nem rég jöttem rá, bár már körbejártam, meg-megközelitve
ezt a poszttraumás stresszt
mely megfejtésében is végül is post lett
miért nem birok beülni a sor közepébe (beállni se sorokba), honnan ez a régesrégi klausztrofóbia (emlékszem Aranka nagynénim hogy összeszidott érte, hogy a moziban is nekem szélre kellett ülni, hátrautasitva a felnőtteket, anyámat is - ő persze engedékeny volt velem)igen, átvitt értelemben is mindig kilógtam a sorból...
nos, az is foglalkoztatott egy ideje, hogy hogy aludhattunk mi a lágerben, lehet ott az ok?!!!!
gondoltam , priccsen egymás hegyén hátán, fullasztó, levegőtlen zsufoltságban.. fulladozva...nem lehetett külön rácsos gyerekágyam nyilván...s hajnalokban már álltam a kapunál várva anyám a hadigyárból Mami, kenyérrel,,
tán nem sokkal később a pesti övodáből is ezért szöktem meg azaz ki...!
nem birtam, nem birok semmi kötöttséget!!!
és mindig szélre ülök, (hogy menekülni lehessen ha kellene)
nos, a lágeri priccsekben lehet az ok?!!!!
posttraumás krizis...messze ér
Talán nekem is át kellene gondolnom, nálam mitől lehetnek ugyanezek a tulajdonságok. Én már az óvodában is csak szélen tudtam aludni. Amikor elfoglalta valaki a helyem, addig vitatkoztam, amíg sarokba ültettek, ott aludtam el valószínűleg, de nem feküdtem be középre azért sem. (A földön egymás mellett kisméretű matracokat tettek le, azon aludtunk, nem összehajtható kiságyakon, mint manapság.) A moziban én is szélen szeretek ülni, pedig középről sokkal jobb a vásznat és filmet nézni. Szóval lehet trauma nélkül is ilyen szokásokkal rendelkező embereket találni.
VálaszTörlésde nem kizárt nálad is valami trauma, és az is lehet, hogy nálam se ez az ok...(?) illetve sok oka lehet valaminek...
Törlés