szélcibált

hazafújt a szél
huzatos házban lakom
csak ki ne fújjon

vagy fújjon el messzire
kalapom már elvitte

hálátlanok

hálátlan korszak ez
mindenen és mindenkin
átlépő

át is fog lépni rajta a történelem
igaz, mindig is az utókor volt hálás
a mindenkori jövő

de ez nem tisztel elődöket se

nincs is esélye hálát remélnie

az (oda)adó bánata

csak azt nem érti

miért kap szemrehányást
köszönet helyett

ajtó

anyu előttem sietett

én utol akartam érni

nem sikerült

eltűnt a régi házunk

barna ajtaja mögött

azt magára hajtva

mint koporsó födelét

aztán fölébredtem

és eszembe jutott

már rég nincs meg

az a barna ajtó

sem

2016 február 26

MŰ(vész)ÚT

a Műút folyóirat februári számának bemutatójára megyek, Budapestre, . ami egy galériában van, a galériák során, ahol Wahorn András képei vannak kiállítva..., koncerttel egybekötve, majd a felolvasás után... nem véletlen a két esemény sem a helyszín együttese, mert a folyóirat illusztrációi is Wahorné... Csak én tudom nehezen egyeztetni. Legalábbis lányom verseit, a Wahorn illusztrációba ágyazottan...

Szerencsére csak a fb-on látom (likeolni nem tudom, nem akarom, s iderakni sem, legfeljebb csak a verset:

„Ami elveszhet, az el is fog veszni.”
A barátunk egy szerelmi történetről mesélt,
amelynek egyik szereplője épp ő.
Arról, hogy a szerelem mindent legyőző ereje
mellette áll a körülményekkel szembeni harcban…
Micsoda önhittség, gondoltam, de nem mondtam semmit.
Pedig nem hazugság, hogy az érzelmek tiszták;
csak a történetek alatt sok az akna.
A gyerekek már aludtak a szomszéd szobában, én pedig
a férjemre néztem, és nem tudtam, mit gondol.
„Ami elveszhet, az voltaképpen már el is veszett”,
bólintott, és vágott még egy szeletet a gesztenyealagútból.

Turi Tímea: Ami elveszhet   )

Ez meg itt és most hiába egy folyóiratbemutató , a galériában, csak Wahorn katalógusok hevernek az asztalon (á 4000).meg a képei, szobrai (polgár?)pukkasztó, provokativ feliratokkal, ( mindenesetre nekem nem meggyőzőek ezek a későavantgárd, túlélt vahornok, némelyik olyan mintha a vicchős Móricka rajzolta volna, akinek mindenről mindig ugyanaz  -tudjuk mi - jut eszébe -) amiket azért szemügyre veszek még a felolvasás előtt... míg ők (le)hangolnak... bár mintha a zenéjük kicsit  jobban is tetszene majd, mint a képek (amik egyáltalán nem, így nem nehéz...)

folyóiratnak később sincs nyoma. csak a főszerkesztő, meg a felolvasók kezében látható egy-egy darab...

de a szövegek jók... :) s a közönség is érdeklődéssel hallgatja....sőt, a szerzők  egymást is... :)

febr. 17-én

Rómeók és Júliák az időben

...a Hogy volt műsorban... meg az én emlékeimben is , úgy hogy magamban már át is neveztem a műsort Hogy voltam-ra, már mint magyarázatot találva arra is, hogy miért kedvelem ezt a műsort. annyira, biztos mindenki más is így nézi, akiknek vannak emlékei a látott-hallott művészekről, előadásokról...

itt ülnek Pap Éva és Mécs Károly, ugyanarra a szegedi  előadásukra emlékezve, amiről a nézőtérről nekem is vannak emlékeim , (s ami állítólag az első színházi közvetítés volt, de mi személyesen ott...)

1961-ből (55 éve.. no nem mintha nem látszana...rajtuk is) . Én ekkor kezdtem a szegedi egyetemet, ők akkor lettek pályakezdő szegedi színészek. Pap Éva felvillantja a kor más , visszafogottabb szerelemeszményét is, magyarázva a visszafogottan plátói Júliáját.. (bár a rendező késztette volna kicsit testibb . "markolászós") ábrázolásra is), Mécs bevallása szerint bátrabb is volt vagy lett volna (hát igen a mi időnkben a fiúk voltak még a kezdeményezőbbek - pedig, ha belegondolok Julia talán még gyakorlatiasabb is mint Romeo, ő szervezkedik...),

ahogy a későbbi kor Júliája Kútvölgyi Erzsébet mondja is, és a bejátszásokon látjuk is,

sőt még most is gyanúsan csillog a szeme , és egy alkalommal ugrik is föl a helyéről....és játszik. vadul-.csupa érzelem és impulzitás most is. Csak Romeo- Kalocsai... már sehol...

Törőcsik

Sztankaira emlékezik, aki kicsit hiún mindig megigazította a haját az erkélyjelenetnél,  a létrán felemelkedve..

én a Varsói melódiában, a modern Romeo és Julia változatban láttam őket... a Katonában... de modern volt Törőcsik Júliája a Shakespeare-i is..

(Se Kalocsai, se Sztankai... se lehet itt...Úgy látszik, a Rómeók előbb halnak...)

Rudolf Péter és Nagykálózy (házaspár is) bravúros kétszemélyes előadását sajnos nem láttam, illetve nem is sajnos, átadtam a makói hagymaházi jegyem - amit már nem lehetett kapni -  lányom egy szegedi jó ismerősének, ... (aki azóta N. Y-ban színész (de a magyar kultúráé is)  (előtte ő is Szegeden) (bár talán Rómeót nem játszotta még el)

természetesen emlékeztek a legendás Latinovits Ruttkai párosra a sorsdöntő (sorsukra is döntő) előadásra. (hogy Latinovits tudta igazán eljátszani a Róza és Julia szerelem közti különbséget) egyikőjük sincs már életben...(őket láttam egyszer, a Fészekben, "civilben", az étterem végében , egymással szemben ücsörögve, de akkor már életben megfáradt rómeóésjúliának tűntek)

itt volt az  Operett előadásából Szinetár Dóra  és Dolhay is. (Dolhayt Szegeden láttam pályája legelején a musical Romeo és Júliában a West side storyban. Már akkor és ott is kirobbanó volt, ahogy átlósan átszáguldott a színpad egyik feléről a másikra....és az a dinamizmus és erő , amivel énekelt is...Nem véletlenül dicsérte Szinetár,- aki nem tud bárkivel szerelmet eljátszani színpadon -, hogy ő megkönnyíti egy Júliának hogy hitelesen játsszon... hiszen pl olyan szépen tudott mosolyogni rá..(azaz Júliájára).

és ott volt egy mai fiatal Júlia a Turay színházban aki joggal megilletődött hogy megkapta a szerepet

igaz, mondják is, a korban a Shakespeare által megírt Júliához közeli fiatal lány még nem lehet alkalmas eljátszani Júliát... mert nem elég érett hozzá

idézték Zefirellit. jut eszembe, azóta a Júliát játszó színészt Terez anya szerepében láttam, millió ránccal...

Romeo és Julia viszont - nagy áron - örökké fiatal marad....














az őket játszó színészek ugyanúgy megöregednek, mint nézőik

de jó visszaemlékezni magunkra is mint fiatal Júliákra és Rómeóinkra is...

(és cseng is még a fülembe a korabeli lányok, fiúk kicsit csúfondáros kórusa- kicsit csúfondáros pajkos hangsúlya, évtizedek távolából:

Julia, hol hagytad Romeót?!

ó, de bosszús voltam rájuk....

Volt idő, mikor emiatt nem is kedveltem a nevem.Ma már ezt is másképp gondolom...

De tényleg, hol is  hagytam Rómeót....

Markó Iván a Nagymező utca közepén

Markó Iván áll

a Nagymező utcán

egyedül

nem táncol

talán vár

valakit

vagy csak emlékezik

azokra a szép időkre

amikor nem volt

üres tér körülötte

mikor körbetáncolták

fent a színpadon

és a nézőtéren 

minden mozdulatát

figyelték 

a népek                    

a Nap szerettei...

még anyám is meghatotta

le is rajzolta…
az előadásról hazautat
elragadtatva

de mára
a Nap szerette 
megöregedve

felhőbe burkolózva áll

a Nagymező utcán

senki

nem veszi észre

én is megyek el mellette

még tudván ki VOLT

de fejet se hajtok

s nem köszönök

pedig volna mit

valaha tapsoltam

én is neki

nem is kicsit

mára minden elmúlt

csak egy kopaszodó

testesedő méla ember

áll itt mozdulatlan
a nagy mező közepén

kezében nylon szatyor

abban valami étel lehet

s mindez olyan

reménytelen

2016. február 22. Szeged-Makó

nem is olyan nagy dolog....

utazom végre
ülök és mégis mozdulok
éljen a vasút

s a szembejövő világ
ne csukd le a szemed hát

.....

meg persze elhúzni a függönyt, ha süt is mögötte a nap a szemedbe  (volt idő, amikor attól se tartottál, ...(a föld éled, belenézek a napba, se nem bánom azt se , ha fénye megvakit - irtad egykor)

"Nem is olyan nagy dolog ez az utazás!" - mondod most a mobilodba... Pest felé... több mint féléves kihagyás után... s utólag jut eszedbe a Babits-i mondat(modell:) (sic:

"nem is olyan nagy dolog a... halál"...

De hát akkor mi is lenne "nagy dolog",, ha még "az" sem!

Meg hát az élet is egy nagy utazás... aminek végül is a végállomása  a  halál. Csak nem ismerjük a menetrendet, s nem tudjuk mikor... meg lehet, hogy késik is a vonatunk, , amit ezesetben nem is bánnánk... Sőt, az is lehet, hogy tovább is utazunk...a "vég"állomáson túl, csak más irányba, más dimenzióba, másképp... másként.

Lehet, hogy semmi sem  "olyan nagy dolog" , mint aminek hisszük, ha félünk tőle.

El kell indulni, s bátran haladni. Vagy legalább hagyni, hogy vigyen az a vonat...

2016. február 17-én, Pest felé a vonaton

(és már vissza is zötyögtem... igaz kicsit elfáradva - de "utazom" tovább)

költői csel

semmi sincs rendben

de versekbe rendezi

hogy mégis legyen

a gravitációs hullám...

praktikus következtetés Einstein nyomán


ha elindulok
fiatalabb maradok
mintha ülve itt

(sutba lehet vágni a közmondást:"lassan járj, tovább érsz"?(amit én ráadásul  élsz-nek értettem sokáig)...illetve a jársz-t kell hangsúlyozni és nem a lassan-t, kezdem érteni a száguldás szerelmeseit is. egyébként én is imádom -  ha csak a biciklimen ülve is -  a nagy sebességet...)...ha legyőzöd a teret, leegyőzöd az időt (időd) is!?! Nosza!

meg sutba  azt is, hogy aki kiváncsi, hamar megöregszik (sose akartam elhinni) nos: a kíváncsiság is mozgás :)

mozogjunk csak, minél többet!

opponálok

                  ( "porból lettél, porrá leszel") (?)

nem csak porból vagy

isa pur es homu vagy

lélek  istenpor is

medvehaiku

Barlangban élek
Néha napra kimàszok
Mindig vissza is

ezúttal nem néma csend

tegnap ebéd után az étterem gazdája tanárnő - ként titulált.

30 évig tanitottam a város 120 éves gimnáziumában , de őt, speciel,   nem... És egyébként is, már lassan 20 éve senkit! De egy kisvárosban mindenki ismerheti az embert, ha már ez (volt?) a  foglalkozása... Nem is szoktam ezen megütődni.

de tegnap valahogy különösen jólesett ez a megszólitás...

---

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/janisch-attila-a-nema-ero-a-legnagyobb-ero-98233

három szinésznő és a történelem

 furcsa szellemidézés a szinpadon... 3 szinész, 3 ember, 3 sors... és a történelem..

a 3 szinésznő: Gobbi Hilda, Karády Katalin, Szeleczky Zita

mindhármuk sorsába beleszólt a történelem, illetve sajátos szerepeket vállaltak - szinpadon túl! - benne...

bevallom, én főleg Karády miatt akartam - különböző fenntartásaim, korlátozottságaim ellenére is -elmenni a Hagymaházunkba, végül is a szomszédba. Hogy miért Karády? nem mintha őt tartanám a legnagyobb színésznek (hármójuk közt se), hanem személyes indíttatás miatt, mert volt az életünknek - igen-igen a történelem által determináltnak - egy olyan pontja , amikor találkozott az életutunk, és számomra eléggé meghatározóan. 

egész egyszerűen szólva neki is köszönhetem a szerencsés megkerülésem, 1945-ben, mikor az egy évnyi "külföldi" deportálásból visszatérve, (apámat, anyjával , öcsével és az én anyukámmal várva a bori munkaszolgálatból, hiába, de  e zt még nem tudva - Pesten lsktunk, az óvodából elcsatangoltam,ill. eltévedtem, ...és...
de ezt már megírtam, kis , futó epizódnak a deportálási történetem vége felé.. is... (bár nem túl lényegesnek tartva, ezt a részt ki is húztam, mikor tavaly, a Central szinházban egy maratoni felolvasáson, Igó Éva előadta az én deportálási történetem (is)---

Itt a teljes történet...:  http://evekesemlekek.blogspot.hu/2012/03/deportalasom-tortenete.html

de most kiemelem belőle a Karádys epizódot... (ahogy telnek az  évek, minden külön és erősebb értelmet kezd kapni, úgy látom;  mert jön egy új mozzanat, amivel  vissza felel valamire a múlt a jövőnek... ) :

"Pesten történt valami, amiről, ha mellékesen is, beszélnem kell… A „véletlenek” sorsteremtő lehetőségeiről. Vagy arról, megint, hogy nincsenek véletlenek? Ki tudja…

Elvesztem! Két nap és egy éjjel nem voltam meg! Hazahozott anyám a pokolból, ahogy mondták, erre én fogom magam, és elveszek… S még élvezem is a dolgot – állítólag.
Úgy történt, hogy óvodába járattak, mivel anyu – mint mindig és mindenhol – dolgozni kezdett, annak a színháznak a varrodájában, melynek nagybátyám volt az igazgatója (az államosításáig). Mamaja jött volna értem az óvodába, de kiderült, hogy későn, már senki nem volt ott, hét vége lévén, neki meg elfelejtettek előtte szólni, hogy korábban jöjjön. Nos, én nem voltam sehol! Kiderült, hogy az óvónő a házmesterre bízott, aki nem ügyelt elég éberen rám, én a kapuban álltam egy darabig, s mikor a házmester lement valamiért a pincébe, fogtam magam, és az utcán épp arra játszó gyereksereghez csatlakoztam, akik csak este vették észre, már egész más helyszínen, mikor már hazafelé kezdtek szétszéledni, hogy én ott maradtam egymagamban, mert hogy én nem tartozom valójában egyikőjükhöz sem. Végig fel sem tűntem nekik, illetve azt hitték, hogy valamelyikőjüknek a kishúga vagyok. Hiába kérdezték, nem tudtam megmondani, hogy hívnak. Csak a keresztnevem: Jujika. A hol laksz-ra pedig csak azt tudtam felelni: szálloda. A Continentál nevet valóban nehéz lett volna kiejteni egy két és fél évesnek. Az egyik fiú hazavitt hozzájuk. Szeretettel fogadott a család, már az örökbefogadásomat is latolgatták, nagyon jól éreztem én is magam náluk, eszembe se nagyon juthattak az enyémek…, de másnap – a fiú színinövendék nővére indítványára – színházba mentünk, épp a nagybátyáméba, ahol Karády Katalin énekelt, s én cserfes kislányként, aki megszokta a tömeget, az embereket maga körül, hisz folyton abban élt, – egy évig a lágerben, egymás hegyén-hátán éjjel-nappal, - gátlástalanul felkiáltottam a színpadra: Ennek a néninek olyan mély a hangja, mintha bácsi lenne!

