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában.

de most mást is láttam benne....

kedvem támadt újraolvasni, egyáltalán beleolvasni Szabó Magdába  újra (s ha másért nem , ezért is érdemes volt elmenni?)... meg a kezdő zenei bejátszásért, Mahlertől - igaz, hogy a mögöttem levők beszélgetése azt az élményt még megzavarta - mögöttük viszont nem is ültek, a terem fele üres volt... de akik ott voltunk, méltán tapsoltunk Piros Ildikónak és Szabó Magdának...

a múlt ami bánt

mostanában a fejem fogom
ha az elpasszolt fiúkra
gondolok

és fájdalmasan nyögök
ha kislánykorom
megpróbáltatásaira

hogy lehet hogy
egyedül jártam
mindenfele
óvodába
iskolába
csak a marosra nem
vizébe már igen
örvényektől nem ott
hanem a  szárazföldön
kellett volna
de én semmitől
sem féltem

auschwitzután

most sem

csak szorongok egyre
s nem tudom miért
a múlt ami bánt

még ma is
ennyi év után

előjel

a mai levélkoncert

fortissimóban zengett

szünet nélkül

szüntelen

vihar lesz !

levélszimfónia

lent csönd

de fönt

a levelek lázadása

zsibongása

majd

megnyugvása

ágaikhoz forrtak

ha lehullnak

akkor már végük

nincs kötött sorsukból

egyéb menekvésük

csak e hősi halál

de addig susoghatnak

sóhajthatnak

fent a magasban

allegro

pianissimo

vivace

vagy 

ahogy az 

égi karmester dirigálja

örökzöld (always green..)

susognak a fák

(egy kiszáradt
meggyötörte
a kalandpark

hát nem elég kaland
amit önmagában ad
a természet?)

ez az örök sustorgás
levélhullással együtt is
örökzöld élet

a kép holt
sose él
mert nincs benne
mozgás, se hang
se iz se illat
talán épp ez
a képtilalom oka

hiszen isten is
élő
holt csak
a kép
és a
a kő

és mi azért vagyunk
itt
valamennyien
hogy éltessük
az életet

ki igy ki úgy

kutyasorsok

minden élőt sajnálok

még azt a kiskutyát is

akire ráripakodott

gazdája a parkban

mert egy másik

kutya után szaladt

pedig hát kutyának

kutya lenne a társa

én meg

ülök egy padon

egymagamban

kutyám nincsen

(egyszer egy

megharapott)

de senki ne sajnáljon

míg süt a Nap fölöttem

jól vagyok

insufficientia cardiális

bármikor abbahagyhatja
bármikor leállhat
végleges sztrájkba

és földi tulaja
még csak
tudni se fog róla

legfeljebb az égi
mosolyogva
konstatálva

welcome
mondja

már vártalak
egy ideje

Maros-parton, kitárt karokkal

Maros-parton fekszem

a Nap alatt

faágyak sorjában

egyiken én

két karom kitárva

a mellettem levők

rácsozatára

mint aki önként

keresztre feszült

de a világot öleli át

eget és földet

zár magába

e mozdulat

kitárt karral

és szivvel

ő is ezt tette

s ezzel magához 

ölelte-emelte

a keresztre

az egész világot

oda vagyunk 

valamennyien

szegezve

de igy elviselhető

ha fejünk fölött 

már gyengéden

süt ránk a Nap

s alattunk a Maros

ballag

előre

lassan

de biztosan 

a távoli tengerbe

előbb-utóbb

el kell

hogy érje

(amikor felállok

majdnem beleesek)

2017. október 9.

mindig virágot, sose követ

apámnak sirja nincs

eltűnt nyomtalan

azon a végzetes úton

valahol Pancsova

és Cservenka közt

tán már Jabukán...

kiskoromban

a templomban

a mártirok

emléktábláján

a neve alá

mindig egy szál

fehér virágot

raktam

nem kavicsot

sose követ

mert a virág

élő

nem mint

a kő

s apámat élőnek

képzeltem

mert aki

"nem tért vissza"

még bármikor

meg is jöhet

mint  Jeshua

másodszor

vagy akár

a várva 

várt

Messiás!

interjuvolgatnak

nem tudom, mi hozta így, de rövid időn belül ez már a második interjú, amivel "megkörnyékeztek'

önként semmiképp se jelentkeztem volna egyikre se (sőt előszörre ki is hátráltam)

de aztán  tudtam, hogy visszautasítani nem szabad, nem volt kérdéses

az első jóhosszú, elemző is, megkaptam 6 részletben a nyers anyagát (le is merült a nettáram)

a másikat, ma csináltuk, korlátozott , eleve kiszabott, 5 perces időre

azt kell mondanom, hogy meg vagyok elégedve

akik csinálták, azok is

amit és ahogy mondok

leszámítva a hiányos  fogsorom , ahonnan kijön mindez

nem adhat rosszallásra pláne visszavonásra okot

kár, hogy korábban nem kerestek, azaz dehogyisnem , mondtam le pár éve életútiterrjút, akkor még pedig jobb állapotban levő fogaim miatt - badarság- az embernek el kell mondania, ami fontos... és neki, mert úgy hiteles, akárhogy is néz ki, ámbár fogorvoshoz most már tényleg és újra el kell mennem, és nem bujdosni előle

a hosszú interjúhoz még keresek archív fotókat, amikre a szövegben utalás is történt (addig is takar - meg erősíti a mondttakat a dokumentációval)

nézve és hallgatva magam be kell vallanom, hogy egy színes, intelligens, kicsit csapongó, (mert sokmondandójú)de a fővonalhoz mindig visszatérő öregasszonyt látok - hallgatok. Unalmasnak igazán nem mondhatót, és őszintét...aki szívesen beszél, ha kérdezik, mégha olyasmikről is, amikről nehéz. (kétszer mondja is, hogy erről nem fog beszélni...) De végsősoron örül neki, ha kérdezik, sőt hálás érte. És magvas, alapos, átgondolt és elmélyült, sajátos és eredeti , mindenképp figyelemreméltó válaszokkal hálálja meg az érdeklődést és figyelmet..

namosts jól megöndicsértem magam

azért kértem , hogy ellenőrizhessem magam, el a nyersanyagot, mert más kívülről látni magunkat...

hiába is mondták a felvételvezetők, hogy ők mennyire elégedettek stb...

most valljam be hogy egyezik a véleményünk?

utálnám az álszerénységet, persze a szerénytelenséget is

jó ügy érdekében szerepeltem...

vannak idők mikor (nem menni kell feltétlenül) de beszélni, nem elhallgatni legalább!


mert itt van dolgunk.

és azért - ha már igy esett- jólesik ilyen sorokat olvasni..pár nap múlva a projeketvezetőtől:

".:Engedje meg, hogy az egész csoport nevében megköszönjem a megrázó makói beszélgetést. Meggyőződésem, hogy az Önnel készített interjú nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a tanulmányút résztvevői jobban megértsék a huszadik század tragikus eseményeit, hogy valamifajta képet alkossanak a megérthetetlenről, hogy érzékenyebben viszonyuljanak a huszadik század eseményeihez és saját embertársaikhoz. Az egykori szemtanúk továbbadott történetein és rajtuk, az újabb nemzedékeken múlik, hogy még egyszer ne történhessen meg mindaz, ami a huszadik században megtörtént."
                                                                      

                                                                        ***

immaculate...

lányom 33 éves lett, krisztusi ez a kor ugyebár... ő maga is próbálta ezt elütni egy szellemességgel, a rengeteg különböző és szeretetteli felköszöntését megköszönve a fb-on , de azt irta, ha "megfeszül" se tud posztolni erről valami szellemeset (hát ez épphogy az  is volt :)  valaki felajánlotta, hogy akkor írjon inkább a matuzsalemi korról., Igaza van. Bis 120! Minimum...

hát én nem is tudom miért kell mindenből viccet vagy poént csinálni, de ha már ő is, én is - ha nem is viccelődve, mert az nem erős oldalam - de én is bátrabban nyúlok ehhez a 33-as számhoz

egyébként  már 3-án, a szülinapja előtti napon, délután eszembe jutott ez a 33  ... (no ez már 3X3)

és nem is annyira a jézusi analógia foglalkoztatott, hanem nyilván az anyai - ugyancsak meggondolatlanul és merészen, de erőteljesen... anyai analógia Máriával...nade  h.I, az én sarjam nem áldozat
(az apám lett az, négy évvel többel 37 évesen, a munkaszolgálatban... 44-ben)

pusztán arról van szó, hogy 33 éves lesz holnap - de azért kicsit beleborzongtam  (bár versírásra nem gondoltam) (viszont írtam én a saját 33. évemre, annak idején - az én időmben) elég elégedetlenül egy összegzést: mimindent (nem )tettem addig...viszont legalább" 33szor feszítettem meg magam")

ebből a szempontból is lányomnál sokkal jobb a mérleg... ő már sok mindent tett (magát viszont nagyon helyesen nem feszítette meg - legfeljebb a fenti  szójáték erejéig)

el is tereltem a figyelmem mindenféle krisztusi,  33-ra emlékeztető analógiáról

de valami furcsa rokonságérzetem mégis megmaradt... Máriával... (mindig is volt valami, legalább is a Vizitáció víziója óta, s annak már ide s tova negyedszázada  - s persze elhomályosult, elfelejtődött)

hiszen aránylag tőlem is korán elszakadt és mintha egyre inkább szakadozna  ("válna le"  - nem szeretem ezt a kifejezést, de túl sokat hallom)-  a gyerekem , más , mások érdeklik, fontosabb neki a férje, családja... a fia - aki az unokám  -legyen is igy, az teljesen helyénvaló..de a munkája is egy külön világ, és hajlamos arra is hogy feláldozza magát vagy csak áldozza a munka oltárán stb, elhivatott... de örömöt is okoz neki és ő is másoknak... egyébként nekem is persze (csak folyton féltem)

no elvetettem az ötletet, ejtettem a témát

nem kísértjük a sorsot, mi is átestünk a 33-on, közönségesen , és ilyen analógiák egyszerű földi halandóknak nem is járnak ki, ugyebár  (bár szerintem Jézus azaz Josue (ben Mirjam) és az anyja Mária azaz Mirjam ... is az (is) volt, (ráadásul zsidó is) (csak meg ne hallják a tételes katolikus vallás  hivei, bár ők remélhetőleg tudják - csak az antiszemiták nem akarják tudni))

de pl anyám anyja neve is Mária, most jut eszembe, a héber neve, nevük is azonos: Mirjam de a vezeték- is beszédes , beszélő név: Bárány) S a név megkapásának történetében pont az van benne, hogy ártatlansága ellenére - ami be is bizonyosodott , - megölték egyik ősünket... (tiszaeszlári vérvád módra kb)... és mintegy rehabilitációként kapták az utódok valamelyik akkori királytól a Bárány azaz ártatlan nevet (de mögötte az ártatlanul bűnhődés van!)

másrészt  nagyanyámból mindenki " ősanyja" lett az Eszterházban...a (Lányok, anyák) könyvboritó révén is....(a képet a dédunokája , lányom tartja)

meg jut eszembe  lányom még az általános iskolájában , mikor betlehemesként festették a szereplő alakokat - rá Mária alakja jutott...

nos, elkezdtem verseket válogatni lányomnak küldendő - a dokukból válogattam, és másoltam ki

na és akkor jött a semmiből (vagy a tudatalattiból) ez a jelző ,  immaculate, a verseim másolgattam az elmúlt évből, lányomnak, a vele ill az én anyámmal kapcsolatos, anyás verseket...

és pont akkor jött ez az immaculate szó a fejembe ...a semmiből hirtelen és váratlan -először nem is tudtam a jelentését -

de nem akartam megszakítani a munkát a dokujaimmal
mondogattam hát magamban a különös szót, nehogy elfelejtsem

aztán több vers lemásolása után megnéztem az idegen szavak szótárában. (nekem az ártatlan jelentés előbb már felrémlett) de pontosan ezek a szinonimák szerepeltek a definicióban:

immaculata:  lat. vall. szeplőtelen (Szűz Mária dicsőítő jelzője) (makulátlan)

tehát egyértelműen rá van vonatkoztatva

úgyhogy megint Jézus anyjába ütköztem

tehát ez az első ötletemre, tervemre emlékeztetett, hogy Szűz Máriáról is írjak a lányom 33.szülinapjára...

hát nem merem változatlanul...

de azért ezt
s a szót legalább, ami ajándékba jött

és hogy hogyan is

mégis leírtam. 

ha setesután is
.......

de félreértés ne essék (mindig esik!:( nem tartom magam Szűz Máriához hasonlónak

de azt hiszem nem rossz példa lehet egy anyának (mint ikon, vagy archetipus). csak tragikus...

és gyermekeinknek is könnyebb sorsot kivánunk mint amilyen az ő gyermekéé volt

ne kelljen megfeszülni - semmilyen értelemben

se feláldozódni

még ha  hiszünk is csodákban és a feltámadás(ok)ban...


boldog szülinapot, és vidámat. lányomnak és pár nap múlva fiának - unokámnak!

s legyenek  önfeledten boldogok...minden időkben!

láncolat

keringünk egymásban
az átadott sejtek
hiába minden
nem lehetsz független
mindent csak kaptál
ami éltet
(még visszafelé is) -
s ami majd nem

de erről ne  beszéljünk
épp attól vagyunk
örökkévalók -igen
hogy átadjuk amink van
utódainknak
azt az jópár kromoszomát
s majd ők is tovább

az élet örök áramát

igy egyek vagyunk
miközben  mások

(és -persze hogy -
örökké vitázunk)

az önismeret hiánya

énnálam szebb macska nincs

mondta

pedig nem is volt macska

(és szép se)

de honnan is tudhatta volna
hogy mi és milyen


(mikor nem volt tükre

és macskája se)

a 40.

azt mondják, állitólag ez a 40. érettségi találkozó, azaz 40 éve érettségizett ez a már 3. osztályom - akikkel mostanában folyton találkozgatok...

nézem őket, itt vannak szinte valamennyien , a teljes osztály, és pont olyanok, mint akár 44 éve... különösen pár méterről...de nem , a lényegük tényleg változatlan, ilyenkor tán vissza is változnak egymás közt, s a régi helyszínen, ugyanazokká... csak most már tényleg érettebbek, de mégis csak különös, hogy a nyugdíjazásukat  várják, meg unokákról beszélnek..... nomeg aggodalmasan s felelősen  a megöregedett, beteges (vagy elhunyt)szülőkről... (és természetesen fellelkesülten az utódokról...

az élet vonul el előttünk, bennü(n)k...a maga általánosságában és mégis egyediségeiben

(mi meg a mellettem ülő tanárkollegával akivel osztozunk az asztalfőn - ahonnan jól be lehet látni a hosszú asztal mindkét sorát - kicseréljük szívpanaszainkat (no nem csak az átvitt jelentésben, hanem valóságosban. főleg..)..

 egyik itt tanitó tanártársuk irányitásával  megnézzük a fenti termeket a új sk képzőművészeti diszitésekkel..

 és végig battyogunk a folyosókon (érdekes módon , a 2. emeleten épp anyu 1926-os tablója alatt állunk meg - ki ő kérdik a lányok, a sok, mondom a kettő közül az egyik - itt most a fiúkból van 2)), majd az első emeleten véletlenül épp lányom tablója alatt állnak meg  (2003 a dátuma),de az ő képe a földszinten is látható az OKTV győztes okleleivel, meg a félemeleten az akikre büszkék vagyunk táblán), az én tablóm, az 1961-es. sajnos elenyészett és épp 1966/67es tanévben, amikor kezdtem a tanárságot, a renoválások alatt, a pincében elázott... (vigyázhattam volna jobban ,mint ahogy magamra is általában nem)

 leülünk az ebédlőben egy hosszú asztalhoz -előttünk mécses ég, a négy fiúból kettő nem lehet velünk, egyikőjük tragikus autóbalesetet szenvedett, nem sokkal a 10 évvel ezelőtti találkozó után, másikuk beteg lehetett... szegény Lacik... egy perces néma felállás, és a mécses végig ott ég előttünk, emlékeztetőül,

a virágcsokor szép, a vacsora remek, még valami italt is iszom, én is, aperitifnek, Jagermeister?

nade előbb a lényeg, a beszámolók,  a "felelések" az élet tantárgyból... mindenki jól felel, és a hallgatóság is figyelmes...senkire se kéne rászólni:) de hát jó "gyerekek" voltak ők mindig is... jó látni, hogy azok is maradtak

akár az én sajátom, aki épp a beszámolók vége felé hív mobilon, mielőtt én is "terítékre " kerülnék...

meg - még miután unokám elaludt - a szokásos jóéjttelefon is befut... még maradunk, elég sokáig

csoportok beszélgetnek, sok a mondandó 10 év alatt felgyűlt... meg is jött az elhatározás az évenként találkozásokról a jövőben, mint ahogy mi is tesszük már jóideje)


igen az évek röpülnek, 40 év is, mintha tegnap lett volna...meg kell ragadni a hátra levőket

és ebben az eléggé az elembertelenedő világban is embernek maradni - úgy látom ők azok

ecce...