iménti félreolvasásom:remélem helyett rémálom (tényleg az!)
Olvasni muszáj
Versek feminizmusról, Odüsszeuszról és imádkozásról, amik rendet raknak az életben
Turi Tímea verseskötetében nem a hangosnak van igaza. Az Egyszerre egy beszéljen lapjain olykor Isten is megjelenik, de már nem akar igazságot tenni. A könyvről Toroczkay András írt az Olvasni muszáj sorozatban.Jó a cím, a felkiáltó jel hiánya is jó döntés. Lemondó sóhaj ez, vagy szelíd felszólítás? Talán egy anya mondja higgadtan a gyerekeinek, amikor fagyit és egyebeket (bármit!, mindent!) akarnak tőle? Esetleg egy tévéstúdióban a moderátor a meghívott, veszekedő vendégeket csitítja épp? Kötetcímként finoman belehallható az is, hogy aki itt beszélni fog, az az egy, a költő maga lesz. Ráadásul (jellemző csavar): a címadó versben szintén elhangzik, vagyis épp arról van szó, hogy nem hangzik el. („úgy hallgatja az Isten az imákat, szórakozottan, / a körmét rágja, figyelme elkalandozik. / Már nem akar igazságot tenni, megtudni, kit mi bánt, / nem kiált közéjük: „Egyszerre egy beszéljen!”, / mint az emberek.” (Egyszerre egy beszéljen)
A kötet kilenc azonos című (Bevezetés az imádkozásba), egymástól nem markánsan elkülönülő ciklusból épül fel, a kötetegész fő motívuma a rendrakás. Rendet rakni, szétválogatni, megtisztogatni, de nem csak az edényeket a vendégség, vagy a zoknikat mosás után, bár a női szemszögből való beszéd, vagyis az obligát házimunka szintén fontos jellemzője a kötetnek, de átvitt értelemben,
a belső rendetlenség felszámolásáról is van szó természetesen.
A kétségbeesésre, szorongásra és káoszra a rend felel: „Minden ott kezdődik, hogy elválasztjuk / az őszinteséget és a hazugságot.” (Bevezetés az imádkozásba).
A kötet kilenc azonos című (Bevezetés az imádkozásba), egymástól nem markánsan elkülönülő ciklusból épül fel, a kötetegész fő motívuma a rendrakás. Rendet rakni, szétválogatni, megtisztogatni, de nem csak az edényeket a vendégség, vagy a zoknikat mosás után, bár a női szemszögből való beszéd, vagyis az obligát házimunka szintén fontos jellemzője a kötetnek, de átvitt értelemben,
a belső rendetlenség felszámolásáról is van szó természetesen.
A kétségbeesésre, szorongásra és káoszra a rend felel: „Minden ott kezdődik, hogy elválasztjuk / az őszinteséget és a hazugságot.” (Bevezetés az imádkozásba).
Érdekes a kötet hangütésének a kettőssége: ahogy a beszélő mintha feminista lenne, de valahogy mégsem az: „Tanulj meg esni, mint a férfiak. / Tanulj meg kelni, mint a nők.”, ez nem annyira váratlan hang egy női szerzőtől, a nőket erősnek látja, láttatja a férfiakat gyengéknek, de máshol árnyalódik: „és én mikor lettem férfi?”. Szerencsére, mert ezzel izgalmasabb, elgondolkodtatóbb, csavarosabb. Mint ahogy a Feminista kritika című vers is, ahol az idősebb nő alázza a fiatalabbat egy házidolgozat miatt, amelynek tárgya a feminizmus. Mindezt kritikai éllel, ironikusan: ”Mire átrágtam magam a kijelölt részen, / kiderült, a fiúk már az egész Gadamert kijegyzetelték. / “Te hülyének nézel? Nem hiszem el, hogy csak ennyire futotta” /, bökött a tanárom – rövid hajú, magabiztos nő – a feminista dolgozat agyonjavított mondataira.” Ez az ambivalens viszonyulás, kettős látásmód máshol is tetten érhető:
„És mert nő vagyok, majd megtapsolnak érte. / És elfelejtenek, mert nő vagyok.” (Sötét anyag)
Turi beszélői (a maszkok mögött pedig nyilván a költő) egyszerre a körökön belül, de a partvonalon is állnak, megfigyelnek, és habár érzékény(ek), de nem feltétlen empatikus(ak), sokszor mintha hideg(ek), vagy objektív(ak) lennének. („Kíváncsian figyelem a mellém kerülők / történeteit: ki hogyan nem omlik össze” – olvassuk a József a börtönben zárlatában). Van, hogy a lírai én Isten pozíciójába helyezkedik, de ugyanúgy az imádkozóéba is, ahogy aztán szülőként is Isten szerepét ölti magára, majd gyermeki pozícióból szólal meg. Szereti összemosni a dolgokat, ami megfigyelhető például a modern és a legősibb kulturális kód egymásra vetítésékor is (Homérosz, Laiosz, Bibliai szereplők). Odüsszeusz posztol az utazásairól, kutyát sétáltat, Sára kotyogós kávéfőzőt mosogat, de József és Jónás is megjelenik. Ez utóbbi ráadásul nem a próféta, hanem maga a cet. Az egyik legősibb és legemelkedettebb tevékenység, az imádkozás során pedig a világjárvány miatt oly ismerős bántóan földhözragadt szó, a „galérianézet” is fókuszpozícióba kerül. Látjuk: valóban nagy a kavarodás, van mit helyretenni.
Máshogy kettős a beszéd és a hallgatás viszonya. „Beszélni szerettem volna” (A gyönyörű gát) (ami mintha felidézné Márai Hallgatni akartam című regényét), de nem lehetett, mert a beszélőt a „féken tartott indulat” elnémította. Világos, hogy nem holmi párkapcsolati drámában vagyunk, Turi Tímea ügyesen egyfajta ars poeticát rejt a sorokba, illetve a kortárs költészet mai állapotára is érthetjük a vallomás szavait: „igazából nem is hozzád akartam szólni, / hanem abban bíztam, hogy más majd megdícsér.” (Uo.) Aztán egy másik versben egy irodalmi tábor másnapos reggelén a horkoló fiatal írókon végigtekintve megállapítja, hogy „most nem a hangosnak van igaza” (Egy irodalmi tábor reggelén).
Kedvelhető ez a kötet, például a szelídsége miatt, amit épp a váratlan brutális sötét vagy aggasztó momentumok támasztanak meg: „Sokasodtunk, de elfogytunk közben, előttünk egyetlen út maradt” (Egykék). „Légy önmagad, ezt tanította anyám, / és az összes magazin. / De azt nem mondták, / hogy önmagamnak nem maradni, hanem önmagammá válni kéne.” (Szurtos lányunk hazatért). Azért is hálás lehet az olvasó, hogy Turi finoman termeli a szellemes, citálható sorokat:
„Egy társaságot nem úgy lehet kiismerni, hogy ki kivel beszél, / hanem hogy ki kivel nem állna szóba semmi szín alatt.” (Zsoltár női hangra)
Egy olyan költői produktum ez, ahol az alkotó érzi a megszólalás felelősségét és súlyát. Örülhetünk a pillanatnyi rendnek, amelyet a költészetének erejével teremt.
Prae Kiadó, Budapest, 2023, 94 oldal, 2999 Ft
