2018. április 5., csütörtök

megfosztottságok

tulajdonképpen,mostanában döbbenek rá, ahogy sorra előjöttek, jönnek a gyerekkori emlékek, hogy szinte az egész gyerekkorom fokozatos és állandó megfosztottságban telt el...

az első és legnagyobb, kiheverhetetlen, az apámtól való megfosztás,  apám "elvétele" a háborúban...amit csak lassan fogtam fel (hiszen évekig visszavártuk, a vége felé talán tudva is , hogy hiába, de mégis, mert így kicsit könnyebb volt)

aztán az ö öccse, a nagybátyám, és az anyukája , a nagymamám külföldre távozása,a közvetlen hatókörömből kiesésük

a másik, az anyai nagymamám meghalt négy éves koromban, addig is csak feküdt az ágyban, mert betegen jött haza a deportálásból...

sorra kivándoroltak a rokonaim... unokatestvérek, utánuk a szüleik, nagybácsik, nagynénik...

államosították azaz elvették a házat, amiben laktunk, amit a nagyapám építtetett, s az a lakrész, amit meghagytak is egyre szűkült, mert sorra elvették az előszobánkat, egy kisebb szobát, meg még a konyhánkat is, a rendes főbejáratunkat is...

(a zongoránkat már korábban, a háborúban ellopták, a háború után csak a kék zsíros bödönünkkel sétált ki valaki a saját kamránkból, a szemünk láttára)

és a nem konkrét , kézzel fogható dolgok, amiket számba se tudok venni...mert csupa hiány

az az egy év: másféltől kétésfélig a deportálás rabságában, a szabadságtól való megfosztatás is volt...(a napokban épp eszembe jutott, a pészach a szabadság, szabadulás ünnepe kapcsán,,)...
de aztán is sokféle korlátozás...)

sok, sokféle, de megteszem, számbaveszem ...

 s közben arra is gondolok, hogy az unokám még véletlenül se találkozhasson semmi hasonlóval, csak gazdagodhasson folyton, egyre....

de a mindenek ellenére meglevő szépségeket is felidézgetem...... hogy legyen egy régi minta arra is

ha egyáltalán szét lehet választani a kettőt...

hiszen a fényt s az árnyékot sem



3 megjegyzés:

  1. és persze közben eljöttek az öregkor (másfajta de megfosztottságai...)egyre több...
    najhát ott is keressem a fényt, azt ami még megvan , és hasznljam ki, igaz?

    VálaszTörlés
  2. Bekattintottam a komment íráshoz, és összeszorult szívvel várnom kellett a kezdéshez. Percekig.

    Nem is tudom, hogy aki nem élt meg ilyen veszteségeket, tudna-e bármi vigasztalót megfogalmazni.

    Veszett volna oda valahány (akárhány) zsíros bödön, csak édesapád jött volna haza - akármennyi időre is.

    Akkor minden másképp alakulhatott volna a megfosztottságok tekintetében.

    VálaszTörlés
  3. ez a "megfosztottság" meghatározó volt és maradt és semmivel össze nem mérhető.

    VálaszTörlés