A kertünk dzsungele
akár az emlékezetem
csak nehogy kiirtsák
annak fáit is
meg minden virágát
ahogy a kertünkkel
tették
de nem, nem
én nem vagyok eladó
nem tehet velem
senki semmit
a kert is
csak kényszerből
lett eladva,
a házzal
vezeklem is miatta
épp eleget
épp eleget
minden emlékem
mindig arrafelé
visz
ahol a szemem
most csak sivár
parkolót lát
egy fűszál
nélkülit
s a borostyán is az
utcára szorult
a föld alatti
rejtélyes utakon
de a kopasz
akáctörzsre
teljesen ráborult
együtt szoktunk
sírni ott
ha arra járok
s emlékeim
dzsungele
olyankor elfed
minden kopárságot
"...a kert is
VálaszTörléscsak kényszerből
lett eladva,
a házzal..."
Az enyém, a miénk is - s bár nem kopár parkoló van a helyén, hanem egy MÁSIK ház, én mégis mindig AZT a régit látom.
20 évig arra menni se mertem. Aztán sírtam, ha mégis. Aztán most már csak lehunyom a szemem és magam elé képzelem, milyen volt.Nem járok arra, könnyebb így.
aztán láttam van fűszegély, és rendezett (bár igen, kopár, a dzsungelemhez képest) - a ház külön történet, minden ágbogas , dzsungeles, egyszerre csak kis szegletet tudok megirni, pláne versben... meg nem is szószerint referenciálisan , bár az igazat, mindig.
TörlésA ház ugyanolyan sőt, szép is, és megmaradt a homlokzata is, mert műemlékjellegű, védett. Csak benne (bútornemutató) egyszer voltam. AZ is sok volt...elviselni...Bennem minden megmaradt... nagyapém épittette, ott születetett anyám, én, a lányom... nem lehet elfelejteni...semmit.De a kert...az külön történet mindig...