gaudeamus

gaudeamus...


sokkal több fiú
emlékszik rám
mint akikre én


persze az is lehet
hogy ők meg
rám nem-
akikre én


de miket is
hordok itt
össze
holmi fiúkról


mind öregember lehet
vagy porladoznak
sirjuk s emlékünk alatt


ezért is örülök
minden találkozásnak
ha egy öregember
a multra emlékezve
megörül nekem


akkor is ha
nem tudom
ki is az


post iucundam iuventutem
post molestam senectutem


de ha jobban rájuk figyelek
a szemük fénylő ragyogása
a fehérré  fakult haj alatt
mégis csak rávilágít
az elfeledett múltra


az örök jelenben

s azt üzeni élünk
hát akkor örüljünk

amíg csak lehet



szept 30

újra és újra

 én álmaimban

anyám újra és újra

el-elveszítem

nem volt elég egy halál?

egyet se fogadtam el!

álmomban

álmomban

anyámhoz mentem

haza a régi házba

a barna faajtóra

rá volt hajlítva

a lakat pántja

anyám hol lehet?

azóta is keresem

2016. szept. 27-re

koraősz, padon

koraősz, padon

így ősz elején

szeretek ücsörögni

a padokon én

bágyadtan akár a nap

ahogy rám fentről lenéz

elodázás kérése

 Uram

hosszú volt a nyár
az aratás is elmúlt
de a téllel várj!


....

in memoriam Rilke

szinkron-

felhőket nézek

szédülök földön-égen

mozdulnék én is

mozdulok is a földön

ahogy égen a felhők

már

szedik az avart
s ez így lesz decemberig
hosszú haldoklás

(egyre több levél alant
és egyre kevesebb a fán)

a történet vége ismeretlen

a történet vége ismeretlen


megnyílt az ajtó
s egy medve tűnt föl benne
de fölébredtem


(mielőtt rávethettem
volna magam vagy ő rám)

előérzet

előérzet szeptember derekán

szeptemberi nap
haldokló lombú fák közt
még nincs itt az ősz

de már hallom lépteit
az eljövő avarban


szept 18

disszonancia

cognitiv emocionális disszonancia

nekem olyan
a humorom
hogy mások
észre sem veszik
sokszor

néha meg akkor is
nevetnek rajtam
ha viccesnek lenni
nem is akartam

nehéz eset
magam sem értem
mikor vagyok vicces
vagy komoly

akár egy bohóc
sírni szeretnék
mikor kacagok
s kacagtatok
ha zokogok

bár én ha sírok
csak a sírásra
s annak okára
gondolok
ami csöppet sem
nevetséges

de ezt ugyanúgy
nem értik meg
mint a nevetésem

őszi bimbó

van olyan rózsa

mely ősszel is bimbózik

de vajon meddig

lesz e kinyíló virág

még mielőtt jön a fagy


-----

(de jut eszembe
van direkt őszirózsa is
a természet leleményben kimeríthetetlen)

honnan...

honnan tudja a levél
mikor kell hullnia
s honnan a rügy
mikor fakadnia


honnan a virág
hogy mikor nyíljon
mikor hervadjon el
ki programozta be



és minket ki
vagy ki rontotta
a programot el

hogy nem tudjuk
mikor kell nyílni
és mikor hullni le

panorámakép

sok jót nem várhatok
ha nézem az előzményeket

de lesz ami lesz

és mégis szép volt
mondhatom előre

akárhogy is

de megérte

fent és lent

haikuk holddal

fent ragyog a hold

lent kavicsokba botlok

micsoda kontraszt

fent hold lent a fák

találkoznak a lencsén

így szép a világ

                                               

mi felnézünk rá

csodáljuk árvaságát

mit szépen visel

ragyogó fénnyel

és büszkén tartva magát

magányában is

                                                  

de azért néha

mintha lekívánkozna

falaink közé

filmek öröme

újabban szeretek filmekbe merülni

akár tévében, akár moziban

még át is változtatnának (ha képes lennék rá)

mostanában két olyant is láttam, amik önvizsgálatra késztetnek.... (de mi másban lenne értelme egy műnek, mint -amire már rég rájöttem - a könyvek esetében is)

tévében látom, a bevezető részt még csak háttértévézésként, de aztán oda kell ülnöm a tévé elé, és maradni...felébred 41 éves korában egy nő, úgy mintha még 26 lenne -
belül - mert azt hiszi, u.i. a közbülső 15 év kiesett az emlékezetéből. közben született cuki kisfia,, szegényből gazdag lett, szerelmes lányból elválni akaró feleség - de ez elfogadhatatlan számára, mert újra a 25 éves kori életérzés tölti be. (v.ö. Karinthy találkozása egy fiatalemberrel)...

Mióta a filmet láttam, "valaki más életé"-t, . egyre gyakrabban gondolok erre,(Kinek az életét is élem:)  Játszom a gondolattal, mi minden történt,  15 év alatt, nálam 26 és 41 közt, viharos időszak volt, a legviharosabb. Hogy változtam közben, mivé, kivé.. Most szinte nem is számítana, ha 73 évesen 68 éves életérzéssel ébrednék.. de mostanában, régi fotókat nézegetve..(pl a 20-as éveimből) ,.s utána a tükörképem, hát nyilvánvalóan egész mást mutat, rosszabbat, s nem csak a ráncok miatt. Hanem a tekintetben. A régi szimpatikusabb. Tisztább.

----

aztán egy másik filmben a (majdnem üres makói) moziban annyi hamis hangot hallok, amennyit talán egész eddigi életemben nem (mert menekülni is szoktam előlük),a mozibó
l nem akartam, s különben is ilyen tehetségesen tehát hitelesen hamis éneklést még nem tapasztaltam (ahogy Meryl Streep alakította...Florencet s a "tökéletlen hang"ot), és rájöttem a film folyamán , hogy a tiszta éneklésnél van, lehet ,  ami fontosabb

a hamisan de lelkesen és elhivatottsággal éneklő milliomosnőnek - aki tragikomikus élethazugságban él - senki nem árulja el, hogy hamisan énekel azaz "meztelen a király(nő)", nem csoda, hogy az eldugni nem tudott őszinte kritikából megtudván az igazságot, rájön,mulattak rajta egész életében, és össze is omlik -de érdekes módon, ahogy mint egy vigaszul felidézi a hamis koncert fináléját, annak minden hangja tiszta, -mert.ő annak hallhatta, mindig is, belül! És azzal vigasztalja magát hogy ha nem is tudott énekelni - mondhatják róla - , de legalább megpróbálta. De

 ha élhetne tovább, biztos éneklés nélkül tenné.

A másik film 41 éves asszonya viszont folytathatja, másképp mint 15 évig, folytathatja ahol 26 évesen hagyta abba, mielőtt elrontotta volna.

...Kellenek a kizökkentő élmények, érzések. A kívülről másképp lát(tat)ások. Az őszinte kritikák is. Még ha belehalunk is. De legalább másképp, nem úgy, tisztábban, mint ahogy éltünk.Kell a tisztánlátás, -hallás!

A  kilépés önmagunkból. ami inkább VISSZAtalálás valamikori önmagunkhoz (önvalónkhoz)

érettségi találkozók

érettségi találkozók


mindenki felmondja
addigi életét

vajon ki venné a bátorságot
hogy osztályozza is

hiszen az of is
felel itt

néha rosszabbul mint
egykori diákjai

pedig
állítólag
az életre nevelt

hiszen
non scholae
sed vitae
discimus

nem az iskolának
hanem az életnek
tanulunk

mondtuk
kórusban
a gimi padjaiban
latin órán mi is

csakhogy közben
az élet
elszaladt

a tanárokkal
még jobban

kinek mondjuk
fel a leckét
az életből

latin tanárnőnk
Cornélia
föld alatt
és előtte
igazgatónk
az egykori pap
ő is tova
az iskolánkból is
még érettségink előtt

istoria
magiszter….

jaj az a fránya
tanitómester
a történelem

nade mely
tanitását
vegyem

forradalom
majd kijavitva
szívósan
töriórán
ellenforradalomra
később meg
vissza,,,
forradalomra
de az már ,
jóval később
iskolafalakon
túl volt

kiforditom
beforditom…
mégis bunda...

állunk az üres
katedrák előtt

senki se fogja
a kezünk

talán az unokák

akik kezdik elölről
járni az életiskolát

de hamar nélkülünk
együtt nem sokáig
s nem messze megyünk

jó lenne hinni
hogy megtalálják
mit mi nem
egész életünkben
se az iskolában
se kívüle

s nem kell hazudniuk
jobbra se balra se
semerre
csak haladni előre
s állni egyenesen
nem dicsekedve
se szégyenkezve
egy érettségi
találkozón sem
s nem esztelen mulatozni
mint holmi feledni vágyó
kábulatba mászó
hamis szilvesztereken

ihaj, csuhaj
sose halunk meg

de igen

s felelsz
majd
mindenről
mindenért
mindenkinek
mindenek felett
magadnak

nem bliccelheted el

mikor találkozhatsz
igaz önmagaddal

végre
teljesen
éretten

cipelek

 a biciklim csomagtartóján
hátul vittem a lányom
bölcsibe, oviba,
tán még a suliba is
míg kicsi volt
kapaszkodott belém
két kézzel erősen
és csak egyszer esett le
az ovi előtti döccenőnél

de nem lett semmi baj
szerencsére
csak én szomorodtam el
ő vigasztalt úgy
hogy elénekeltette
társaival a dalt
engem körbefogva
„koszorú, koszorú
mért vagy olyan szomorú”

s hogy miért vagyok
most is az
ki tudja

most hogy a csomagtartó
a biciklimen
üres
már régen
s lányom is anya
s viszi fiát
az oviba
a nagy városban
aztán
dolgozni rohan
buszon, héven, villamoson
mint én is valaha
a biciklimen
amit most is tekerek
de már nyugdíjasként
az üres csomagtartóval
mögöttem
mégis nehezen

s úgy érzem
terhet cipelek
csak már nem a
csomagtartóban
hanem idebe'

jaj le ne essenek
nem is tudom
honnan
nem is tudom
hova ne
és miért egyre nehezebb
a szívem

levelek alatt, ősz felé, aligszélben

       

mintha félnének

remegnek a levelek

remegek én is

ellenpont

ellenpont



fakulunk egyre
s színesedő emlékek
befednek végül

ősz közeledte

ősz közeledte



nem tombol a nyár
szép szelíden simogat
szeptemberi szél

gyötrő kérdések

gyötrő kérdések, postumus


                                                                           in memoriam… ( kettőnk emlékére)


ha tudtad volna
hogy ilyen hamar elmész
s ilyen kevés közös emlék
pár közös év
pontosabban csak hónap
vagy pár hét?
mi az örökkévalóságból
ránk marad

akkor is eltaszítasz
idő előtt?
s ha én tudom
vajon akkor is
oly könnyedén állok
odébb s veszem félvállról
már előbb hogy
megmaradunk-e
egymásnak
vagy mégsem?
vajon hagytam volna-e
hogy kijátsszanak
hogy elfoglalja helyem
valaki más nálad
helyettem?
s én is elfogadtam volna-e
hívását valaki másnak
kit nem is vártam
ha én is tudom ?

pedig tudtuk már
mindketten
meg is vallottad
egyszer
csókkal és szóval
de csak azt
hogy
egymásnak lettünk
mi ketten,
teremtve
s szerelemre.

halálról érintőlegesen
esett szó csak
mint hasonlat
az énekek énekéből
mondtad
mert erős a szerelem
mint a halál
fülembe idézted
s  karomon, szívemen
lettél a pecsétem
egy kis időre
mégis örökre

azok a hiányzó
nélküledévek
már belémégtek
mióta eltűntél
mindenki elől
s a föld színéről is
oda honnan nincs
kérdés
se felelet

de nem hagy nyugodni
a gyötrő kétség
hogy míg köztünk éltél
hogy tudtunk szétszakadni
ebből az erős
kötelékből
kiszakadni
s másokhoz tapadni
egymás helyett?
hogy tudtam én
meglenni nélküled
és te is nélkülem?
hogy tehettük meg ezt
te velem
én veled?

Őrület!

az élet házában

az élet házában

(bét hahajim)

a temetőt benőtte a fű a gaz
anya sírjához nem tudtam elérni
csak integettem neki
mint ő ha elutaztam

akkor nem tudtam
de áldást kaptam
minden útrabocsátáskor
ami elég gyakori volt

ő mindig maradt

mint most is

él molé rachamim*

de már kő alatt
meddig idén
el se értem
csak intettem felé
észrevétlen
  
drága anyám, Liebele
lelked legyen bekötve
élők kötelékébe
örökre

ámen

csöndvágy, honvágy

újabban szeretem a csöndet

ilyenkor jobban hallom magamat

a kinti zajok elborítanak

jó hazatérni

korán van késő

korán lesz este
vége a hosszú
nyári napoknak

a Nap bágyadt
nappal is
s hamar
alászáll

s én még nem is
napoztam
nem úsztam
már mióta
pedig mindjárt itt a
sötét és vak tél

mindjárt itt az este
s én még föl se keltem

és ez mind semmi
este megszólal egy hang
és ezzel fenyeget
majd

mindjárt itt az éjfél
és még nem is éltél

szedd össze magad
korán van késő
észre se vesszük
múlik az idő
és mi is vele

íme

már itt is van
(ugye megmondtam)

korán lett este

levelek

a fán se egyszerre
sárgul meg
minden levél
s nem egyszerre
hull le

van amelyik
az ágához ragaszkodik
utolsó percig
fagyos télig

s van aki
ki is telel

de ezek inkább
az örökzöldek

s hó alól
kivillanón
a legszebbek

hiány, többlet és ...

( légszomj, extraszisztolé és...)

csak hiányként érzed a levegőt
légszomj idején
de ha van belőle elég
észrevétlen lélegzésed is
akár a szívverés
ha egyenletes
de mihelyt belekeveredik
valami felesleges
mondjuk egy-egy
extraszisztole
máris tudod
van szíved
s épp ki akar
ugorni

így élünk
csak a hiányt érezve
vagy a többletet
amikből egyre több van
a vége fele

mielőtt
észrevétlen
belesimulunk
a semmibe