lehet, hogy ezt gyakorolva kéne élni
azaz semmit se erőltetni, élni a természettel együtt, az ürességbe...amiből azért bármi lehet, amit "ő" akar (mert nem is igazán üres, mert lehetőség -de csak az)
most hogy vissza vagyok fogva minden fizikai terheléstől, orvosi javallat szerint is, de a testem is ezt diktálja (egész pontosan pont a szívem:)...tényleg alig csinálok valamit, ha a nem-csinálás jelenti a vuvejt, tökéletes megvalósitója vagyok a nem megvalósitásnak. (valójában tán mindig is..., de az agyam annál inkább jár, (a lábam minél lassabban és botladozóbban) és tele van és szórja a gondolatokat, régi eseményeket, dialógokat,,,új reflexiókat, felfedezéseket... ha valaki leírná, már többezer oldal is lenne bizonyára - bár szerkezettelen... asszociativ, azért mégis összefüggő...hiszen egy ember gondolatai, az enyémek
de épp azt hiszem , hogy irni, beszélni se kell, nem kéne....
egyrészt minek, nincs hatása, másrészt épp azért mert nagyon is van, lehet...mindennek, minden kimondott szónak lehet (ezt magamon, magamban érzem, és beláthatatlanok is lehetnek a következmények, amit okoznak...)
de ha meg nem akarunk hatni, akkor minek is az egész...élet?
a napokban kifutott a számon, hogy semmi hatással nem vagyok az unokámra...de meg is bántam. hogy is lennék,ilyen messziről...
rám aki hatással volt, annak idején, biztos, hogy jó hatással?! (s még utólag is bele lehet kavarni egy rosszhiszemű megjegyzéssel....)
de lehet hatni és befolyásolni, azzal is ha nem beszélünk, nem teszünk... amikor pedig kellene...!
és épp ma reggel csúszott ki a számon ez a klisé is, hogy a
z élet nem fáklyásmenet... (nem akartam sorolni bajaim, hiszen javulok, de teljesen nem lehetek olyan már,, mint mondjuk 20 évesen , már soha, persze...senki se)
. (de itt csak magamra gondoltam, a bajaimra, amit nem akarok részletezni, de lehetne sokkal rosszabb is. javulok.,már nem probléma lélegezni:) szabadon... hm
vu-vej
mégis csak jobb lett volna elhallgatni ezeket is, nem? :)
(néha a kommentekből, -itteni kevés olvasóm, még kevesebb reagálásából )azt látom, hogy ugyanazt ugyanúgy gondolják, érzik, de néha meg , hogy félrefélreértenek, illetve vigasztalni akarnak , mikor nem is kéne, és pont az ellenkezőjét érik el vele.kétségbeejtenek...olyankor újra olvasom magam, ugyan mit irtam, már megint félreérthetően...vagy miért pont azt emelik ki, és teszik fókuszba, ami nem is olyan fontos a mondandómból (persze lehet, hogy nekik az?)...
most nem is merem újraolvasni (bár inkább a versféléimmel fordul elő a nem célbatalálás, ott viszont tán megbocsátható az eleve- többértelműség)
---------------
nem megy ez a vu-vej,
sej-haj...:)
ez se
se a nem-cselekvés, se a cselekvés - se az irás se a nem-irás...
(de most kérem, ne vigasztaljon senki, netán!)
( U.I. nincs-miért:) No, majd csak sikerül elmarni mindenkit innen:))
amire egyből kaptam a kéréseket , kérdéseket, hogy bővebben fejtsem ki, de hárítottam, mert tudtam, hogy idő kellene a z érzéseim ,gondolataim letisztulásához... hiába... azt hiszem ennek a filmnek egyik lényegi tulajdonsága ez a vegyesség, összetettség, definiálhatatlanság... de az biztos, hogy számomra nem volt egy reveláció... (én biztos nem adtam volna nekik fődíjat Berlinben, szerencséjükre - én viszont szerencsétlenségemre -ha félig-meddig is, de - láttam azokat a véres vágóhídi jelenteket is, amiket nem kellett volna, bár sokszor eltakartam a szemem, de sose lehetett tudni mikor kezdődik, mikor ér véget....amúgy is zavarbahozó, feszengető jelenetek tömkelege a film: adva van egy férfi és egy nő, a férfi idősebb, bal kezére béna, a lány fiatal, félszeg, merev, illetve egyértelműen autista vonásokat mutat , tehát ennél fogva vannak főleg kapcsolat teremtési zavarai. A két ember - mint kiderül - ugyanazt álmodja éjszakánként, álmukban: szarvas őzike pár, békésen keresik az élelmet a havas tájban....Ilyen-olyan nehézségek, bonyodalmak után, mégis csak sikerül nekik egymásra találniuk nem csak lélekben hanem testben is,,, igaz ,erre virradóra kiderítik, hogy nem hogy nem álmodták ugyanazt, hanem semmit se...(mert "minden álomnál több a valóság"..jut eszembe Karinthy előszavából.....ha a valóságban megvalósulnak az álmok, nincs szükség álmokra....a záró képben látjuk a korábbi álmokból ismerős havas téli tájat, de már csak tájként - állatok nélkül.
