egyedül?

 kerekezek el itthonról a parkolós háztömbünk előtt, pár betvel feljebb, egy idősebb nő (jó, tudom, én is az vagyok) viszi a kukához a szemetet, visszafele jövet eléggé megnéz, sőt, köszön s érdeklődik is. Én válasz előtt elbizonytalanodva (bár gyakori eset a rámköszönés, számomra ismeretelennek vélt emberektől, de ez most más, nem lehetett tanitvány..) hát visszakérdezek: Ismer engem?

Persze! Ő már 76 óta itt lakik (akkor épülhetett ez a ház) mi jóval később költöztünk ide.De sose láttam..Váltunk pár semleges szót, majd mikor már elmenőben vagyunk, utánam kiált: Timi jól van?

Ó, hát innen fúj a szél!

Mondom, igen, jól vannak, minden nap telefonál, csak személyesen ritkán találkozunk.

Rossz lehet! - mondja, együttérző arccal

Már megszoktam. - bukik ki a számom, amin utólag magam is elcsodálkozom.

***

Jut eszembe, mikor unokatestvéreméknél látogatóban voltunk Budapesten,a családjánál (férj, két gyerek) lányommal és ujdonsült férjével, egyszer csak a sógor nekem szegezte a kérdést, sajnálkozva: Akkor te most egyedül vagy otthon, Makón?

Egy pillanatra megtorpantam. s azt mondtam, mi mást mondhattam volna, hogy hát igen

***

Délután lebiciklizem a Marosra. Meglepett, hgy rajtam kivül egy lélek se volt lent: meglepett és jólesett!

Sose éreztem magam jobban lent, mint most, kettesben a Marossal -egyedül.

Aztán rájöttem, rég tudom hogy szégyen nem szégyen, de én szeretek egyedül lenni!

szept. 8.