Karády felfigyelt a bekiabálásra, felhívott magához a színpadra, és nagyon kedvesen magasba emelt.
Hát – kisebb botrányt okozva – így lettem meg...."

 nos, szerintem - anélkül, . hogy túldimenzionálnám Karády "felemelő" gesztusát... benne lehetett abban is mindaz a humanizmus, amit tanusított, korábban is a háború alatt, a zsidómentéseiben, különösen  gyerekek oltalmazásában, Itt a színpadon is elmondott egy esetet, ami még mindig megrázta, hogy  amikor (44ben) fogdában volt és a szemközti cellában egy kislány, akinek nem maradt senki hozzátartozója, csak egy aranyszinű játékmacit - immár egyetlen "hozzátartozóját" -szoritott magához, ami, miután őt is elvitték, ott maradt, mint egy aranyló folt... az ő emlékidézésében is. csak az a folt, az maradt utána, az az aranyszinű folt...

lehet, hogy túlzás, de az asszociációk már ilyenek, öntörvényűek és titokzatosan függenek össze: nekem aranyszinű hajam volt akkoriban, mikor hazajöttünk a deportálásból, 45-ben , 3 évesen.... és amikor felemelt a karjaiba véve ugyanaz a Karády Katalin... 

egyébként Bencze Ilona alakította Karádyt kissé markánsan, és azzal a bizonyos (gyerekszájammal ) "bácsi"snak tartott -itt is - búgónak hangsúlyozott -  hangján - de a fő bajom az volt, hogy csak az első sor balszélén kaptam már helyet,(a bérleteseken túl nem igen marad válaszék) ami azt jelentette, hogy a szinpadnak az a sarka ahol az ő állandó helye volt, takarásban...

Viszont jól ráláttam a színpad másik felére, a Gobbit szenzációsan alakító  (pedig egész más alkatú) Hűvösvölgyi Ildikóra, aki csupagobbi volt, csupa tűz, ötlet, munka, másokon segíteni akarás. és tudás.. akárcsak életében....Tán egy kicsit túljátszotta, néha, clownosra véve a figurát, akinek eredeti modellje azért tekintélyparancsolóbb is volt...

De nem tudtam nem gondolni arra, az 50-es évekbeli jelenetre, amikor a szinpadon , ugyanennek a szinpadnak eredetijén, láttam, hallottam szavalni (a szinpad bal takarásából! mert én is szerepeltem később valamivel. Lenyűgözött a szavalása ereje, a dinamizmusa, a harciassága, a  kemény, lendületes mozdulat, ahogy egy leeső hajtincsét a jobb homlokából hátra simította , vagy inkább dobta. A lelkesedése, ami áthatotta,  igen, amiről most ezt mondta:    

"A szinész nem élhet lelkesedés nélkül. de hogy miért lelkesedik, az sokszor a kor vétke."

Aztán, mikor megidézték a Peer Gyntben alakitott szerepét, Oose anyót, jutott eszembe, hogy dehiszen Oose anyóként is itt láttam, igen, ezen a szinpadon, Ladányi Ferenccel, a haldokló nagyjelenetben. Micsoda művészi alakitás is volt az is...

Szeleczky Zitát nem ismertem, (csak azt, személyesen,  akit egyszer felidézett: Bársony Rózsikát, az Operettből, és nem is túl hizelgően, mintha ő engedményeket tett volna a drága közönségének(?). Szeleczky énekelt a fronton a katonáknak, meg 56-ban is valami zászlós, politikai izű szerepet vállalt... az édeskés ruhájával nem nagyon tudtam összeegyeztetni ezt a fajta "politikus kiállást"...De főleg szinésznő volt, mindig is (mostanában látom régi filmekben, valóban bűbájos "rózsaszinű" lányszerepekben , s úgy tűnik szeretett volna szinész lenni, maradni mindig, nem lehetett rá sok lehetősége az 50 évnyi emigrációban, de itt az életen túl _jellemzően - a Gobbi kijárja neki, a hiányzó, vágyálomszinházát... (ahogy szinészmúzeumot, szinészotthont is alapított - másoknak)

Karády, az én Karádym a legelkeseredettebb, őt minden rendszer üldözte...Kalapgyártásba menekült... Amerikában, nem is jött haza, később se... (de itt a 3 szinésznő valahogy közösségre talál egymás között)

Köszönöm, én, az a másik egykori aranyhajú kislány, hogy hozzájárult a teljes megmeneküléséhez, hogy nem hagyta "elveszni"...  S azt is , hogy mentett másokat a biztos halálból, hogy "csak" ember maradt....és természetesnek , nem hősinek tartotta, amit tett...egy olyan korban, "ahol az egyik halottakat kapar ki a romok alól, a másik a halottak szőnyegeit gyűjti."  (azt hiszem ekkorra már új gazdát talált a mi zongoránk is...otthon. De fő hogy megmenekültünk. Bár apám nem is...)

Ó az a  haramia történelem!

...után

Szétomlik a test
s szétáradnak szabadon
a szubatomok
oda hol mindenki egy
mindenki mindenki s egy

(kvantumhalhatatlanság)

a 15. Páger-dij

igen, tizenötödszörre adja át a város a kuratórium által választott színésznek a város szülöttéről , Páger Antalról, elnevezett díját...azt a bizonyos pecsétgyűrűt...

és én -eddig mindegyiken ott voltam,,,

úgyhogy én is jubilálok...mint makói, mint néző...

node mit érne az egész színészet... nézők nélkül?

a mostani kitüntetett is hangsúlyozza , hogy mennyire fontos ez a megszólitás-megszólitottság, egyfajta személyesség, közvetlenség a közönséggel

ő Csuja Imre, én kevésbé ismertem eddig... de mások biztos jobban, óriási , hosszú taps köszöntötte, és  igazán meggyőzően vallott mesterségéről-hivatásáról. pl olyanokat , hogy nem is annyira beleélni kell a szerepbe, hanem azzá lenni, ami a szerep,illetve magából kibányászni...hogy sose hazudik színészként se. Hogy  mennyire örült annak , amikor valaki azt mondta neki egy előadás után, hogy "én nem is tudtam, hogy maga színész".... És az is tetszett, amikor elmesélte egy bakiját, hogy színpadon a saját lánya nevét mondta a szereplőé helyett, mert akkoriban érettségizett épp a lánya, és folyton a fejében járt... hogy 50 éve, a nagyanyja volt tulajdonképpen az első szinészmesterségre tanítója, anélkül hogy tudtak volna róla, mikor versekre tanította, és mondta, hogy a lényeg, hogy pontnál, vesszőnél mindig álljon meg. Ott vannak a gondolatok... teszi most hozzá. S hogy gyomlálás közben jöttek a legjobb gondolatai,mert ott nincs görcsölés.Meg  hogy empatikusnak kell lenni. Az a színészet lényege. Nomeg az emberszeretet! ... Amúgy le is süt róla. 

(Sajnos a filmet, amit az átadó ünnepség után levetitettek (Portugál) nem bírtam végignézni, hamar otthagytam (utánam más is,) de abban nem az  ő játéka volt a hibás...)

----

öregség - fiatalság

A fiatalság cimű film inkább az öregségről szól, ha azt nézzük, hogy két öregember a főszereplő, akik köré rendeződik az egész

De azt mondom inkább, hogy az életről szól...

Nem tudom igazán eldönteni, hogy olyan nagy film-e ez, mint ahogy áradoznak róla, és a beharangozó előzetesekből is sejthettem

szinte kiharcoltam, hogy ebbe a kis vidéki városba is lehozzák a filmet, igaz, csak egy alkalomra, egy vetitésre, délután 2 órától

voltunk vagy 8an?

de nem kell társaság ahhoz hogy egy filmet élvezzünk,  sőt. ezt én nem igazán... bár  a karmestert alakító főszereplőt, a szinészt és a figurát is nagyon kedveltem....

a film viszont, egyes képei, túlságosan is kimódoltnak tűntek... és túl kiabálóan akart utalni Fellinire, mintha ez lett volna a 8és fél valamiféle folytatása... pár év(tized) múltán

én nem kedvelem az epigonokat - még modern köntösben sem

de a mondandó megragadott... az, hogy igenis az érzések számitanak igazán az életben

úgyhogy abba is hagyom ezt a z okoskodást....

szeretni kell... ahogy a fásult , öreg  karmester is a film végére újra megtanult szeretni.... és felülemelkedni önmagán....

2015öm

2015...
nekem (de azt hiszem nem csak) elég kaotikus volt, és mintha semmi nem is zárult volna le december 31-én, belőle. Ami viszont érthető is. Nem szeretem az évértékelőket (nem vagyok én fontos(kodó) politikus), de az áttekintés mindenképp hasznos, tudni, mit kell továbbvinni az elmúlt évből, mit esetleg elfelejteni(?).. úgyhogy átnéztem a kisnaptárom, a nagyot is, az évi fotókat....de elég rapszodikusak és hiányosak voltak ebben az évben még a feljegyzéseim is.... ,A blogokról nem is beszélve... (egyiket viszont (a nolblogot("erről-arról - amiről nem tudok hallgatni") épp 31-én meg is szüntetik - most abból is tallózok) (átmentettem ide: mindentkimondan.blog.hu )

...szóval, nézzük, van-e (mások számára is) említésre méltó..az én .2015ömben?!

a megöregedés, az évek gyors múlásának  döbbenete ? (egyúttal a megváltozott életforma...haikuba szoritva) :

egykori "szélvészkisasszony"

 naphosszat

ül foteljában

"mint az öregasszonyok" -

s rádöbben, hogy az

az év első napjaiban írtam egy összefoglalót, előre "lesznek még szép napjaim?" címmel, hát most próbálom csak azokat keresni a továbbiakban inkább....

MERT:

Felhős az ég

De ki-kisüt a Nap

Fáj a lábam

De járok

Zűrösek a kapcsolataim

De vannak

Öreg vagyok

De élek

Panaszkodnom

Vétek

------

élmények:(film, irodalom,szinház , kiálltások)                                (nem a teljesség igényével...illetve igény lenne, de a feljegyzéseim hevenyészettek)

filmek: A mindenség elmélete,  Eldorádó, Saul fia, Anyám és más futóbolondok a családból, Hajnali láz

irodalom az anyaságról lányom irodalmi felolvasása és beszélgetés (pszichológus, másik iró), zenés felolvasó az Opera Pub-ban..., könyvklubon Fenákel Judit könyvei

szinház  Shaw: Tisztelt hazudozó (Rózsavölgyi Szalonban, Jordán Tamás, Molnár Piroska)

(filmélményemről...megjelent "Saul fia és Liebele lánya")

kiállitások:  kő kövön ,  Andre Kertész (Mai Manó)

demonstrációk (jó ügyekért persze):budapesti  Szabadság téren, Örömódá(ka)t énekelve , "európaiként", , Makónnőkért, a bántalmazás ellen,

dédapám emléke egy régi újságban....

A  király is ember ..(bár ezt csak tévében láttam, de itt is érhetik az embert nagy élmények és gondolatok utól:


... a fő mondanivaló az volt inkább, hogy "embernek lenni jó", ha esendőnek is bizonyos szempontból; akár dadogós királynak, akár nyomorék elnöknek ha elsősorban emberek maradnak... és még tán asszonynak is  az lenni... körülöttük. Sőt még filmnézőnek is. Mert jó igazi embereket látni, akik esendőségükkel együtt tiszteletreméltóak. (mégha ezt olykor titokban is kell tartaniuk) Már csak azért is mert egy-egy népet (amerikait, angolt) és jó ügyeket, képviselnek, s igy közvetve a "nőik" is.

(meg közben anyának, nagymamának is milyen jó lenni!   mert a film nézése közben hivott lányom, miugtán már elaltatta (máris uralkodó hajlamú s mindenki által (joggal!) imádott és körberajongott) fiacskáját, aki kiosztotta a szerepeket maga köré rendezve apját annak  anyját, és kiderülvén , hogy anyjának/lányomnak épp nem jutott szerep, s mikor ő szomorkásan  rákérdezett, hogy hát  akkor ő micsinájjon...  csak annyit mondott neki, hogy "anya, te csak szerkessz!" (hm)

(én meg - erre ma utasított telefonon: mama, te küzdd le az oroszlánt!:) -

hogy nagymamaságomról meg ne feledkezzek..., még ha az év második fele földrajzilag unokámtól távol is telt el... (de csak földrajzilag, persze!...

ő a középpont(unk):

lányom közben is láthattam, ő végre le tudott jönni Makóra (is), (...év elején elmaradt az itteni könyvtári és a szegedi könyvbemutatója is objektiv akadályok miatt)... most a gimnáziumunk 120 évfordulójára hivták "szerepelni", felolvasni saját művet legújabb kötetéből... (A légypapirt, ami az idei Szép versekben is megjelent, könyvhétre)

írtak rólam is egy -a gimnáziumi jubileumra kiadott - könyvben: "Jeles tanárok"  (főleg régi tanáraimmal egyetemben:)  (14 oldalnyi pályaképem - lehet hogy nem éltem (ill tanitottam) teljesen hiába?))

lefordították németre a Strasshoff. 1944, 2014 c... versem

ÉS   a természet is nyújtott örömöket, örök körforgásában, 2015-ben is -élvezhettem:

ha kinn járok

mindig utam állja

valami tiszta szépség

remélem meg nem zavarja

hogy megcsodálom

s le is fotózom

hogy később felidézzem

mikor utam állta szépségével…

50, 55

kérvényezni kell az aranydiplománkat az alma materünktől, eljött az ideje: elmúlt 50 év a diplomaosztónk óta...

a gimi érettségi találkozónk pedig kerek 55 éves lesz...

telik az idő, mi vagyunk-e még, akik voltunk? a fő, hogy s ha még vagyunk

nem tudom miért szégyellik az emberek magukon az idő látható rombolását

mikor az időnek kéne inkább szégyenkeznie, mit tett velünk

inkább  büszkék lehetnénk, hogy lám kibirtunk ennyi évet... ha nem is nyomtalanul

tulajdonképpen még a nyomokra (a ráncokra , gyűrődésekre) is inkább büszkéknek kéne lennünk

no és a bölcsességünk, amire akárhogy is de mégis csak szert tettünk

vagy mégsem eléggé (?) (mert akkor nem rágódnánk ilyen ostobaságokon mint az idő múlása, hanem nem is törődve vele kihasználnánk, jobban. Amig csak van.