elmerülten ebédelek a nagy csöndben a tejivóban - szombati aligforgalomban,de hirtelen megélénkül körülöttem a levegő, egy család telepszik a közeli asztalhoz: klasszikusan ideális családmodell : fiatal házaspár , két kisgyerekkel, a nagyobb is még kisóvodáskorú , fiú, alig totyogó kislány. A fiatalasszony (frissen bodoritott szőke fürtjeivel,) elmerülten táplálkozik, minden figyelmét az előtt levő ételre összpontositva, a kisfiú is eszeget, de fölsir, mert megégette a száját a forró nemtummivel, kislány nem eszik, leleszáll a székről, leleül a földre, a hideg kövezetre, már-már majdnem lefekszik, álmosan nyűglődik, apa ugrál föl a székéről a pici lány után emelgeti fel , csititgatja a bömbölő gyerekét, megakadályozza, hogy az épp ajtó elé huppanó picilányt fellökjék az épp kinyiló ajtóval... apa nem eszik. Nem jut hozzá. Állandóan szemmel kiséri a pici lányt. (amúgy már én is...) Anya csak eszik, nyugodtan; majd megúnja (no nem az evést), hanem azt, hogy a férje az állandó felugrálgatás miatt nem eszi az előtte levő ételt, s így" nem haladnak","Hagyjam, hogy feküdjön a földön?" - igy az a apa. Igen, inkább, mint hogy hisztizzen" - így az anya... és becsomagoltatja a férj érintetlen ételét, csak hogy "haladjanak már". Veszik is a kabátjukat, az apa karjába veszi a már felöltöztetett picilányt, a kisfiú már az ajtónál, az apa félszeme rajta (is): "Vigyázz, magas a lépcső, vigyázz fiam!"
hát ilyen is van...
anyaszívű apa! tetszik nekem...
aliz2. :: 2009. nov. 14. 23:57 :: 7 komment :: Címkék: epizod
Azóta elváltak, a gyerekek az anyánál maradtak persze :(
VálaszTörlés