nagynehezen átverekedem magam a diáktömegen az ( amúgy nagyapa alapitotta) iskola menzája felé tartva
nem szólok rá senkre se, csak magamban csóválom fejem is
a menza tele főleg velük
a pénztárnál mig fizetek, az étel mellettem, egy kéz fölötte,,,ahány ujja annyi szinú csillámos ragyogás körmein
neki már oda szólok
nem ért, ő csak a kenyeret akarja elvenni - meg is teszi
nade miért az ételem fölött ?!
most se érti, mindegy, de megszeppen azért
találok egy üres asztalt hátul a falnál, óriási csattanásra riadok, balról, 3 fiú az egyetlen üres székkel játszik, csapdossa földhoz, röhögve, pár perc múlva megismétlődik, most már odaszólok, miért kell ezt csinlni?, abbahagyják egyből, kicsit magukhoz térve, megilletődve
Elgondolkodtam
ezek a gyerekek egyáltalán nem elvetemültek
csak nem törődnek velük
még az én intő szavaimat is szinte hálásan törődésnek tekintik
ez az egészben a legszomorúbb
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése