EGY RÉGI EPIZÓD (2007)

 Jut eszembe: egyetemista koromban: hatvanas évek... egyszer egy tanszéki összejövetelen, ahol asztalok mellett ültünk, mert volt valami elemózsiaféle is, a tánc előtt vagy közben, vissza akartam ülni az ideiglenesen elhagyott székemre, de egy évfolyamtársam ült már rajta, mire elég agressziven tiltakozott, nem adja vissza a helyem, mér is tenné, nem zsinagóga ez,ahol foglalt ülőhelyek vannak! - mondta. Egyszerűen elképedtem. Szólni képtelen voltam. Csak csodálkoztam. Amúgy én is tudtam, hogy a zsinagógákban lehetnek foglaltak a helyek, de a mi zsinagógánkat olyan kevesen látogathattuk, addig is, míg be nem zárták, -életveszélyessé nyilvánítása miatt -, majd később le is bontották (65-ben) – mindenképp értelmetlen lett volna egy majdnem üres zsinagógában ezt tenni. (a női karzatot el is hagytuk, amin kislány koromban mikor végigmentem, körbe rajta , a sok üres szék közt, nyikorgott a lábam alatt a fapadlóburkolat)....de hamarosan a lenti férfirészleg jobb padoszlopában húztuk meg magunkat. - nem állandó helyen, hol itt hol ott. Az külön szerencse volt, hogy amikor mártír gyászistentiszteleten, a deportálás évfordulóján leszakadt a csillár a kupolából, pont ott senki se volt, ahova zuhant...(pont előttem, és még szerencse, hogy nem mentem az első sorokba ahol pedig a nagybátyám volt. és megfordult a fejemben, hogy ...) Többen voltak a szokásosnál ezen a napon, más vallásúak is , tiszteletből, de hogy pont ott nem ült senki ahova a csillár szakadt, csodaszámba ment... ki is mentünk a vendégrabbi vezetésével (nekünk csak kántorunk volt, aki gyönyörűségesen énekelt, zokogva, különösen, mikor mazkírkor felolvasta a mártírok neveit, akik nem jöttek haza a deportálásból, köztük a felesége és két gyermeke... az ő nevüket nem is mondta hangosan, könnyeit nyelte olyankor... ) odamentünk a mártírok emléktáblájához, az előcsarnokba... ahova apám neve is be volt vésve a mártírok emléktáblái egyikébe, egy kisebb emléktáblán meg nagyapa neve, aki a templom alapításakor 1914 ben hitközségi alelnökként vezetőszerepet játszott a templom létrehozásában... idejöttünk tehát ki túlélők a holtak nevei közé, és itt mondott hálaimát a rabbi (másodszori) csodás megmenekülésünkre.. és lehetett kádis is a halottainkért... természetesen álltunk. Aztán sehol nem maradt helyünk később, mert ez után az eset után...lezárták a zsinagógát. Ma sem tudjuk a csillárzuhanás okát...talán a kupola háborúbeli megrongálódásával volt összeköttetésben? A bontást szorgalmazta a városvezetés, bennünket, makói zsidókat nem kérdeztek meg, a fejünk fölött zajlottak az események, ekkor még talán nem, de erre felé tartottak az események, mikor hallom, évfolyamtársamtól... az egyetemi tanteremben: nem zsinagóga ez!