zúdulnak rám
elmúlt életem képei
semmi nem különbözteti meg
kócos s vad álmaimtól őket
legfeljebb az
hogy azokat
reggelre sokszor
elfelejtem
s csak a hangulatuk
marad meg
ezekre az életképekre meg
egyre élesebben emlékezem
de legvégül ezek is
majd eloszlanak
mint az álomképek ébren
egy legvégső álomban
amiből ébredés nem lesz
ezért is írok...hogy valami
megmaradjon belőlük
Ne dobjátok ki!
Mint majd engem
végül.
*****************
...és épp olvasom később Nádas Péter e szavait (egy interjúban):
https://wmn.hu/kult/48593-nadas-peter-az-ember-oreg-korara-megerti-hogy-amit-elfelejtek-azt-felejtsem-el-az-felejtesre-melto---winkler-nora-exkluziv-interjuja
persze az interjúból kiderül, hogy nála (se) a régmúltakról van szó felejtés terén...! :) (hanem aktuális írás közbeni arra vonatkozó feljegyzései(k)ről - E.P-._vel együtt)
az interjút amúgy nagyon megéri elolvasni, meg persze az 1300oldalas Világló részleteket is...:) (pedig ritkította is az emlékbokrait)
***
azt mondja Nádas, hogy ha elkezd írni (adott esetben az emlékeit ) azaz emlékezni, nem tudhatja előre, mekkora terjedelmű lesz ...
(Thomas Mannra utal, aki novellának tervezte eredetileg a Varázshegyet, vagy akár a Doktor Faustust)
igen, nem lehet "röviden" EMLÉKEZNI,az emlékek életre hívják egymást, burjánoznak, sokasodnak, mint az élet maga. Nádas emlékbokrokról beszél.igen, a regény az egy erdő...sok bokor beleférhet...vagy az inkább liget? -
(Nekem fáim vannak, erdőt igényelnének, Őserdőt,. (Csak el kéne ültetni már azokat a fákat, s nem kivágni még előtte. ebben nincs semmi nagyravágyás. Nádas szerint is egyformán emlékezünk...a különbség később jön...) (amúgy is én emlékezésben jó vagyok... a többiben már nem annyira:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése