régi fekete-fehér filmet vágnak be a délutáni beszélgetős tévéműsorba
ott van az évszám is: 1966 (akkor fejeztem be az egyetemet, 23 évesen)
a képernyőn egy férfi és egy nő, vagy inkább egy fiú és egy lány; a fiút a fiatal Bujtor István játssza, valószerűtlenül vékony, "intellektuális" arccal, udvarol -olyan szolidan és olyan finoman, ahogy ezt csak 66-ban tehették a fiúk-, a lánynak, aki ugyancsak 60-as évekbeli szende szemérmességgel és titokzatossággal fogadja, olyan a frizurája amilyet én is viseltem kb, (sötét, kicsit hullámos rövid hajhoz), és többet árul el a néma arckifejezésével, mint amennyit szavakkal mond...
megint csak azt kell látnom, hogy mennyire korunk szülöttei vagyunk, szinte elhanyagolható már a vertikálisan köztünk levő akkori különbség... mindenesetre az az akkori lány a 66-os filmben jobban hasonlit az én 66-os fotóimon látható lányra, mint a mostaniakra, és persze annál is jobban, mint ahogy ugyanaz a szinésznő - a műsor vendégeként- nézi most vissza fiatal önmagát a képernyőn, azt mondja, nem is mindig szokta felismerni, hogy ő az... (nemrég a lakása tévéjén , csak egy fürdőruhára csodálkozott rá, hogy jé, neki is ugyanolyan fürdőruhája volt, s csak később fedezte fel, hogy a lány is őmaga volt!) (mondjuk, ami az önfelismerést illeti, én a mostani fotóimat vagy a tükörképemet látva nem tudom beazonositani magam önmagammal! talán mert ritkán nézek tükörbe, s más belső kép él magamról, mint amivé lettem külsőleg... ráncok , őszhaj... annyira idegenek tőlem... A szinésznő egykor sötétbarna haja szőkére festett, a ráncai valószinűleg kikezeltek valami módon, mert nemigen vannak, de a mosolya ugyanolyan (bár a filmben nem túl sokat mosolygott - azt hiszem 66-ban nem a mosoly volt az alaparckifejezésünk...) Most is játszik, méghozzá Mrozek Tangojában. A nagymamát, persze. (S remekül) De a bejátszott részben megint el kell gondolkodnom, az idő múlásán és átértékelő képességén... Mrozek a Tangóját '64-ben irta, '66-ban volt a bemutatója, amiben ugyancsak játszott a színésző...Én '66-ban irtam egy szakdolgozatot az abszurd drámákból, (A Tangóból is) akkor még nagyon friss volt ez a téma, új a műfaj... és - bár azt mondja a színésznő, és igaza is van, hogy épp olyan aktuális a darab, mint 44 éve volt, mégis -, nekem az tűnik fel a bejátszott részt nézve, (amkor is a nagymama elhatározza, hogy ő most meg fog halni, és fel is ravatalozza mintegy magát, hozzátartozói rosszallására, akikről fogalma sincs , hogy kik is ők..., mint ahogy valószinű nekik se önmagukról...) hogy az abszurd drámában ami annyira abszurdnak tűnhetett a keletkezésekor, a 60-as években, ma már annyira nem is abszurd... (avagy az életünk annyira abszurd lett, hogy nem tűnik különösképpen abszurdnak, amit az abszurdnak mondott dráma színpadán látunk...)
hát így van ez; érdekes dolgokat lehet észlelni, ha az ember vissza tekint, ha vissza tud tekinteni pár évtizedet - nagy kegy ez..!
legyünk hát hálásak (akár a ráncainkért, és az őszre silányult hajunkért is, ha ez a velejárója)
(krémet azért mindenesetre vettem tegnap :) de hajfestéket nem fogok használni...:)
aliz2. :: 2009. nov. 24. 21:00 :: 3 komment :: Címkék: irodalom, oregedes, szineszek, szinhaz, tevemusor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése