2016. augusztus 29., hétfő

nézek egy képet

nézek
egy képet
a fiú annyi éves
mint ő
ki már
régen
nincs
de volt akkor
mikor még
akár mifiunk
is lehetett volna
na persze nem
ugyanez
a gyerek
hiszen
idegen
vonásokat is látok
az ismerős arcon
egy másik nőét
(a későbbi feleségét)
és én is
másnak lettem
később felesége
s anyja
történetesen egy lánynak
ki most annyi éves
mint én voltam akkor
s ki apja vonásait is hordja
(a volt férjemét)
és már egy fiú anyja
az unokámé
ki meg az
én
rég elvesztett
apámra
hasonlít
ki akkor ugyanannyi
éves volt
mint ez a fiú
most itt
ezen a képen
s mikor az apját
ismertem
még mielőtt
apa lett-
régen

nézem ezt a
véletlen
elémkerült
képet

ugyanaz a
taszitás-vonzás
urallja
a fiút
mint
apját
egykor

győzött a taszítás
de mit is keresek
ebben
a képben
akkor

igen
csak ezt

zaklatott-múlandó
tragikus életünkben
valami megnyugtatón
állandót

meg némi vigaszt
hogy az is él
valamiképp
ki már rég
meghalt


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése