2016. február 23., kedd

Rómeók és Júliák az időben

...a Hogy volt műsorban... meg az én emlékeimben is , úgy hogy magamban már át is neveztem a műsort Hogy voltam-ra, már mint magyarázatot találva arra is, hogy miért kedvelem ezt a műsort. annyira, biztos mindenki más is így nézi, akiknek vannak emlékei a látott-hallott művészekről, előadásokról...

itt ülnek Pap Éva és Mécs Károly, ugyanarra a szegedi  előadásukra emlékezve, amiről a nézőtérről nekem is vannak emlékeim , (s ami állítólag az első színházi közvetítés volt, de mi személyesen ott...)


1961-ből (55 éve.. no nem mintha nem látszana...rajtuk is) . Én ekkor kezdtem a szegedi egyetemet, ők akkor lettek pályakezdő szegedi színészek. Pap Éva felvillantja a kor más , visszafogottabb szerelemeszményét is, magyarázva a visszafogottan plátói Júliáját.. (bár a rendező késztette volna kicsit testibb . "markolászós") ábrázolásra is), Mécs bevallása szerint bátrabb is volt vagy lett volna (hát igen a mi időnkben a fiúk voltak még a kezdeményezőbbek - pedig, ha belegondolok Julia talán még gyakorlatiasabb is mint Romeo, ő szervezkedik...),

ahogy a későbbi kor Júliája Kútvölgyi Erzsébet mondja is, és a bejátszásokon látjuk is,

sőt még most is gyanúsan csillog a szeme , és egy alkalommal ugrik is föl a helyéről....és játszik. vadul-.csupa érzelem és impulzitás most is. Csak Romeo- Kalocsai... már sehol...


Törőcsik


Sztankaira emlékezik, aki kicsit hiún mindig megigazította a haját az erkélyjelenetnél,  a létrán felemelkedve..

én a Varsói melódiában, a modern Romeo és Julia változatban láttam őket... a Katonában... de modern volt Törőcsik Júliája a Shakespeare-i is..





(Se Kalocsai, se Sztankai... se lehet itt...Úgy látszik, a Rómeók előbb halnak...)


Rudolf Péter és Nagykálózy (házaspár is) bravúros kétszemélyes előadását sajnos nem láttam, illetve nem is sajnos, átadtam a makói hagymaházi jegyem - amit már nem lehetett kapni -  lányom egy szegedi jó ismerősének, ... (aki azóta N. Y-ban színész (de a magyar kultúráé is)  (előtte ő is Szegeden) (bár talán Rómeót nem játszotta még el)

természetesen emlékeztek a legendás Latinovits Ruttkai párosra a sorsdöntő (sorsukra is döntő) előadásra. (hogy Latinovits tudta igazán eljátszani a Róza és Julia szerelem közti különbséget) egyikőjük sincs már életben...(őket láttam egyszer, a Fészekben, "civilben", az étterem végében , egymással szemben ücsörögve, de akkor már életben megfáradt rómeóésjúliának tűntek)


itt volt az  Operett előadásából Szinetár Dóra  és Dolhay is. (Dolhayt Szegeden láttam pályája legelején a musical Romeo és Júliában a West side storyban. Már akkor és ott is kirobbanó volt, ahogy átlósan átszáguldott a színpad egyik feléről a másikra....és az a dinamizmus és erő , amivel énekelt is...Nem véletlenül dicsérte Szinetár,- aki nem tud bárkivel szerelmet eljátszani színpadon -, hogy ő megkönnyíti egy Júliának hogy hitelesen játsszon... hiszen pl olyan szépen tudott mosolyogni rá..(azaz Júliájára).

és ott volt egy mai fiatal Júlia a Turay színházban aki joggal megilletődött hogy megkapta a szerepet


igaz, mondják is, a korban a Shakespeare által megírt Júliához közeli fiatal lány még nem lehet alkalmas eljátszani Júliát... mert nem elég érett hozzá

idézték Zefirellit. jut eszembe, azóta a Júliát játszó színészt Terez anya szerepében láttam, millió ránccal...

Romeo és Julia viszont - nagy áron - örökké fiatal marad....














az őket játszó színészek ugyanúgy megöregednek, mint nézőik

de jó visszaemlékezni magunkra is mint fiatal Júliákra és Rómeóinkra is...

(és cseng is még a fülembe a korabeli lányok, fiúk kicsit csúfondáros kórusa- kicsit csúfondáros pajkos hangsúlya, évtizedek távolából:

Julia, hol hagytad Romeót?!

ó, de bosszús voltam rájuk....

Volt idő, mikor emiatt nem is kedveltem a nevem.Ma már ezt is másképp gondolom...

De tényleg, hol is  hagytam Rómeót....


7 megjegyzés:

  1. az első képen Mécs Károly mellett ki az a hölgy?

    VálaszTörlés
  2. de hát a (kép melletti!)szövegből egyértelműen kiderül!"itt ülnek Pap Vera és Mécs Károly, "... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de hát az egész ilyen "hihetetlenségek"ről szól... :( (az egész életünk is)

      Törlés
    2. az az életbe beletartozik (része, a végén, végül is)

      Törlés
  3. és jaj BOCSÁNAT: elirtam Mécs Károly partnernője nevét, véletlenül, Éva, Pap Éva...

    VálaszTörlés